Rosemary nővér, aki a gyerekkatonának elhurcolt lányok életében újra összevarrja a remény szálait

Rosmary nővér a reflektoroktól távol, Afrika egy eldugott csücskében végzi csendben a munkáját, mégis sokan felfigyeltek tevékenységére: 2007-ben a CNN jelölte Az Év Hőse díjra, 2014-ben a Time amerikai hetilap a világ száz legbefolyásosabb embere közé sorolta (a listában Ferenc pápa mellett ő volt az egyetlen katolikus).

A hatvankét éves szerzetesnővér a Jézus Szent Szíve kongregáció tagja. Szülésznőként diplomázott, majd fejlődésetika szakon végzett mesterképzést. Tizenöt éves korában lépett be a rendbe, a gyerekek iránti szeretetből. Saját bevallása szerint inkább cselekedni szeret, mint beszélni. Az Amerikai Egyesült Államokban megjelent az életrajza Sewing hope címmel, Reggie Whitten e Nancy Henderson tollából. Dokumentumfilmet is készítettek belőle ugyanezzel a címmel, amelyben az Oscar-díjas színész, Forest Whitaker meséli el történetét.

Egy bátor és elszánt afrikai asszony története az övé, aki a Joseph Kony vezette, Úr Ellenállási Hadserege (Lord's Resistance Army, LRA) elnevezésű gerillacsoport által keltett kegyetlen villongások közepette tevékenykedik Észak-Ugandában. A polgárháború a nyolcvanas évek, Amin elnök kemény diktatúrájának vége óta vérrel szennyezi be Uganda földjét: 30 ezer halottja van, kétmillió embernek kellett elmenekülnie otthonából, százezer kiskorút hurcoltak el gyerekkatonának.

A szerzetesnővér – többször az életét kockáztatva – új fejezetet nyitott, új reményt keltett ennek a sokat szenvedett országnak a lakosai körében. Hogyan? Elment a szavannákra, befogadott gyermekeket, tanította őket, munkát és méltóságot adott sok fiatal nőnek, akiket az ellenállási hadsereg katonái elraboltak, megerőszakoltak, gyilkoló robotokká alakítottak át. „A saját szememmel láttam, hogyan erőszakoskodnak a katonák ezekkel a fiatal lányokkal, gyerekekkel… Én magam is az áldozatuk voltam. Csoda, hogy megszabadultam. Nekem és nővértársaimnak is hozzá kellett szoknunk, hogy félelemben élünk. De azt még én sem tudtam volna elképzelni, micsoda szörnyűségeken mentek keresztül meg ezek a lányok, akik éveken át éltek elzárva a sivatagban” – meséli Rosemary nővér.

2001-ben Guluban szakiskolát alapított lányoknak, ahol főzni és varrni tanulnak. Azóta kétezer lány fordult meg nála, a gyermekeikkel jöttek, akik Kony gerilláitól születtek. Menedékre leltek nála, romokban heverő életük a segítségével új irányt vett. „Én csak szeretet adtam, az ölelés melegségét, nem tettem fel kérdéseket – hangsúlyozza a nővér. – A legszörnyűbb, hogy ezek a nők kétszeresen is áldozatok, mert miután megszöktek kínzóiktól, sem családjaik, sem tágabb közösségük nem fogadta vissza őket.” 

Sokaknak évekbe telt, mire el tudták mondani, amit elszenvedtek. Sharont például 13 évesen rabolták el és arra kényszerítettek, hogy késsel ölje meg kishúgát. Ma már „feltámadt”: a Szent Mónikáról elnevezett iskolában dolgozik, varrni tanítja az új növendékeket. Ellen nagyon szép lány, Kony gerillavezér „felesége” volt. Két évvel ezelőtt került Rosemary nővér iskolájába és miután elvégezte a varrótanfolyamot, az elrabolt és kiszabadult lányok szóvivője és egy, az erőszakot szenvedett nők védelmével foglalkozó alapítvány elnöke lett. 

Mi a legnehezebb ezeknek a lányoknak? Levetkőzni ezt az elviselhetetlen bűntudatot, a múlt szörnyű terhét. Egy olyan múltét, amelyet nem bocsátanak meg mások, és amelyet saját maguknak sem bocsátanak meg. Ma, amikor már véget ért a háború, ez az én népem legnagyobb problémája, nem a szegénység – teszi hozzá a szerzetesnővér –, hanem az a lelki teher, amelyet ezek a szerencsétlen nők hordoznak, akik éjszaka még ma is hallják a lövések hangját és érzik a vér szagát.

„Az a munka, amit velük végzünk, még csak a kezdet” – vallotta meg Rosemary nővér. Az ő és szerzetestársai elkötelezettsége azonban már sokakra átragadt, számos önkéntesük és jótevőjük van az egész világon. Ma már három iskolát és árvaházat tartanak fenn, az egyiket Dél-Szudánban.

A fáradságot nem ismerő nővér létrehozott egy nőitáska-kollekciót – a Szent Mónika házban lakó lányok varrják a különleges táskákat, amelyek kizárólag hulladékból, alumíniumdobozok nyitófüléből készülnek. A Rosemary Nyirumbe által alapított Sisters United cég forgalmazza őket számos országban. „Egy kupac hulladékból valami szép dolog születik meg. Egy kicsit ilyen ezeknek a lányoknak a története is: a társadalom hulladékából egy új ember születik” – mondja nagy meggyőződéssel a nővér. „A táska értéke felbecsülhetetlen – teszi hozzá. – Egy fiatal afrikai nő méltóságának egy darabja.”

Forrás: Famigliacristiana.it

Fotó: Time.com; Tempi.it; Paroleacolori.com; Trentinocorrierealpi.gelocal.it; Farodiroma.it

Magyar Kurír
(tzs)