Új görögkatolikus diakónust szenteltek fel Sátoraljaújhelyen

Hazai – 2015. december 8., kedd | 14:11

Szent Miklós emléknapján, december 6-án miskolci püspök diakónussá szentelte Nagy Tamás papnövendéket Sátoraljaújhelyen.

 

A főpásztor beszédében az ünnepnap sokoldalúságára mutatott rá. Mint mondta, a karácsonyt megelőző böjti időszak felénél járunk, ami éppen vasárnapra esik, amikor „születésre és feltámadásra egyszerre emlékezünk”. Valamint megemlékezünk Szent Miklós püspökről is, aki az „adakozó és jóságos Krisztus hűséges képviselője”, életének középpontjában az emberek szolgálata állt.

Orosz Atanáz úgy fogalmazott: Nagy Tamás számára az egyházi rend első fokozatának felvételével kezdődik el a diakónusság, a szolgálat ideje, „Jézus Krisztushoz hasonlóan az oltárszolgálatot az alázat szolgálatával” kezdi. A papnövendék életében egy időszak lezárult, és elkezdődik egy újabb, felelősségteljesebb; most már nemcsak a sátoraljaújhelyi és a környékbeli közösség egyik tagja, hanem annak egyik útmutatójává is vált. Beszéde végén a főpásztor „Szent Miklóshoz hasonló buzgóságot”, valamint a „jócselekedetek megtervezésére és megvalósítására való készséget” kívánt minden hívőnek.

Nagy Tamást a Miskolci Egyházmegye szolgálatára szentelte fel Orosz Atanáz püspök, diakónusi szolgálatát a Sárospataki Görögkatolikus Egyházközségben kezdi meg.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria