Székely János az ad limina látogatásról: Már az első nap azt éreztük, hogy itthon vagyunk

– A Vatikánban vagyunk, a magyar püspökök ad limina látogatásának első napján. Püspök atya, te már voltál ilyen eseményen?

– Két alkalommal is részt vehettem, először segédpüspökként, Erdő Péter bíboros úr mellett XVI. Benedek pápaságának az idején. Óriási élmény volt, hogy miután a bíboros atya külön beszélgetett a Szentatyával, utána mi, segédpüspök is bemehettünk két-három percre. Hatalmas élmény volt átélni az ő egészen különleges szellemi nagyságát, finomságát, kisugárzását.

Másodszor pedig Ferenc pápa idejében voltam ad limina látogatáson. Az már olyan módon zajlott, hogy nem külön-külön mentek be az egyes főpásztorok a Szentatyához, hanem körbeülve beszélgethettünk Ferenc pápával, és ő kérdezgetett bennünket, elmesélte magyar élményeit, és utána mi is feltettünk neki kérdéseket.

– Ezen tapasztalatok jegyében milyen várakozás tölt el téged, püspök atya, hogy hosszú, kilencéves idő után ismét sor kerül a magyar püspökök római ad limina látogatására?

– Az ad limina látogatás azt jelenti, hogy az apostolok sírjához jövünk el.

Zarándoklat, amelynek során újra találkozunk Péter és Pál apostolok alakjával, vagyis az evangélium eredetével, a forrásainkkal. Erőt merítünk ebből.

Számomra, aki a Szentföldön tanultam, mindig meghatározó élmény Péterrel és Pállal, az első keresztény évtizedeknek a hőseivel, nagyjaival újra „találkozni”.

Utána pedig kifejezetten nagy élmény volt a dikasztériumok, vagyis a szentszéki hivatalok meglátogatása is. A mai nap reggelén az volt az alapélmény, ajándék, hogy egyik-másik dikasztériumi munkatárs – érsek atyák vagy paptestvérek – igen mélyen fölkészültek a magyar történelemből, a mi helyzetünkből.

Teljesen meg voltam azon lepődve és meg is hatott, ahogyan ismerték a történelmünk nehézségeit, fájdalmait, de a gyönyörű pillanatait is, akár a határon túli magyaroknak a helyzetét vagy a romákét Magyarországon.

Tehát nem idegenként, illetőleg ismeretlenként érkeztünk, hanem azt éreztük, hogy itthon vagyunk, figyelnek ránk és érdeklik a dikasztériumokat a mi problémáink. Így kaptunk nagyon sok inspirációt, akár például arra, hogy az evangélium átadása nem annyira könnyű, mint tíz, húsz vagy ötven évvel ezelőtt, és keresni kell ennek az új, mai útjait. Például azt, hogy az evangélium szívét adjuk át, Isten szeretetét.

Ne vesszünk el apró részletekben vagy elméleti dolgokban, hanem koncentráljunk az örömhír lényegére, arra, hogy az Úristen közénk jött, megváltott, örök életet kínál és a szeretet útjára hív.

Arról is volt szó, hogy mennyire fontos a papok kísérése például a szentelés utáni első tíz évben, mennyire fontos lenne, hogy ott legyen mögöttük a hívő közösség szeretete. Aztán a püspöknek az egészen különleges figyelme, barátsága akár, hogy időt szán a papjaira, ismeri őket. Nagyon sok ehhez hasonló útmutatást kaptunk, úgyhogy máris azt érzem, hogy gazdagodva és iránymutatásokkal tudunk hazatérni.

– Tekinthető az ad limina látogatás egyfajta tükörnek?

– Egészen más az egyházunkat csak belülről nézni, és másképp látják azt egy kis távolságból, kívülről, és

sok-sok egyháznak vagy nemzetnek a helyzetét ismerve az itteni dikasztériumok rálátnak a világegyházra, emiatt sokkal tágasabb szempontból vagy nézőpontból tudnak nekünk tanácsot, útmutatást adni.

– És mit vársz püspök atya a Szentatyával való találkozástól?

– Egy

nagy kegyelem, nagy ajándék, hogy vállalta ezt a műtétje után. Tudjuk azt, hogy azért nem könnyű lelkileg, sem fizikailag egy ilyen műtét után talpra állni és újra szolgálni.

Ő ezt hősiesen, nagyon szépen teszi. A latin-amerikai útját sem mondta le, és a velünk való találkozást sem. Úgyhogy nagyon hálásak vagyunk ezért, és nagy nyitottsággal várjuk, amit ő számunkra üzenni fog.

Az interjú ITT hallgatható meg, a cikk végén.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír