Szentmisét mutattak be Paskai László bíborosért halálának évfordulóján

2018. augusztus 16. csütörtök 16:45

Paskai László bíboros halálának évfordulója alkalmából Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatott be szentmisét elődje sírjánál, az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház altemplomában augusztus 16-án.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Erdő Péter bíboros szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban kedves testvérek!

A mostani evangéliumban az Eucharisztiáról azt hallottuk, az élet forrása, az örök élet forrása. A mostani szentmisénket Paskai László bíboros úrért mutatjuk be, évfordulós gyászmise gyanánt.

Évfordulós gyászmisét végezni. Mit jelent ez? Mióta az emberiség az évszakok változását megfigyelte, és a nap járásának megfelelően osztotta be az évet, minden jelentős ünnep ehhez az évhez igazodott és évente visszatért. Így volt ez a régi pogány vallásokban, így van ez a zsidóságban, így alakult a kereszténységben is. De nem csak a nagy közös ünnepek, hanem az évfordulók is megjelentek. A mártírok halálának vagy mennyei születésnapjának évfordulója lett a vértanúk ünnepe. Egyházunk ünnepi kalendáriumában tehát az évnek a logikája érvényesül.

De nem csak a vértanúkról emlékezett vagy emlékezik meg az emberiség, hanem azokról is, akiket ismert és szeretett, akikhez közel állt, az előttünk járókról. És számon tartották, számon tartjuk haláluk napját. Nem azért, mintha ezzel végérvényesen elbúcsúztunk volna tőlük. Hanem azért, mert úgy gondoljuk, hogy az évről évre visszatérő emlékezés valamilyen kapcsolatot ápol velük, valamilyen találkozásnak a reményét hordozza.

Már az animista népek is, akik még nemigen rendelkeztek írásbeli hagyományokkal és részletesen kidolgozott vallási rendszerrel, úgy tartották, hogyha valaki meghal közülük, akkor harminc napig a lelke ott van valahol a holttest körül vagy a sír közelében, és ezért harminc napig különösen is foglalkoztak vele – kijártak például az elhunyt maradványaihoz, esetleg akik már tudtak imádkozni, imádkoztak érte. És ugyanez megfigyelhető később, a fejlettebb népeknél is. A zsidóság megtartja a mély gyászt, és a rómaiaknál harminc nap volt az az idő, amíg a halottakra különösen is emlékeztek. Ez a kettő találkozott össze Nagy Szent Gergely pápa idején, aki a gregorián misesorozatot is elrendelte, vagyis azt, hogy a halál után harminc napon keresztül mindennap ajánljanak fel szentmisét az elhunytért.

Mi volt emögött? Egy általános emberi tapasztalás: annak az érzése, hogy aki eltávozott közülük, az valahol még itt van közel, „itt ül mellettem”, hiányzik, üres a helye.

Amikor édesanyám meghalt, nem egyszer, amikor vezettem a Ladámat, még szinte ott ült mellettem, a másik ülésen. Ezt heteken keresztül éreztem, és úgy éreztem, kommunikálunk, még mondanivalója van a számomra. Imádkoztam érte, próbáltam beszélgetni vele. Körülbelül egy hónapig tartott ez az érzés.

Ma szétszórt, zajos világban élünk. Sokszor az alapvető emberi tapasztalatokra nem tudunk ráfigyelni. Nincs elég csönd, nincs elég érzékenység ahhoz, hogy észrevegyük ezeket. Pedig ősi emberi tapasztalatok. Az évente visszatérő ünnepnek is megvan a maga tapasztalata. Azonkívül, hogy a nap járásának ritmusát tartja az év, mintha az elhunytak a mi megemlékezésünkkel, a mi gondolatainkkal is törődnének. Mintha ők is örülnének annak, amikor imádkozunk értük vagy emlékezünk rájuk.

Egy januári éjszakán, amikor nagyon sűrű nemzetközi programom volt, külföldön voltam, megjelent nekem nagyapám, mosolygó arccal. Nem mondott semmit, de olyan erős volt az élmény, hogy reggel elgondolkodtam, hogy nagyapám miért pont most jutott eszembe – jaj, mert január 25-e van, a születésnapja. Hány éve is született ő már akkor…

Tehát úgy tűnik, hogy az elhunytak valamiféleképpen kommunikálnak velünk, örülnek annak, ha gondolunk rájuk, örülnek annak, ha imádkozunk értük. Azt hiszem, ebbe a sorba illik bele az évfordulós gyászmisék megtartása is. Paskai bíboros atya egészen biztosan örül annak, hogy most imádkozunk érte, örül annak, hogy most emlékezünk rá.

