Szent II. János Pál-kilenced

Kultúra – 2025. július 5., szombat | 15:00

Idén emlékezünk meg Szent II. János Pál születésének 105., halálának 20. évfordulójáról. E kettős évforduló alkalmából Perger Gyula esperes, az Ecclesia Szövetkezet elnöke egy imádságos kötetet állított össze, amellyel a szent pápa égi közbenjárását kérhetjük. A könyv kilenced formájában használható egyéni és közösségi imádságokra.

Perger Gyula emlékeztet rá: II. János Pál pápa meggyőződése és erős hite mindvégig következetes volt, mentes minden félelemtől és kompromisszumtól. „Istenért élt, Istennek adta át magát maradéktalanul, hogy szolgálja az Egyházat. Krisztus jelentette minden napjának kezdetét, közepét és csúcspontját. Krisztus volt cselekvésének értelme és célja”. Karol Wojtyła hirdette:

Az ember képtelen szeretet nélkül élni. Magára marad, érthetetlenné válik önmaga számára, értelmét veszti élete, ha szeretetet nem kap.”

A könyvben a kilenced napjain II. János Pál 1991-es, magyarországi apostoli látogatásán elmondott beszédeiből találhatunk részleteket, amelyeket elmélkedésként használhatunk; majd az ő személyes imádságával és a hozzá intézett könyörgéssel közbenjárást kérve terjeszthetjük Isten elé kéréseinket.

Az első nap elmélkedésében II. János Pál pápa 1991. augusztus 16-án Esztergomban elmondott beszédéből a kötet összeállítója kiemelte: „Eljött az ideje annak, hogy a szeretet legyőzze a még meglévő feszültségeket, a bizalmatlanságot, a gyanúsítgatást. Eljött az ideje annak, hogy Isten egyetlen családjának minden tagja újra szorosabb egységbe kerüljön egymással. Valóban mindnyájan egyetlen testet alkotunk Krisztusban, és ennek a testnek egységében mindnyájan legyetek egymásnak tagjai.”

Szent II. János Pál imája így hangzik: „Uram, köszönöm neked az ajándékba kapott éveket és évtizedeket. Köszönöm az életem minden eredményét, amivel megörvendeztettél és minden kudarcot, amivel a korlátaimra figyelmeztettél. Köszönöm a családtagjaimat, akik elviselnek, akik mellettem állnak és szeretnek. Uram, kérlek, bocsásd meg, amit rosszul tettem és amit elmulasztottam. Köszönöm, hogy te nem mégy nyugdíjba, hanem ma is mindent megteszel az üdvösségemért.”

Imájában a Szentatya azt kéri: „Uram, adj erőt, hogy békében hordjam az öregkor terheit, humorral fogadjam a feledékenységem jeleit, erőtlenségemet, érzékszerveim tompulását, testi-szellemi erőm hanyatlását… Adj világosságot, hogy jól lássam magam, és jól lássak másokat is.

Adj jókedvet és nyitottságot, hogy még mindig tudjak befogadni, és adj szeretetet, hogy ne csak panaszkodjak mások hidegsége miatt, hanem árasszam a szereteted melegét.

Uram, maradj az, aki mindig is voltál: a megbocsátó Édesatyám. Ez indítson arra, hogy én is tudjak megbocsátani.”

A harmadik napon a Szentatya augusztus 17-én elmondott beszédében II. János Pál mély Mária-tisztelete mutatkozik meg. Leszögezi: Mária az első Krisztus tanítványai között: előttük jár, és Fiához vezeti őket. „A hiteles Mária-tisztelet nem választja szét a keresztényeket, hanem egyesíti őket. Teljes szívemből kívánom, hogy a Boldogságos Szűz tisztelete segítse elő a katolikusok és protestánsok egymáshoz való közeledését hazátokban.”

A lengyel pápa figyelmeztet: az ősevangéliumban előre meghirdetett ellenségeskedés és harc kiterjed minden nemzedékre. Az Úr szolgálóleánya, a názáreti leány, a Jelenések könyvének „asszonya” mint az Üdvözítő anyja ebben a harcban válik az Egyház Anyjává. Magyarországon „hosszú évek szenvedései és megpróbáltatásai után itt vagyunk Őelőtte, akit őseitek Magyarok Nagyasszonyának neveztek. Hozzá intézzük köszöntésünket, mint az angyal Názáretben: »Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Áldott vagy te az asszonyok között.«”

A kilencedik napon a Hősök terén augusztus 20-án bemutatott ünnepi szentmisén a pápa megvilágította: „Királyotokról és nevelőtöktől, Szent Istvántól Krisztus ismeretét tanultátok, megtanultatok az evangélium szerint élni… Akkor hát ne éljetek tovább úgy, mint a »régi ember«, aki rabszolgája önző egyéni vágyainak, az élvezetek, a birtoklás és a siker hajszolásának, hanem mint »új ember«, aki hasonlóvá válik Krisztushoz, és megnyílik mások felé úgy, hogy Isten iránti szeretetéből nektek ajándékozza önmagát. Ez Jézus stílusa, aki »kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig«. Ez Szent István életstílusa is, amelyet örökségként hagyott ránk.”

Olvashatjuk a kötetben a 2020-ban elhunyt Török József teológus, egyháztörténész egyetemi tanár II. János Pálról írt rövid életrajzát is: „II. János Pál etikai, filozófiai tanulmánya középpontjában a teremtett és megváltott ember állt, egy tudós élet folyamatos és bölcs töprengése a világmindenség legtörékenyebb, legesendőbb, s mégis legnemesebb lénye fölött, akit igazán csak Krisztus ismer, s akiről ő, a pápa azt mondta, hogy abyssus, vagyis mélységes szakadék.” Az ember mögött pedig „ott a kézen fogva tartott gyermek, akit a pápa, mintegy önmagát felmutatva, időnként a magasba emelt, de mindig megölelt, mert évei gyarapodásával lehajolni talán kevésbé volt fárasztó számára, mint karjára venni a kicsinyeket… A gyermek után pedig Isten fényessége következett, amely bennünket, embereket megvilágít. Igen, s ebben a világosságban

az ember, aki szakadék, megláthatja mindazt, amit lelke rejteget: a kiirtandó rosszat és bűnt, s mellette a jót és a szépet, hiszen – s ez az igazi remény alapja – az ember Isten képmása, Krisztus testvére.”

Perger Gyula a kötetet szüleinek ajánlja, „akik isten- és emberszeretetre neveltek, akiktől a munka tiszteletét és szeretetét megtanultam, hálás szívvel és szeretettel…”.

Szent II. János Pál-kilenced
Ecclesia Szövetkezet, 2025

A Szent II. János Pál kilenced című kötet megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9–18 óráig), vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Fotó: twitter.com/EpiskopatNews

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria