Szent Gellért-búcsút és bérmálást ünnepelt a stuttgarti magyar plébánia közössége

Szent Gellért napja ugyan szeptember 24-ére esik, a stuttgarti magyar plébániához tartozó tizenöt település távolsága és a szentmisék, találkozók rendje miatt nem tudnak minden ünnepet az adott napon megtartani. Merlás Tibor plébános 2020 óta egyedül látja el a helyi Szent Gellért-templom szolgálatát.

A bérmálási és búcsúünnepi szentmisén is megtelt a magyar közösség által is használt Bruder Klaus (Fülei Szent Miklós)-templom.

A kilenc bérmálkozó fiatal versmondással, a szülők és a közösség pártfogói rövid beszédekkel készültek. „Nem könnyű magyarnak lenni Baden-Württembergben, ahol mindenki másként éli meg a magyarságát, de a Szentlélek itt is a mi anyanyelvünkön szól hozzánk” – hangzott el az ünnepi szentmisén.

Mohos Gábor püspök szentbeszédében a felnőtt keresztény élet gyermeki dimenzióját emelte ki.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy elegek vagyunk mi magunknak, de előbb vagy utóbb megrekedünk, ha így élünk. A Szentlélek emlékeztet, hogy Jézus törődik velünk, gondoskodni akar rólunk, jövőt akar adni a világnak. Ezt akkor tapasztalhatjuk meg, ha együttműködünk vele.

Az ünneplés a szentmise után közös ebéddel és pódiumbeszélgetéssel folytatódott.

*

A németországi magyar missziót 1947. május 13-án Johann Baptist Sproll püspök hívta életre. A második világháború után kivándorló magyarok itt találtak munkát, és akik vallásos közegből érkeztek, azok számára természetes volt, hogy eljártak a német nyelvű szentmisére, amit nem értettek. Sproll püspök D’André Károly atyát nevezte ki, hogy egyházmegyéje területén lássa el az ott élő magyarok lelkigondozását. Ezzel indult el a misszió élete. Az egyházmegye püspöke, Gebhard Fürst 2006. február 1-jén egyházközségi rangra emelte a Stuttgarti Magyar Katolikus Missziót. Ezzel egyesítette a korábbi két – stuttgarti és weingarteni − magyar missziót, amelyhez ma közel tizenkétezren tartoznak. A történelmi Magyarország teljes területéről származó hívek élnek itt. Ez a sokszínűség a misszió igazi értéke, hiszen a hívek a különböző térségekből a vallás megélésének helyi sajátosságait is magukkal hozzák. Egy-egy szentmisén nyolcvan-száz hívő vesz részt, nagyobb ünnepeken többen is. A szentmiséket rendszerint agapé is követi, ahol születés- és névnapokat, más családi eseményeket is megünnepelnek.

„Egy ember kedvéért is jelen kell lenni – vallja Merlás Tibor atya. − Ez egy speciális szolgálat, amiben nagyon fontos, hogy az itt élő magyarok tudják, hogy van hova fordulniuk. Van, aki nyolcvan, más több száz kilométer távolságból is eljön, hogy magyar nyelvű szentmisén vegyen részt. A missziós szolgálat olyanfajta lelkületet kíván meg, ami jól alkalmazkodik a változó körülményekhez, az egyedülléthez és a sok szervezési feladathoz.” Egy-egy hétvégéhez hozzátartozik a folyamatos utazás. Szeptember második hétvégéjén például esküvő, elsőáldozás, nemzetiségek találkozója és családok személyes kísérése is volt a napirenden, összesen mintegy nyolcszáz kilométer utazással.

A baden-württembergi magyar katolikusok élő, erős és érett közösséget alkotnak. A stuttgarti Szent Gellért-plébánia jövője biztosnak látszik elkötelezett tagjainak és plébánosának köszönhetően. Merlás Tibor papi hivatása a szatmári egyházmegyében indult; szülőfalujában, Sárközújlakon gyerekként olyan lelkipásztorokkal került kapcsolatba, akik mély benyomást tettek rá. 1986-ban szentelték pappá. „Egy évvel a szentelésemet követően úgy volt, hogy tovább folytathatom tanulmányaimat Rómában, de annak feltétele az lett volna, hogy a Securitate (román titkosszolgálat) elém tett iratát aláírjam, amit nem tettem meg; és bár nem mehettem Rómába, a lelkipásztori munka kárpótolt. A szatmári egyházmegyének, így éltem meg, ez volt a hőskora, amiért nagyon meg kellett küzdeni az akkori körülmények között – mondta el a stuttgarti plébános. – Kaplonyban kezdtem a kápláni időt, ahol hatvan gyerek volt egy plébániai hittanórán. Együtt növekedtem a gyerekekkel abban a tizenegy hónapban, csodálatos volt. Az 1989-es változást követően ismét Szatmárnémetibe kerültem, ahol a segédlelkészi szolgálat mellett hittantanár voltam az újonnan indult Hám János Katolikus Iskolaközpontban; továbbá egyházmegyei ifjúsági lelkész, püspöki titkár, meg mindenes; gazdasági ügyekkel foglalkoztam az egyházmegyében. 1999 januárjában hunyt el elődöm és egyik papi példaképem, Merk Mihály atya, akkor a többi feladatomat részben hátrahagyva azt a közösséget, a Szentlélek-plébánia közösségét vezettem tizenöt éven keresztül. Romániában hét éven át az országos Kolping Család lelkivezetője, prézese voltam, ami kiszélesítette a látókörömet, hiszen a nemzetközi Kolpingon keresztül rálátásom volt a dél-amerikai, afrikai helyzetre is. Voltam Bolíviában, Ugandában, Tanzániában, ami kivételes tapasztalat és örök emlék marad. 2013-ban az akkori főpásztorom, Schönberger Jenő püspök atya elhelyezett. Nehéz időszak kezdődött a személyes életemben. Édesanyám nagyon súlyos beteg volt, néhány hónapja volt hátra, úgyhogy abban a három-négy hónapban kicsit mellette maradtam, gondoztam. Beteg nyugdíjasként 2014-ben Budapestre kerültem, a belvárosi Nagyboldogasszony-plébániára, de akkor azt éppen felújították, úgyhogy átköltöztünk a Váci utcai Szent Mihály-templomba, és amikor 2015-ben Imre atya egyedül maradt itt Stuttgartban, akkor hívott ide. A szatmári püspök atya elengedett két évre, ez 2017-ig tartott. És akkor volt egy mindmáig nehezen értelmezhető összeomlásom. Egy tervezett térdprotézisműtétet nem tudtak elvégezni, és az ilyenkor szokásos protokollnak vetettek alá, ami aztán leállította a csontvelő működését, és egy hosszú kezelést követően azt mondták, csontvelő-transzplantációra szorulok. (...) Egyre mélyebbre kerültem egyfajta lelki krízis spiráljában. Annyira, hogy 2018-ra teljesen elfogytam lelkileg is, fizikailag is. Kiutat keresve egy terápiás központot találtam meg Budapest mellett, és ott töltöttem három hónapot. Életem legszebb időszaka volt ez, így visszatekintve, amiben újrafogalmaztam dolgaimat, feladataimat, majd visszatértem Németországba. Az akkori püspököm elengedett, az itteni egyházmegye pedig abban az állapotban, ahogy akkor voltam, befogadott. Nagyon hálás vagyok, hogy segítő kezet nyújtottak, és 2019 februárjában inkardináltak. Igazán 2020 nyarán, a pandémia kellős közepén értettem meg, hogy a magam életében ezt a mélységet miért is kellett megélnem. Mert ahhoz a feladathoz, amit most három esztendeje egymagam látok el, még mindig abból a felépülésből tudok erőt meríteni. Ez a Jóisten kegyelmének ajándéka, így tapasztaltam meg a lelki újjászületést, ami gyakorlatilag fizikai újjászületést is jelentett, hogy újból megerősödhettem, és dolgozhatok.”

Merlás Tibor atya a magyar plébánia jövőjét az elkerülhetetlen változásban és a közös értékek megőrzésének feladatában látja. A helyi közösségeknek megvannak a magyar védőszenjei és búcsúnapjai, de együtt ünneplik a farsangot, a nemzeti összetartozás napját, és a plébánia ad otthont a cserkészeknek is. Az egyik legnagyobb akció a minden januárban megtartott jótékonysági bál, melynek 2025-ben az ötvenedik jubileumát ünneplik. Különösen fontos itt az ökumené, ami a kisebbségi létben új jelentésekkel gazdagodik. A márciusi és októberi nemzeti ünnepekhez kapcsolódóan együtt imádkoznak az itteni keresztény felekezetek. „Mi itt magyarként mindannyian testvérek vagyunk Krisztusban, és ezek jó alkalmak, hogy az ökumené szellemét is ápoljuk – hangsúlyozta a plébános. − Weingartenben például a helyi német közösség befogadta az ortodox közösséget, akik Romániából származnak, és a Tizennégy Segítő Szent kápolnáját együtt használjuk az ortodox testvérekkel. Ebben az a fantasztikus, hogy amíg én odahaza éltem a szatmári egyházmegyében, az ortodox testvérekkel nem volt semmiféle interakció. Ők nyolcvanöt százalékos többséget képviseltek, mi egy kisebbséget. Itt viszont a kisebbségi sors őket is arra viszi, hogy osztozzanak velünk. Nagyon jó barátságban is vagyok a papjukkal. Ezek nagyon szép jelei annak, hogy azt, amit otthonról hozunk, meg tudjuk őrizni.”

Ma Európában kereszténynek lenni: ez egyre inkább egy kisebbséghez tartozást jelent, ami megváltoztathatja a közösség dinamikáját – fogalmaz Merlás Tibor atya. – A német katolikus egyház egészen sajátosan próbálja megtalálni a szerepét a változó társadalomban, miközben híveinek száma a rottenburg-stuttgarti egyházmegyében mintegy évi ötvenezerrel fogyatkozik. A magyar közösség is csökkent hatszáz fővel öt év alatt, de ez inkább a fluktuációnak köszönhető. A német egyházon belül azonban a magyar plébániának is megvan a maga szabadsága. „Amíg odafigyelünk egymásra és azokra a hagyományokra és értékekre, amelyekkel bírunk, addig minket ez nem veszélyeztet. Természetesen az integrációnak mi is a részesei vagyunk, másik száz nem német anyanyelvű plébániával együtt. És hogy hogy fog kinézni ez az egyházközség tíz-tizenöt év múlva? Hát annyi bizonyos, hogy másképpen.”

Szöveg: Jenei Gyöngyvér

Forrás: Stuttgarti Magyar Katolikus Misszió

Fotó: Konkolj Judit

Magyar Kurír