És van is mit tanulnunk tőle, van is miért emlékezzünk rá. A mai evangéliumi részlet az Oltáriszentségről beszél. Paskai bíboros atya az Oltáriszentségnek különösen is nagy tisztelője volt. Utolsó éveiben – mindenki emlékszik, aki figyelte itt az ő esztergomi életét – följárt a bazilikába, a Szent István-kápolnába adorálni, imádkozni az Oltáriszentség előtt. Azt talán kevesebben tudják, hogy annak idején, tanár korában ő volt a budapesti központi szeminárium egyik megbízott gyóntatója. Tehát aki akarta, választhatta, hogy hozzá megy gyónni. Én hozzá jártam egy időben, és mindig azt adta elégtételül, hogy egy néhány perces adorációt végezzek az Oltáriszentség előtt. Először nem értettem, hogy miért ezt kéri. De később lassan kialakult bennem, hogy nem elég az Oltáriszentség elé odatérdelni. Beszélgetni kell a köztünk lévő Krisztussal. Tehát igen is meg kell fogalmazni a magunk emberi, gyarló nyelvén a gondjainkat, az örömeinket, a kérdéseinket hozzá. És akkor, talán egy eszünkbe jutó szentírási idézet formájában, talán egy eseményen keresztül, ami aznap történni fog velünk, de válaszolni fog. És ezek a válaszok megerősítenek minket, ezekből a válaszokból tudjuk, hogy hogyan kapcsoljuk be az életünket Isten akaratába. Tehát nagyon fontos volt megtanulnom tőle az adoráció szokását.

Most, amikor készülünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra nagyon fontos dolog ez. Hirdeti most sokfelé a kongresszus általános titkársága, hogy adorációs iskolákat tartanak. Igen, meg kell tanulni, hogyan is imádjuk Krisztust, hogyan is beszélgessünk vele – mert ez sem adódik már magától.

De hagyott még valamit Paskai bíboros úr az eucharisztikus tisztelettel kapcsolatban az egész egyházmegyére. Mikor átvettem tőle az egész egyházmegye vezetését, egy személyes beszélgetésben azt mondta, két kérése van, ha lehet ezt a kettőt folytassam: az egyik az elsőszombati rózsafüzér volt. Ez ősrégi dolog, engesztelő imádság, már Mindszenty bíboros úr elkezdte; az egyházmegye nevében imádkozunk a Szűzanyához nemzetünkért, az ifjúságért, a családokért. A másik az adoráció a kitett Oltáriszentség előtt minden hónap első csütörtökén a papi és a szerzetesi hivatásokért. Tehát ez volt számára a legfontosabb, amire gondja volt, hogy folytatása legyen, hogy ne fejeződjön be azzal, hogy ő leteszi a hivatalát. És azóta is igyekszünk ezt folytatni. Mert tudjuk azt, hogy az Oltáriszentség kívánja a papságot, hogy a papság szentsége és az Eucharisztia szorosan összetartozik, hogy élteti és újjászüli, erősíti az Egyházat. Az Eucharisztia az élet kenyere: olvastuk az evangéliumban, hogy aki eszi és issza az Úr testét és vérét, annak örök élete van. Ezt az örök életet és örök boldogságot kérjük Paskai László bíboros atya számára is. Ámen.

* * *

Erdő Péter bíboros, prímás a liturgia végén mécsest helyezett el Paskai László sírja előtt, majd lerótta tiszteletét Mindszenty József  sírjánál is.

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
egymillio-gyermek-imadkozza-rozsafuzert
Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért

Az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű kezdeményezéshez csatlakozva október 18-án, magyarországi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az egységért. Számos helyen ezért akár a tanítást is felfüggesztik erre az időre.

2018. szeptember 20. csütörtök
elhunyt-gaal-endre
Elhunyt Gaál Endre

Életének 73., áldozópapságának 50. évében elhunyt Gaál Endre protonotárius, kanonok, nagyprépost, teológiai tanár. Az alábbiakban közzétesszük az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleményét és a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium Facebook-oldalán megjelent nekrológot.

2018. szeptember 20. csütörtök