Az intézményvezető arra buzdította a hitoktatókat, hogy ajánlják hittanosaik figyelmébe az iskolát.
A délelőtt folyamán Szigeti Mónika gyógypedagógus, gyermek és ifjúsági klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta tartott előadást Mit vegyünk észre? Mit tehetünk? Mit tegyünk? címmel, melyben az iskolai, otthoni és internetes gyermekbántalmazásokról beszélt. Előadásában a szakember segítséget nyújtott a hitoktatóknak abban, hogy miként ismerhetik fel a testi és lelki jeleket, s hogy lehetőségeik szerint miként segíthetik azokat a gyermekeket, akik valamilyen bántalmazást kellett, hogy elszenvedjenek.
Délután Kisiván Csaba plébániavezető lelkész tartott előadást, aki a kamaszkorú fiatalokkal való hatékony kommunikációval kapcsolatos gondolatait osztotta meg, különös figyelmet fordítva arra, hogy miként lehet a fiatalok nyelvén megvitatni a teológiai kérdéseket, és átadni a hittel kapcsolatos ismereteket.
Az előadásokat fórumbeszélgetés követte, ahol a hitoktatóknak lehetőségük volt kérdéseket feltenni a témához kapcsolódóan, majd a nap végén Tomanek Péter irodaigazgató ismertette a 2024-es oktatási évvel kapcsolatos újdonságokat.
Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria