Tűzoltónak is felvennék Kocsis Fülöp érseket

Hazai – 2019. június 7., péntek | 17:59

Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita június 6-án a debreceni tűzoltólaktanya gyakorlópályáján teljesítette az országos bajnokságra készülő lánglovagok egyik feladatát. Az ötletet a Debrecen Televízió Próbajáték című műsora adta a főpásztornak.

A Próbajáték április 25-i adásában a Debrecen Televízió két sportriportere, Somorjai Soma és Horváth Zoltán bemutatták, hogyan készülnek az országos tűzoltóbajnokságra a debreceniek. A fiatalemberek maguk is teljesítették a feladatokat, például a horoglétrán mászást.

Június 6-án már a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája készült fel a kihívásra. Kocsis Fülöp rendszeresen sportol, korábban a sziklamászást is gyakorolta, így amikor Szent Flórián napján találkozott a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjével, lehetőséget kért a horoglétra kipróbálására.

„Egyik ismerősöm mutatta a filmet, amit önök készítettek, ahogy mentek a létrával, szaladtak föl, az épületre másztak. Ejj, mondom, ezt én is szeretném kipróbálni, úgyhogy már az ünnepségen kérdeztem az igazgató urat, hogy van-e rá módom. Ő azt mondta, hogy »érsek úr, jó, jó, hogyha jónak látja, lehetőséget adunk«” – mesélte a főpásztor.

Kocsis Fülöp a sofőrjével együtt vágott neki a falnak. Az érsek két percen belüli idővel jutott fel a harmadik emeletre, amivel kivívta a tűzoltóbajnokságra készülő Kupás Gergő elismerését. 

„Meglepően ügyes, mint ahogy a sofőrje is, úgyhogy jöhetnek tűzoltónak, ha akarnak. Ügyesen felvette a létrát, végigmászott, követte az utasításokat, le a kalappal!” – méltatta az érsek teljesítményét a címzetes törzszászlós.

Kocsis Fülöp metropolita végül megáldotta azt a két létrát, amit a debreceni lánglovagok magukkal visznek majd az országos bajnokságra.

A videó ITT tekinthető meg.

Forrás: MCDB

Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria