Szépre festett lélekkel – Tóni atya Székely János püspökkel beszélgetett

Nézőpont – 2020. január 28., kedd | 17:50

Michels Antal plébános Kávéházi beszélgetések Tóni atyával sorozata keretében Budapesten, a Shalom közösség HungaRio kávéházában január 27-én Székely János szombathelyi megyéspüspököt, az MKPK Cigánypasztorációs Bizottságának vezetőjét, a Caritas in Veritate Bizottság, valamint a Magyarországi Keresztények és Zsidók Tanácsának elnökét kérdezte életéről, hivatásáról, munkájáról.

Már a beszélgetés kezdete előtt látszott, hogy telt ház lesz; egymás után kellett székeket hordani minden apró, szabadon maradt helyre, miközben a Shalom közösség tagjai zenéltek a színpadon.

Michels Antal – Tóni atya, a beszélgetés kezdetén a püspökhöz fordulva mosolyogva jegyezte meg, hogy senkinek nem kell őt bemutatni, de azért feltette a kérdést: „Ki vagy te?”

Az 1964-ben született püspök beszélt gyermekkorának szépségéről. Kiemelte, hogy szülei milyen harmóniában éltek, mennyire boldog és szép gyermekkort biztosítottak neki és két bátyjának, illetve a húgának is. Visszaemlékezett arra a naponta ismétlődő pillanatra, amikor édesapja a munkából hazatért, s a szülők minden alkalommal átölelték egymást. Mint mondta, édesanyjának mély hite, édesapjának tiszta lelke példa volt számukra.

Székely János szólt hivatásának alakulásáról is. Mint mondta, már kisgyerekként megszületett benne az elhatározás, hogy életét Istennek szenteli. Visszaemlékezett: egyszer, még kicsi korában egy távoli rokon lánnyal játszott, amikor az kérdéssel fordult hozzá: „Feleségül veszel majd?” Ő csupán annyit felelt: „Nem, mert pap leszek.”

Ezt az elhatározást erősítette benne a budai Tövis utcai templom papja, aki egész életében segíteni, szolgálni akart; a kántornő, aki titokban fogadalmas nővér volt; valamint a sekrestyés, a „kereten kívüli” ferences, aki a civil világban szabóként kereste kenyerét. A budai országúti ferencesek gitáros miséi, hittanórái erősítették benne az elhatározást. Hasonlóan hatottak rá a hittanórák a felsőkrisztinavárosi plébánián, illetve a Rókus-kápolnában, ahol Kállay Emil foglalkozott velük. Gimnáziumi tanulmányait a szentendrei ferenceseknél végezte, ahol szintén talált példaképül szolgáló tanárokat…

Hallgatva a püspök szavait Michels Antal megjegyezte: „Isten igazán szépre festette ki a lelkedet”, amire Székely János azt válaszolta: „Hálás vagyok, mert csodákkal töltötték teli az életemet.”

E mondat után adódott a kérdés: hogyan élte meg a Székely család az egyházellenes szocializmus légkörét? Székely János édesapja magas beosztásban dolgozott a Ganz Villamossági Műveknél, de soha nem lépett be a pártba, főnökei elismerték tudását, tehetségét. Azt is tudomásul vették, hogy egyházi iskolába jár a gyermeke…

Kispapként azonban, amikor behívták katonának, nehezebb volt a helyzete. Bolondnak nézték azt, aki hisz Istenben, bár idővel a papnövendékek tiszteletet tudtak kivívni maguknak békéjükkel, csöndes elfogadásukkal. Volt például egy katonatársuk, aki a legválogatottabb trágárságokat mondta, szidva mindenki édesanyját, beleértve a sajátját is. Utóbb derült ki, hogy anyja a kórház lépcsőjén hagyta őt, a fiú nem ismerte szüleit, nevüket sem tudta – állami gondozottként nőtt fel. Persze karácsonykor sem volt hova mennie. A kispapokat meg nem engedték haza, ezért a laktanyában együtt üldögéltek és énekeltek. Hívták ezt a társukat is. Volt néhány narancsuk, amiket végül neki adtak. A fiú elsírta magát. Mint mondta, még soha nem kapott szeretetből ajándékot, a nevelőintézetben is csak „egységcsomagot” adtak. A vad, korábban csak trágárságokat kiabáló kiskatona ettől kezdve egészen másként viselkedett velük.

Tóni atya azt is megkérdezte: megingott-e valaha a papi hivatás iránti elkötelezettsége? Székely János mosolyogva jegyezte meg: a gimnáziumban nagyon tetszett neki egy lány, a katonaságnál is néha nehéz volt a döntés súlya, de mindig rájött: Isten őt papnak teremtette, hiszen szinte fizikai egységet érzett vele.

A leszerelés után az esztergomi szemináriumba került, majd Pestre, a Központi Papnevelő Intézetbe – utóbb döbbent rá, számos olyan oktatója volt, aki a világon bárhol megállta volna a helyét. Gyürki László segítségével a Szentföldön, Betlehemben folytathatta tanulmányait. Diakónussá is Jeruzsálemben szentelték 1991-ben. Ugyanabban az évben pappá szentelték, majd káplán lett Érsekvadkerten. Két év elteltével a Pápai Magyar Intézet növendéke lett, és a Pápai Gergely Egyetem mellett működő Pápai Biblikus Intézetben szerzett licenciátust. Plébánoshelyettes, majd plébános lett, doktorátust szerzett, de volt a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa, és oktatott hittudományi főiskolán is. 2005–2006-ban a budapesti Örökimádás-templom igazgatója volt, ahova meghívta a Nyolc Boldogság Közösséget, hogy közösségben tudja a szolgálatát végezni, együtt tudják hitüket megélni.

A püspöki kinevezéssel kapcsolatban Székely János elmondta, soha nem törekedett, nem is gondolt papi életének ilyen fordulatára. Hozzátette: hiányzik neki sok egyszerű helyzet, például amikor korán reggel, csupán nyolc-tíz ember részvételével mutatott be szentmisét. Kiemelte: szombathelyi megyéspüspökként is arra törekszik, hogy „elérhető” legyen.

Tóni atya arról is kérdezte, vajon egy püspökségen több probléma van-e, mint egy plébánián. Székely János elmondta, a gondok mellett sok öröm is van az egyházmegyében. Nyugat-Magyarország hagyományosan vallásos vidék, sokan járnak templomba, a falvakban is nagy létszámú hittancsoportok működnek. Beiktatása után meglátogatta az egyházmegye kilencvennél is több papját, mindenkivel hosszabb időt töltött el, megismerte őket, legtöbbjük őszintén, mélyen próbálja megélni a papságot. Kiemelte, nagy öröm számára egy-egy egyházmegyei ünnep, és nagyon kedves a számára a jubiláns házaspárok megáldása, melyen évente körülbelül ötszáz pár szokott részt venni.

A kávéházi beszélgetésen persze a cigánypasztoráció is szóba került. Székely János a cigánysággal papként Érsekvadkerten találkozott először, ahol elmondása szerint körülbelül háromszáz roma élt, de nem jártak templomba, gyerekeiket nem járatták hittanra. Ő megtanulta a cigány himnuszt, s lassan pár cigány gyerek révén közel került a falu szélén élő nincstelen emberekhez. Programokat szervezett, például strandra vitte a gyerekeiket, és maga ment el a házakhoz értük. Az első ilyen látogatás alkalmával az utcában futótűzként terjedt a hír, hogy a pap eljön közéjük, s hatalmas tömeg verődött össze, köszöntötték, táncoltak, énekeltek örömükben. A cigányok megnyíltak, utóbb elmentek a plébániára, a misékre is. Persze sok előítéletet is le kellett küzdeni…

Gyöngyöspata kapcsán Székely János elmondta, tizenöt éve jóval több gyerek tanult az iskolában, mint most. Fegyelmezési problémák miatt sokszor lehetetlen volt tanítani, ezért voltak „pörgős” osztályok, ahol haladtak az anyaggal, és voltak „gurulós” osztályok, amiket csak „tolni” lehetett. A kettő között nem származási alapon, hanem teljesítmény szerint tettek különbséget. Mivel a cigányok helyzete szinte mindenhol az országban sokkal rosszabb a többségi társadalom tagjainál, így óhatatlanul, magától kialakult a szegregáció. Székely János szerint jó megoldás lenne a problémára, ha a nehezebb körülmények közül érkezőket mentorálnák, segítenék a beilleszkedésben. Hozzátette: ebben nagy szerepe lenne az államnak, de az egyházi iskoláknak is.

A HungaRio kávézóban megrendezett beszélgetés végén ki-ki még odamehetett a főpásztorhoz, beszélgethetett vele, kérdéseket tehetett fel neki. Közvetlen, valóban elérhető püspök volt most is.

Fotó: Lambert Attila

Bókay László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria