Szeress és szolgálj! – A temesvári egyházmegye ministránsai zarándokoltak Máriaradnára

Külhoni – 2026. június 12., péntek | 13:57

„Szeress és szolgálj” – Jézusnak ezt a buzdítását, amelyet oly sokszor intézett tanítványaihoz és amely ma nekünk, követőinek szól, a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye ministránsai is útravalóul kapták zarándoklatuk és találkozójuk alkalmával, amelyet június 6-án, szombaton tartottak az Arad megyei Máriaradnán.

Az oltár körül szolgáló gyermekek és fiatalok plébánosaik, hitoktatóik, szüleik és nagyszüleik kíséretében érkeztek a kegyhelyre, így a ministránsok zarándoklata egyben a családok és közösségek ünnepévé is vált. Az esemény idén is lelki programokat, valamint különféle nevelő és szórakoztató játékokat kínált a résztvevők számára.


Az érkezést követően a jelenlévők 10 órától szentmisén vettek részt a máriaradnai bazilikában, amelyet Miklós Zalán Árpád zagyvaszántói plébános, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hivatásgondozó bizottságának titkára mutatott be. Koncelebrált Irimiciuc Emil Alin boksabányai plébános, a temesvári egyházmegye ministránspasztorációs felelőse és a Nemzetközi Ministránsszövetség (Coetus Internationalis Ministrantium, CIM) alelnöke, valamint a papok népes csoportja, akik az egyházmegye számos plébániájáról érkeztek a ministránscsoportokkal. A zenei szolgálatot az újszentesi plébánia Angelis Gyermekkórusa végezte. A radnai plébánia munkatársai által biztosított élő közvetítésnek köszönhetően online is sok hívő bekapcsolódhatott a szentmisébe.


„Nagy örömmel érkeztünk ma a máriaradnai kegyhelyre, hogy hálát adjunk Istennek az oltár szolgálatára szóló meghívásért, és hogy a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására továbbra is kérjük a szükséges kegyelmeket arra a küldetésre, amelyre titeket különösen meghívott: hogy segítsétek a papot a szentmisén, és azon kívül is. Az idei zarándoklat témája Sámuel első könyvének harmadik fejezetéből való: »Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!«” – fordult bevezetőjében a közel kétszáz résztvevőhöz Irimiciuc Emil Alin.

Az evangéliumi szakaszt Cocriș Constantin Rudolf gátaljai plébániai kormányzó olvasta fel.


Magyar és román nyelven elmondott szentbeszédében Miklós Zalán Árpád így fogalmazott: Zarándokként érkeztünk ide a máriaradnai bazilikába. A zarándok nem egyszerű kiránduló, hiszen nem csupán helyet változtatunk, hanem a szívünk is úton van. Keressük Istent és szeretnénk jobban meghallani a szavát. Sokan azt gondolják, hogy Isten csak a bibliai időkben beszélt a néphez. Pedig ő ma is szól hozzánk. 

A mai világ tele van zajjal, sok hang szól egyszerre hozzánk. Isten hangja nem erőszakos, Isten nem kiabál. Meg kell tanulnunk figyelni rá.


A ministránsi szolgálat segít ebben, mert a jó ministráns megtanul figyelni. És aki megtanul figyelni az oltárnál, az könnyebben meghallhatja Isten hangját a világban is. Ebből pedig küldetés születhet. A ministráns nem néző a szentmisén, hanem szolgáló, szolgálatot teljesítő. Jézus pedig azt tanítja, hogy az igazi nagyság nem a hatalomban, hanem a szolgálatban van. A világ azt mondja: légy erős, sikeres, törődj csak magaddal. 

Jézus pedig azt mondja: szeress és szolgálj. Ismerd fel a másik emberben a benne élő Istent. Ez a keresztény ember útja, ez a ministráns útja.


Szentbeszédében Miklós Zalán Árpád plébános megemlítette azt is, hogy első alkalommal jár a máriaradnai bazilikában, bár van egy kis kötődése a temesvári egyházmegyéhez: negyven évvel ezelőtt a pécskai templomban keresztelték meg.

A liturgia végén Kocsik Zoltán, a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója bemutatta a jubileumi zarándokkeresztet, amelyet a ministránsok magukkal hoztak a rendezvényre. A kereszt tavaly készült a temesvári, a szeged-csanádi és a nagybecskereki egyházmegyék fiataljainak csanádi egyházmegyeközi találkozója alkalmából. Ez a három egyházmegye, amely ma Románia, Magyarország és Szerbia területén található, az ősi csanádi egyházmegye utóda, amelyet Szent István magyar király alapított 1030-ban, és amelynek ezeréves jubileumát 2030-ban fogják közösen ünnepelni. Ebből az alkalomból a ministránsok meghívást kaptak az idén Szegeden megrendezendő egyházmegyeközi találkozóra.


Egy másik nagyszabású programra, a Kárpát-medencei egyházmegyék ministránsainak zarándoklatára 2027-ben kerül sor az ismert magyarországi mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen, amelyre a temesvári egyházmegye ministránsai szintén meghívást kaptak. Egy harmadik meghívót Miklós Zalán Árpád intézett az újszentesi Angelis Gyermekkórus tagjaihoz: vegyenek részt a következő római nemzetközi ministránstalálkozón, és biztosítsák a magyar nyelvű szentmise szolgálatát.

A találkozó programja az Információs Központban ebéddel folytatódott, majd a temesszlatinai ministránsok és animátorok, Ursache Sergiu Ștefan helyi plébános koordinálásával különböző játékokat és közösségi táncokat vezettek. A program végén minden jelenlévő egy karkötőt és egy kis keresztet kapott emlékbe. A ministránsok zarándoklata közös imával zárult.

Forrás: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: Andreea Bodroghi

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria