Az intézmény ünnepére meghívták a környező településeken működő társintézmények, szociális és egészségügyi intézmények vezetőit, lakóit.
Az ünnepi szentmise és asztali áldás után Kocsis József, a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének elnöke beszédében kiemelte, hogy elismerik és értékelik azok munkáját, akik a szociális ellátás területén kimagasló szakmai eredményeket érnek el. A szociális munka napja alkalmából Schaffer Zsuzsanna, a Pécsi Egyházmegye Skóciai Szent Margit Gondozóotthonának vezetője az egyesület díját vehette át.
Schaffer Zsuzsanna Teréz anya gondolataival köszönte meg az elismerést – „Mindaz, amit teszünk, csak csepp a tengerben, de a tenger is kisebb lenne a nélkül a csepp nélkül.” –, majd elmondta, igazi meglepetésként érte, és nagy örömet jelent számára. Hozzátette, a legnagyobb kihívás a mások szolgálatához vezető út megtalálása és az azon való elindulás.
Az intézményben lakók népes „nagycsaládot” alkotnak, sok veszteséggel kell azonban szembenézniük, amikor beköltöznek. Mi megpróbáljuk pótolni az otthont, családot, barátokat, több-kevesebb sikerrel, hiszen ez nem az igazi otthonuk. Fontosnak tartom a békességet és a harmóniát, amelynek megvalósításában minden dolgozó tevékenyen részt vesz: ez csapatmunka. A bátorítás, a támogatás, a jövőbe vetett hit és a szeretet mind nagyon fontosak ahhoz, hogy szolgálatunk eredményes legyen – fogalmazott a díjazott.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Loósz Róbert
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria

