Tudományos konferenciával ünnepelték a Logopédia Európai Napját az EKKE-n

Hazai – 2026. március 16., hétfő | 15:16

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyógypedagógiai Intézete által március 12-én szervezett szakmai napon logopédusok, óvodapedagógusok és más szakemberek, valamint gyógypedagógus-hallgatók egyaránt részt vettek. A konferencia témája idén „A mesterséges intelligencia szerepe a beszéd- és nyelvterápia jövőjében” volt.

Köszöntőbeszédében Pajtókné Tari Ilona rektor örömét fejezte ki, hogy egyetemük adhat otthont a rendezvénynek. Kiemelte, a beszéd híd ember és ember között, aminek kulcsfontosságú szerepe van érzelmeink, gondolataink kifejezésében. A logopédus szakemberek társadalmi jelentősége is egyre nagyobb, hiszen sorsfordító szerepük lehet egy-egy gyermek vagy egy közösség életében: munkájuk során tudásukkal, türelmükkel, figyelmükkel segítik a hozzájuk fordulókat.

A rektor köszönetet mondott minden kollégának, akinek szerepe van abban, hogy az EKKE-n a gyógypedagógiai képzés és a logopédus szakirány egyre fejlődik. Hangsúlyozta, egy olyan erős szakmai közösség biztosítja az alapot, amely segíti a hallgatókat, hogy korszerű tudással, szakmai tapasztalattal, elhivatottan lépjenek be a munka világába. Ebben elvitathatatlan érdemei vannak a szakmai gyakorlatot biztosító intézményeknek, mentoroknak is.

A konferencián Prószéky Gábor akadémikus, az ELTE Nyelvtudományi Kutatóközpontjának tudományos tanácsadója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának egyetemi tanára és Szőke-Milinte Enikő, az EKKE Pedagógiai Karának egyetemi docense, a Neveléstudományi Doktori Iskola programigazgatója tartottak előadást.

A plenáris előadásokat követően az érdeklődők workshopokon bővíthették tudásukat, emellett lehetőség volt fejlesztő játékok és szakkönyvek vásárlására is.

Forrás: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

Fotó: Nagy Adri

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria