Találkozások a Feltámadottal – Tizennégy magyar jezsuita az öröm útjáról

A könyv ennek megfelelően 14 fejezetre oszlik, mindegyik elején egy-egy evangéliumi versszakasz.

Sajgó Szabolcs Az időtlen öröm útján címmel az angyal híradása az üres sírnál és a Jézus megjelenik az asszonyoknak közcímű részhez (Mt 28,1–10) fűzi gondolatait.

A feltámadás „az időtlen és teljes öröm megnyilvánulása az időben.

A teremtetlen örömnek földi testben való jelenléte után az égi testben való jelenléte a szüntelenül változó tér-idő világban az univerzum új és végső korszakának kezdete. Egy maradandó, mindent átható erő lett része a véges mindenségnek, ami új dinamikát ad az egész kozmosznak. Nem csoda, hogy időszámítgatásaink közt az időszámítás kezdete, alfája és ómegája lett Jézus születése”. 

Szintén ennek a résznek az első szakaszát elemzi Forrai Tamás Gergely Hol van a te Galileád? közcímmel, Márk evangéliumából (16,1–8). Kifejti: a valódi kérdés az, hogy hol van a mi Galileánk. Számunkra talán nem annyira helyhez, mint amennyire az egész életünkhöz kötött valóság. Minden olyan helyzet, gondolat, döntés, amelyben otthon érezhetjük magunkat. Úgy, ahogyan a tékozló fiú hazatérhetett az apai házba, bármekkora volt is a szakítás apja és közötte. „De ugyanígy

a mi Galileánk az, ahol éppen egy testi vagy lelki fájdalom kétségbeesett útján járunk; annak tudatával, hogy Jézus már előttünk ott van, hogy utunk végén az ő ölelő kezébe zuhanhassunk.

Ahol minden új értelmet kap a kereszt fényében. Ahol tudjuk, hogy az Úr vár ránk.”

Horváth Árpád Láttam az Urat! címmel Az üres sír feltámadása részt vizsgálja János evangéliumából (Jn 20,11–18). Bibliakutatók egyöntetű véleményére hivatkozik, akik szerint semmi okunk sincs kételkedni abban, hogy az első húsvét hajnalán Mária Magdolna, illetve az asszonyok valóban kimentek a sírhoz, és ott valami döbbenetes tapasztalatban volt részük, amely kiemelte őket a gyász letargiájából. E szövegekben túlságosan szembeötlők azok az elemek, amelyek egy valóságos esemény lenyomatát hordozzák magukon. Ami a legegyértelműbben az elbeszélések eredetisége és valósága mellett szól, az egyszerűen az a tény, hogy a feltámadás történetének e legelső szövegei asszonyokat említenek, és nem férfiakat, illetve az apostolokat.

Kétezer évvel ezelőtt ugyanis egy elejétől a végéig kitalált történet biztosan nem nevezett volna meg asszonyokat a feltámadás első tanúiként,

mivel a korabeli zsidóság körében az asszonyok „teljesen alkalmatlannak minősültek a tanúskodásra”. Az, hogy ez mennyire kétséges helyzetet jelentett akkoriban, a feltámadással kapcsolatos evangéliumi hagyományból is világosan kiderül. Lukács ugyanis kifejezetten állítja, hogy az apostolok kezdetben „nem hittek nekik”, és amolyan asszonyi fecsegésnek tartották a beszámolóikat az üres sírról, és hogy találkoztak a feltámadott Úrral (Lk 24,11).

Mihalkov Ferenc Velünk vándorol című elmélkedésének kiindulópontja a Találkozás a Feltámadottal az emmauszi úton közcímű rész (Lk 24,13–27). A szerző kiemeli: az emmauszi tanítványok története többek között arra emlékeztethet minket, hogy a vándorló Jézus most is velünk van. „És

most mi vagyunk a legfontosabbak számára. Mi, akik életünk útján éppen most, éppen itt találkozunk vele.

A Feltámadott velünk vándorol, és megajándékoz minket azzal a reménnyel, hogy az élet sikerülni fog, akkor is, ha egyelőre még sok minden kilátástalannak tűnik. A feltámadás megtörténik a mi hétköznapi szökési kísérleteink, eltévedéseink, botladozásaink, megbicsaklásaink, útkereséseink közben is.”

Patsch Ferenc Krisztus szeretetét képviselve címmel kapcsolódik János evangéliumának azon részéhez, amikor A feltámadt Jézus megjelenik tanítványainak (Jn 20,19–23). Ennek kapcsán elmélkedik a szentgyónáson. Nem titkolja, hogy az évek során formálódott a gyónásról és a bűnről való elképzelése is. „Ma úgy látom, hogy

valójában hálásak lehetünk azokért a bűnökért, amelyeket már észrevettünk magunkban.

Ha ugyanis valakinek feltűnik, hogy megszól másokat, hogy esetenként hajlik az erőszakosságra vagy a haragtartásra, akkor valójában már a gyógyulás útján van.” Azok ugyanis, akik lépten-nyomon rosszat mondanak másokról, rendszerint egyáltalán nincsenek tudatában ennek a hibájuknak. A valóban erőszakosaknak nem tűnik fel a saját erőszakosságuk, a haragtartók pedig a leggyakrabban észre sem veszik, hogy a megbocsátásra való képtelenségük hogyan mérgezi a környezetüket. A bűneink tudatosulása valójában kegyelem.

Vízi Elemér Szeretetből fakadó szolgálat címmel János evangéliumának kiegészítéséhez, A Feltámadott megjelenik a tónál (Jn 21,15–25) közcímű részhez fűzi gondolatait. Leszögezi: Isten kapcsolatot kíván teremteni a teremtéssel, az emberrel. Szeretetkapcsolat pedig csak ott jöhet létre, ahol mindkét fél szabad, és szabadon válaszolhat a másik szerető szolgálatára. A kikényszerített szeretet nem szeretet. Az erővel hazahozott fiú nem tudná szeretni az apját, mert a szeretetet nem lehet erőszakkal elérni. „Csak kérni, meghívni, hívogatni lehet. Mivel Isten kívánja az ember szeretetét, szabadságot ad neki arra is, hogy e szeretetet visszautasítsa.” Isten szeretetében élni azt jelenti: „Úgy élek, mint akit szeretnek. Az identitásomat a kapcsolatom révén kapom Istentől.

Lehetek én, mert te azt mondod, hogy én vagyok. Nem kell nevet szereznem magamnak, egyszerűen bízom abban, hogy a nevem a te kezedbe van írva.”

A kötethez Tornya Erika RSCJ írt előszót. A könyv „igen sokszínű – írja. – Nemcsak abban segít, hogy az olvasó elmélyüljön az örömteli imában, hanem kirajzolódik mögötte az ignáci lelkiség szellemi gazdagsága… E könyv megmozgatja az olvasót. Gazdag inspirációt kínál az imához, segít új szempontokból tekinteni a feltámadás titkára. Alapvető célja, hogy hozzásegítsen a Jézussal való személyes találkozáshoz, a megváltás, azaz végül is az élet örömteli ünnepléséhez”.

Találkozások a Feltámadottal
Jezsuita Kiadó, 2025

Fotó: Jezsuita Kiadó

Bodnár Dániel/Magyar Kurír