Útravaló – 2021. január 19.

Nézőpont – 2021. január 19., kedd | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Januárban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.

A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Az embert így középpontba még nem állították. A reneszánsznak az emberért való rajongása sem képes rá, hogy az isteni parancsot az ember alá rendelje, pedig az mindent az emberhez szabott. Erre csak az képes, aki fölötte van a törvénynek, de nem úgy, hogy magát helyezi fölé, hanem úgy, hogy ő alkotta. Hogy a farizeusok is értsék, egy nekik való történetet mesél Dávidról, aki katonáival megette a megszentelt kenyeret a templomban – itt pedig nagyobb valaki van, mint Dávid – tehette volna hozzá, de nem tette. A farizeusok tudták, hogy a Messiás Dávid leszármazottja lesz – ezért még most inkább Emberfiának nevezte magát.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria