Újraszentelték a kokadi görögkatolikus templomot

Hazai – 2021. május 6., csütörtök | 13:05

Május 1-jén szentelte újra Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita a Hajdú-Bihar megyei Kokad község megújult görögkatolikus templomát.

Az 1801-ben épült templom felújítása 2016-ban kezdődött. A munkálatok során kívül-belül kicserélték a nyílászárókat és az elektromos vezetékeket; az épület hőszigetelést kapott, teteje pedig új borítást. A fejlesztés keretében megszépült a templomkert is: páfrányfenyőket, magnóliafákat és örökzöld növényeket telepítettek.

Kocsis Fülöp kis ékszerdoboznak nevezte a templomot prédikációjában. Mint mondta, ahhoz, hogy ez az újraszentelési ünnep megvalósulhasson, nagy kitartásra volt szükség, ahogy ahhoz is sok kitartás kell, hogy Jézus tanítványai maradjunk egy életen át. Erre utalt a Szent Liturgián elhangzott evangéliumi szakasz is: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket” (vö. Jn 8,31–42a).

Vajon elmondható-e rólunk, hogy kitartunk Krisztus tanításában, hogy az ő tanítványai vagyunk? Jézus azt is mondja figyelmeztetőleg, hogy nem mindenki jut be a mennyek országába azért, mert sokszor elismétli: „Uram, Uram!” (vö. Mt 7,12–23) – hangsúlyozta a főpásztor, és hozzátette, hogy a Krisztus tanításában való kitartás nem merülhet ki csupán a templomba járásban; meg kell vizsgálni tetteinket, gondolkodásunkat, hogy valóban mindig kitartunk-e a tanításban.

Azt is felvetette Kocsis Fülöp érsek, vajon a különféle élethelyzetekben gondolunk-e arra, hogy Jézus mit tenne, mit mondana a helyünkben. – Mennyire irányítja gondolkodásunkat az a szándék, hogy az igazi Mesterhez mérjük magunkat? Meg kell vizsgálni, mennyire tartunk ki Krisztus tanításában. Ez a közösség kitartó volt, ennek eredménye a megszépült templom. De vajon a belső templomépítésben is ugyanilyen kitartóak vagyunk? – tette fel a kérdést a szónok.

Majd az evangéliumi szakasz második felére tért rá tanításában. Jézus azt mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Az érsek-metropolita szerint az ember valójában mindig az igazságot keresi, minden föltett kérdés, a természettudományos kutatások mind-mind erre irányulnak. És az igazság mélyén mindig Krisztus van, aki azért jött, hogy tanúságot tegyen az igazságról, amely mindenkit szabaddá tesz.

Ha az önvizsgálatot komolyan vesszük, rájöhetünk, hogy korántsem élünk és cselekszünk mindig az isteni igazságnak megfelelően. De mi nem a világ igazságát, hanem

egyedül Krisztus igazságát akarjuk követni

– figyelmeztetett Kocsis Fülöp. – Minden körülmények között Krisztust kell keresni. Annál inkább önmagam leszek és szembe tudok menni az árral, minél inkább fölismerem Krisztust önmagamban, minél inkább Ő van az életem középpontjában. Azért van templom is a település közepén, hogy hívőkkel és nem hívőkkel is megértessük, hogy Isten az élet középpontjában van. S azért kell, hogy ez a templom szép legyen, hogy méltó módon hirdethessük: ez a templom nekünk a világ közepe, és ezen keresztül éljük meg, hogy Jézus Krisztus az életünk középpontja.

A Szent Liturgia végén Jaczkó Dániel parókus mondott köszönetet a templom felújításáért, és örömét fejezte ki, hogy a kokadi mellett az álmosdi és a bagaméri templom felújítási munkálatai is befejeződtek.

A három épület összesen csaknem 92 millió forintból újult meg. A beruházások 95 százaléka uniós és hazai pályázaton nyert támogatásból valósult meg, a fennmaradó részt a Hajdúdorogi Főegyházmegye és az egyházközségek biztosították.

Bagamérban május 22-én, Álmosdon június 20-án lesz az újraszentelési ünnep.

Szöveg: H Varga Eszter

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria