Kovács László elmondta, a szobor állítása az egyházközség és az ő ötlete volt, hogy így is megemlékezzenek a templom védőszentjéről, a Szent István-templomot ugyanis kissé „háttérbe szorítja” Bélapátfalva nevezetessége, az apátsági templom. A szobor Szerencsen készült, Kretovics István alkotása; a talapzatot pedig az önkormányzat készíttette.
A közösségben ilyen formában még nem tartottak ünnepet augusztus 20-án, hiszen a városi ünnepség mindig az apátsági templomban volt, a plébániatemplomban csak misét mutattak be. Sokan eljöttek most búcsúra más településekről is.
Az apátsági templom védőszentje Nagyboldogasszony, ám a műemlék épület jelenleg felújítás alatt áll – ismertette a plébános. Hozzátette: a két templom ünnepe egészen más, más húrokat pendít meg a lelkekben, más az üzenete.
Kovács László címzetes apát prédikációja alapüzenetének Faulhaber bíboros szavait választotta, aki szerint nagyszerű dolog egy szent ügyért meghalni, de nem kevésbé nagyszerű élni érte. Általában a hősöket azért tiszteljük, mert föláldozták életüket, Szent István királyt azonban azért, mert élt és cselekedett. Élete példa lehet, meghatározta a nemzet sorsát, államot alapított és a kereszténység mellett kötelezte el magát és népét – emelte ki a szónok.
A templomban tartott ünnepségen Ferencz Péter polgármester szegte meg az új kenyeret.
A jövőben, az apátsági templom felújítása után is szeretnének hasonló plébániai búcsúi ünnepet tartani. Tekintettel arra, hogy a környéken, Mikófalván és Borsodnádasdon is augusztus 20-án van a templombúcsú, szóba került, hogy egy másik, Szent István királyhoz kötődő időpontra tennék át a bélapátfalvit. Ez lehetne május 30-a, mert akkor emlékezik meg a magyar egyház a Szent Jobb megtalálásáról, illetve Szent István király ereklyéinek átviteléről.
Forrás: Heol.hu; Egri Főegyházmegye
Fotó: Berán Dániel/Heol.hu
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
