A vállalkozó hivatása „nemes feladat”, amelyet egy szélesebb kontextusban kell értelmezni. Figyelembe kell venni azt a fejlődést, amely – hála a modern vállalkozások alapvető szerepének – csökkentette a szegénységet sok ember számára, ugyanakkor azonban nem ritkán széles körű társadalmi kirekesztést is eredményezett. Ferenc pápa ezt a felfogását kifejtette a 2014-es davosi Világgazdasági Fórumra küldött üzenetében. Turkson bíboros ebből a szemléletből indult ki felszólalásában a dél-amerikai ország fővárosa, Santiago de Chile egyik egyetemén tartott konferencián, amely január 7-én ért véget.
A ghánai főpásztor a felelősség alapos gyakorlására szólított fel, ahogy Ferenc pápa is erre buzdít megnyilatkozásaiban. Ha a pénz válik bálvánnyá, akkor az irányítja az emberek döntéseit. Ma azonban a gazdaság új minőségére van szükség, ami segíti az emberek növekedését minden téren. Az emberi méltóság, a közjó, a biztos és állandó foglalkoztatás, a javak igazságos elosztása, a környezet tisztelete csak néhány aspektusa annak, amiről Turkson bíboros szólt beszédében. A vállalkozások világa arra kapott meghívást, hogy saját kreativitását felhasználva a szolidaritás szellemében adjon választ a sürgető emberi szükségletekre, anélkül hogy elhanyagolná a szegények és a sebezhetőbbek igényeit.
Ezekkel a gondolatokkal fordult a vatikáni dikasztérium az üzlet világában dolgozó vezetőkhöz, menedzserekhez és alkalmazottakhoz A vállalatvezetők hivatása címmel négy évvel ezelőtt megjelent kötettel – emlékeztetett Turkson bíboros. A Laudato si’ enciklikából kiindulva az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa elnöke arra buzdította a vállalkozókat és vezetőket, hogy gondolkodjanak el a világgal és az emberekkel való kapcsolatukról a gondoskodás tekintetében. Ne azt várják, hogy majd a piac döntsön, hanem vállalják a kockázatot, és tegyék azt, ami igazságos pusztán azért, mert ez az igazságos.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír