Székesegyházi kincsleltár az 1430-as évekből – Érsekségi ékességek (138.)

Solymosi László történészprofesszor kutatásai szerint 1435 körül készülhetett az a kincsleltár, amely keletkezésének idején a veszprémi székesegyházban őrzött tárgyakat és könyveket vette számba. A kincsjegyzék már a 19. század végén ismert lett a történettudomány számára, amikor Fejérpataky László két forráspublikációban közölte annak szövegét a Magyar Történelmi Tár 1886–1887. évi évfolyamaiban. Az összeírás 16 levél terjedelmű, eleje és vége hiányzik (jelzete: DF 201633, Vp. kpt. mlt. Ingóságleltár).

Ismeretes, hogy a székesegyház liturgikus feladatait ellátó kanonoki testület,

a székeskáptalan mindenkori őrkanonokjának feladata volt az egyházi tárgyak és öltözetek megőrzése és ebből adódóan felelősségteljes nyilvántartása.

Már a 13. század végén, a Csák Péter-féle 1276-ban történt barbár pusztítást követően is ilyen leltárak alapján fordult az uralkodóhoz kárpótlásért a püspök és a káptalan. Ismert továbbá az akkor a székesegyházban őrzött levéltár 14. század közepi oklevéljegyzéke – még ha az eredeti dokumentum immár háromnegyed évszázada lappang is –, valamint már készült ismertetés sorozatunk keretei között a 15. század végi úgynevezett könyvkölcsönzési feljegyzésekről is. Ezenkívül egy harmadik jegyzék is fennmaradt a tárgyakról, amelyet Fejérpataky említett első közleménye végén, részben már ugyancsak publikált (jelzete: DF 283120, Vp. pk. lvt. Litt. mancae 48.). Az 1435-ben összeállított jegyzék is a korábbi leltárakra vonatkozó hivatkozásokkal készült.

A leltárt Nyitrai János őrkanonok 1435-ben bekövetkezett halálakor állították össze, mintegy hivatalának átadás-átvételét dokumentálandó, majd folytatólagosan tartalmaz bejegyzéseket és bővítéseket egészen 1439-ig, az akkor elhunyt Himházi Szarka László zalai főesperes hagyatékának feljegyzéséig. Érdekesség a 6. verzó oldal tetején egy 1447-ből származó bejegyzés.

Az összeírt tárgyak első csoportját az ékszerek, liturgikus tárgyak jelentik: kelyhek, keresztek, monstranciák, gyertyatartók, pásztorbotok stb. Második csoportot a liturgikus öltözetek, textilek, melyek között oltárterítőket, miseruhákat, kárpitokat, infulákatstb. találunk. A jegyzékben említett tárgyak harmadik csoportja, a könyvek – misekönyvek, breviáriumok, egyházjogi stb. témájú kötetek – száma 171.

A kincsjegyzék páratlanul gazdag, egyrészt az említett tárgyak sokszínűsége és mennyisége miatt. Másrészt tárgyleírásai gyakran adalékokkal szolgálnak azok provenienciájához, származásához: ki és mikor készíttette, továbbá milyen alkalomból adományozta azokat a székesegyháznak, illetve

a műtárgyak leírásai is szokatlanul pontosak, részletesek a korból fennmaradt jegyzékekhez képest.

A legértékesebb tárgyak Kápolnai Mihály püspök (1399–1402) nevéhez köthetők; ez érthető is, hiszen az 1381-re tehető székesegyházi tűzvész után éppen az ő püspökségének idején, 1400-ra, a szentévre készült el az épület renoválása és bővítése. A 14–15. századi püspökök mellett a székeskáptalan kanonokjai – akik, ha mást nem, könyveiket végrendeletileg Szent Mihály egyházának hagyták –, illetve

az alsópapság (oltárigazgatók, sekrestyések), valamint más prelátusok – például váradi püspök, szepesi prépost – és civilek adományait is összeírták.

Művelődéstörténeti szempontból is jelentős az összeírás. A székesegyház 1435 körüli oltárairól teljes képet ad a jegyzék, illetve több oltárigazgató vagy akár kanonok neve is csak jelen dokumentumban őrződött meg. Azáltal, hogy korábbi összeírásokban sorolt tárgyakat vesz számba, illetve későbbi kézzel jegyezve egy-egy tárgy sorsát is nyomon lehet követni – értékesítés, kölcsönadás, könyvek esetében kölcsönzés – a statikus jegyzék dinamikussá válik:

a tárgyak éltek, használatban voltak és használóik neve is megőrződött.

Így válik a kincsjegyzék maga is kinccsé.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír