Sok száz segítő kéz – Szervezetten működik a segítségnyújtás a BOK Sportcsarnokban

Hazai – 2022. március 24., csütörtök | 11:32

A budapesti BOK Sportcsarnokban a fővárosi kormányhivatal koordinálásban sok száz ember vesz részt a komplex, mindenre kiterjedő segítségnyújtásban: jól kialakított, humánus infrastruktúra várja az Ukrajnából menekülőket. Március 23-án, szerdán tekintettünk be az ott zajló munkába.

A teljes körű segítségnyújtás helyszínévé változott március 21. hétfő óta a BOK csarnoka. A menekülők megsegítésére koordináltan állnak készen az állami szervek, segélyszervezetek, vállalatok és sok száz civil. A működtetésért, amelyet rohamtempóban szerveztek meg, a kormányhivatal felel. Humánus, jó infrastruktúrával rendelkező, széles összefogással kiépített rendszer alakult ki mostanra. Minden, ami értékes, egy helyen gyűlt össze – mondja Dabóczi Kálmán, a Karitatív Tanács önkéntes tanácsadója.

A csarnok küzdőterén mindennek van helye. Hat karitatív szervezet – a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az ökumenikus, a baptista és a református szeretetszolgálat, valamint a Magyar Vöröskereszt – 12 órás váltásban felel az élelmiszer-ellátásért. Fogadópontot létesített az idegenrendészet, ahol a menekültek regisztrációját végzik el. Szerdára a munkaközvetítés lehetőségét is megszervezték.

A bejárattól nem messze az ellátó pultot most az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központja működteti. Önkénteseik teával, szendviccsel, délben levessel kínálják az embereket.

A szállásszervezésben nyújtanak segítséget a katasztrófavédők. Nincs könnyű dolguk ezen a szerdai délelőttőn, egy rendkívül népes cigány csoport – négy család nagyszülőkkel, szülőkkel apró és nagyobb gyerekkel – elhelyezését kell megoldaniuk.

A legszegényebbek itt maradnak – vonja le a következtetést az egyik munkatárs. – Az a gyakorlat, hogy az érkezők 5 százaléka semmilyen kapcsolattal nem rendelkezik, és saját forrásból nem tudja megoldani lakhatását sem. Ez már most mintegy 50 ezer embert jelent.

Ugyancsak szállásszervezéssel foglalkozik a Civil Sziget, a Migration Aid és a Hogy segíts.hu. Hozzájuk futnak be az egyéni felajánlások. Szintén civilek működtetik a fuvarszervezést, de mellette a BKK és a Volán is szállít menekülteket. Az előbbi a központi pályaudvarokra és a ferihegyi reptérre, utóbbi a katasztrófavédelemmel együttműködve a távolabbi szálláshelyekre.

Civil kezdeményezésre és szervezésben jött létre a gyereksarok, melynek munkájába családszervezetek is bekapcsolódtak. Facebook-csoportjuk már 4 ezer tagot számlál, folyamatosan önkéntesek foglalkoznak a gyerekekkel.

A kisállatsarokban hét állatvédő szervezet nyújt segítséget, állatorvos biztosít ellátást, chippel és oltással készíti fel az állatokat az utazásra. Állateledel, az udvaron pedig homokkal felszórt terület segíti az állattulajdonosokat.

A vasúti jegyváltási lehetőség már elérhető a csarnokban, hamarosan a légitársaságok is információs pontot nyitnak. Három telefontársaság kínál ingyenesen telefonkártyát az érkezőknek, hamarosan pénzváltó is működni fog a csarnokban.

A nap 24 órájában az orvosi és védőnői ellátás is biztosított itt. Zuhanyzó, baba-mama szoba, éjszakára tábori ágyakkal felszerelt hálóhely szintén biztosított. Naponta mintegy 1500 ember fordul meg a csarnokban nappal, míg az éjszakát átlagosan 250 fő tölti itt.

Márton Andrea, a Szent Erzsébet Karitász Központ szakmai irodavezetője elmondta, jól kiépítettnek tartja a rendszert, de érzései ambivalensek. „Minden elérhető egy helyen, a segélyszervezetek koordinációban, egymást váltva dolgoznak, így megoszlik a teher. Ugyanakkor kiesnek az ellátásból azok, akik egyénileg érkeznek a két nagy pályaudvarra, a Keletibe és a Nyugatiba, a csarnokba ugyanis azok jutnak el, akiket Kőbányaról szervezetten, buszokkal hoznak.”

Soós Károly állandó diakónus is hiányolja a közvetlen segítségnyújtás lehetőségét, a jó hangulatot, ami mind a menekülőknek, mind az önkénteseknek sokat jelentett. 

A főegyházmegyei karitász munkájába alkalmanként 12-18 önkéntes kapcsolódik be, akik a segélyszervezet honlapján regisztrálnak. Várják az önkénteseket háttérmunkára is, az adománygyűjtő raktárakban nagy szükség van az elosztás megszervezésére. „A segíteni vágyás ma is töretlen” – állapítja meg Márton Andrea. Továbbra is érkeznek a felajánlások, az élelmiszeradomány, ezekből nyújt ellátást a segélyszervezet a BOK Sportcsarnokban.

Ebben a koordinált és integrált rendszerben az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központja megtalálja a személyre szabott segítségnyújtás lehetőségét is. Gondoskodásukban él Budapesten a háromgyerekes Dancs család Kisbégányból. (Következő írásunkban őket is megismerhetik.)

Ezúttal egy fiatal anyukának és tizenhat éves lányának segítenek, akik kijevből érkeztek. A férj a hadseregben; nekik a legfontosabb az, hogy mielőbb visszajussanak hazájukba. Magyarországon szeretnének maradni, az itt tapasztalt nyugalom és rend biztosíték a számukra. Az édesanya ápolónő, munkát keres. Márton Andrea rögtön megoldást kínál. A Katolikus Szeretetszolgálat vezetőjét hívja. „Ápolónővérként bármikor találni munkát” – mondja, és intézi a szállást egy baráti kapcsolat révén.

Közben egy másik édesanya kér segítséget. Ahonnan ő érkezett, ott még nem folynak harcok, de a front közeledik, állandóan szól a sziréna, meséli. „Hatéves lányom kicserélődött, amióta itt vagyunk. most is a gyerekjátszóban labdázik. Ebben a városban csend és nyugalom van” – mondja. Ők Írországba utaznak, nálunk a nyelvi korlát megakadályozná boldogulásukat. Az a remény élteti, hogy hazajut. „Legszívesebben sehova nem mennék. Haza szeretnénk kerülni” – mondja. „Hálás vagyok az itt kapott segítségért” – búcsúzik.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria