Vatikáni könyv jelent meg Mindszenty bíboros peréről

Kultúra – 2021. november 7., vasárnap | 18:00

A vatikáni Pápai Történettudományi Bizottság sorozatában jelent meg angol nyelven a The Trial of Cardinal József Mindszenty from the perspective of seventy years, vagyis Mindszenty József bíboros pere hetven év távlatából című tanulmánykötet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, valamint a Bölcsészettudományi Kutatóközpont szerkesztésében.

A kiadvány nemzetközi viszonylatban tárgyalja az eseményeket, emellett különlegessége, hogy felekezetközi kitekintést is ad. Egy 2019-es nemzetközi konferencia anyagát mutatja be, mondta el a kötet egyik szerkesztője, Wirtné Diera Bernadett, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága történésze az InfoRádiónak.

„2019 februárjában volt a 70. évfordulója annak, hogy Mindszenty József hercegprímást elítélték. Ebből az alkalomból gondolta úgy a három szervező intézmény, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, hogy szervez egy nemzetközi konferenciát. Ennek keretében tárgyaltuk hetven év távlatából – azzal a történeti tudással, ami azóta összegyűlt – Mindszenty József személyét, az ellene indított pert, illetve azoknak a kelet-közép-európai főpapoknak a sorsát, akik a kommunista előrenyomulásnak megálljt parancsoltak azzal a céllal, hogy az emberi jogokért, a szabadságért, a vallásszabadságért kiálljanak, és valamiképpen ezzel a kommunista előretörést megakadályozzák. Azt lehet elmondani, hogy a sorsuk gyakorlatilag kis különbségekkel vagy leheletnyi eltérésekkel, de mindegyiküknek a félreállítás és a különböző fokú megtorlás volt” – mondta Wirtné Diera Bernadett.

Régre nyúló tudományos együttműködés eredményeként a társszerkesztőnek, Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársának, Fejérdy Andrásnak sikerült elérnie, hogy a Szentszéken működő történészeket tömörítő bizottság befogadja sorozatába a kötetet.

Azt érezték és azt gondolták, hogy ennek az egész közép-európai, kelet-közép-európai történetnek be kell épülnie – meg kell hogy ismerje a nyugati közönség, illetve nyilván a Vatikán és Róma is.

Fontos, hogy újra beszéljünk ezekről a hitvallókról, ezekről a mártírokról, akik 1945 után a keresztény helytállás megtestesítői voltak.”

A társszerkesztő hozzátette, hogy a korszak legszakavatottabb történészeit kérték fel arra, hogy tanulmányokban fejtsék ki a különböző témákat.

„A kötetnek három nagy része van: az első a Mindszenty perrel szűk értelemben foglalkozik; a második a közép- és kelet-európai főpapok sorsával; a harmadik pedig – amiről azt gondolom, hogy picit kevesebb a történeti tudás – azoknak a főpapoknak a sorsát tárja a nagyközönség elé, akik Mindszentyn kívül ugyanazt a helytállást folytatták, csak mondjuk két, három, öt vagy tíz évvel később. Ebben a részben kapott helyet az is, hogy a protestáns főpásztorok felé, az evangélikus és a református egyház vezetői felé egy-egy pillantást vessünk, és így

ez a kötet nemcsak abban járul hozzá a történeti tudásunk mélyítéséhez, hogy nemzetközi viszonylatban tárgyalja az eseményeket, hanem abban is, hogy felekezetközi kitekintést ad.”

Az angol nyelven megjelent könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül. Magyarországon közgyűjteményekben, közkönyvtárakban és az egyetemi könyvtárakban találhatják meg az érdeklődők.

A kötetek nagy részét Rómába viszik, hogy a vatikáni, illetve a nemzetközi tudományos közösség számára elérhetővé váljanak.

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának kutatója, a kötet szerkesztője azonban hozzátette, hogy

2022 tavaszán magyarul is meg fog jelenni a könyv, és a vatikáni kiadású, kicsit puritánabb szakmunka után a tudományos ismérveknek megfelelő tartalmat olyan formában fogják megjelentetni, hogy az bárki számára örömmel kézbe vehető legyen.

Forrás: Infostart/InfoRádió

Fotó: Mindszenty Alapítvány

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria