A Szentírás olvasását rendhagyó módon Fábry Kornél püspök Biblia egy év alatt című podcastsorozatának egyik részletével indították.
A résztvevőket Makkai László igazgató köszöntötte, aki örömét fejezte ki amiatt, hogy a szakkollégium kápolnája ismét helyet adhat ennek az értékes kezdeményezésnek.
A rendezvény kezdetén jelen volt Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök is, aki arra buzdította a fiatalokat, hogy tegyék mindennapjaik részévé a Szentírás olvasását, és hangsúlyozta annak lelki jelentőségét.
A nap folyamán körülbelül húszpercenként váltották egymást az olvasók. A részt vevő fiatalok Edelényből, a Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, Kollégium és Óvodából; Encsről, a Szent László Katolikus Általános Iskolából; Miskolcról, a Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnáziumból, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvodából, a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskolából érkeztek, valamint a Romzsa Tódor Szakkollégium és a Roma Szakkollégium hallgatói és munkatársai is aktívan bekapcsolódtak a Szentírás olvasásába, továbbá az előkészítő évfolyamos papnövendékek is gazdagították felolvasásukkal a programot.
Idén Szent Pál apostol Rómaiaknak írt levelével kezdték az olvasást, majd a Szentírás további fejezeteivel folytatták, egészen este nyolc óráig.
A szervezők köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik részvételükkel, felolvasásukkal és imádságos jelenlétükkel hozzájárultak a program lelki gyümölcseihez. Az együtt eltöltött órák ismét megerősítették a résztvevők hitét, valamint a közösség összetartozását.
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye; Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria












