Teljesítsd és pipáld ki! – Böjti kihívás: lelki kalandtúra és kincsgyűjtés

Hazai – 2022. március 3., csütörtök | 13:16

„Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak.” (Mt 6,20) Igen ám, de hogyan? Nagyböjti kincsgyűjtés, kizárólag kalandvágyóknak.

Egészen konkrét kihívásokat tartalmaz az alábbi „pipalista”, amely segíthet követni a negyven nap során teljesített vállalásokat.

A böjti lemondások és felajánlások igazi kincsekké válhatnak.

Sok örömet hozzá!

1. Nem vettem meg – bár nagyon tetszett, de nincs most szükségem rá.
2. Nem mondtam ki – bár igazam volt, de nem vált volna épülésre.
3. Elmondtam érte egy imát – bár ő nem szólt hozzám szépen.
4. Adományt adtam neki – bár nem biztos, hogy jól használja fel.
5. Nem ettem meg – bár jól esett volna.
6. Gyalogoltam – bár kocsival is mehettem volna.
7. Nem kapcsoltam be – bár nagyon szerettem volna megnézi.
8. Elmentem egy szertartásra – bár lustálkodhattam is volna.
9. Szentírást olvastam – közösségi oldalak helyett.
10. Megtettem – bár nem az én dolgom lett volna.
11. Megöleltem – bár lett volna okom veszekedni is vele.
12. Megbocsátottam neki – anélkül, hogy kérte volna.
13. Megleptem egy aprósággal – bár elfelejtett ma valamit, ami fontos lett volna.
14. Elfogadtam a véleményét – pedig én teljesen mást gondolok erről.
15. Meglátogattam – pedig elfoglalt voltam, de neki ez jólesett.
16. Vizet ittam – pedig mást is ihattam volna.
17. Végighallgattam – bár nem volt kedvem hozzá.
18. Felhívtam – pedig ő nem hívott már hetek óta.
19. Adtam neki még egy esélyt – pedig már sokat eljátszott.
20. Megvigasztaltam – bár nekem is vigaszra lett volna szükségem.
21. Békejobbot nyújtottam – pedig neki kellett volna.
22. Elvállaltam – pedig más is megtehette volna.
23. Nem mondtam el egy pletykát – pedig a barátaimmal jól kibeszélhettük volna.
24. Megköszöntem – pedig nem szépen szólt hozzám.
25. Hálát adtam – pedig abban a pillanatban nem esett jól, amit kaptam.
26. Jót mondtam róla – pedig ő nem így tett legutóbb.
27. Odaadtam – pedig magamnak szerettem volna.
28. Nem tettem meg – pedig nagyon akartam, de tudtam, nem származik belőle jó.
29. Végre megtettem – pedig sokáig halogattam.
30. A mai böjtöt érte ajánlottam fel – mert sok a bajom vele.
31. Végre meggyóntam – pedig sokáig halogattam.
32. Részt vettem egy nagyböjti szertartáson – pedig hosszúnak gondoltam.
33. Elhunytjaimért imádkoztam – mert már rég nem gondoltam rájuk.
34. Időben kikapcsoltam – mert tudom, nem vált volna épülésemre.
35. Lelki olvasmányt olvastam – bár kedvenc regényemet is elővehettem volna.
36. Kedves voltam hozzá – bár nem volt jókedvem.
37. Nem panaszkodtam neki – pedig ma különösen lett volna rá okom.
38. Megajándékoztam magam egy kis építő csönddel – pedig jobban vágytam a mindent elnyomó zajra.
39. Komolyabb adománnyal támogattam egy nemes ügyet – mert tudom, ők jobban rászorulnak.
40. Munkába menet munkatársamért imádkoztam – mert már napok óta csak elmegyünk egymás mellett.

+ Joker: nem is gondoltam volna, hogy lelki javamra válik.

A böjti kihíváslista nyomtatható formában INNEN letölthető.

Forrás és fotó: Glosszata Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria