Veres András Szűz Mária istenanyaságának ünnepén: Bízzunk a testvériség és a szeretet erejében!

Hazai – 2023. január 2., hétfő | 20:58

Január 1-jén, Szűz Mária, Isten anyja ünnepnapján Veres András megyéspüspök szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztorral koncelebrált Böcskei Győző plébános, valamint Bognár István spirituális. Szent VI. Pál pápa kezdeményezésére a polgári év első napján ünnepeljük a béke világnapját is, így a szentmisében ebből az alkalomból is imádkoztak.

Mi, hívő emberek, vágyunk arra, hogy mindent Isten szeretetében tegyünk minden nap, vagyis egész életünk folyamán. Ugyanakkor az év fordulóján mindannyiunkban felébred az a vágy is, hogy ezt a szándékunkat Isten előtt megerősítsük, mert tudatában vagyunk annak – a szentmise szavaival –, hogy benne élünk, mozgunk és vagyunk. Életünk minden perce Isten ajándéka, és szeretnénk ezt az ajándékot viszonozni az Istent szerető és hozzá ragaszkodó szívvel – mondta a főpásztor a liturgia bevezetőjében, Isten áldását kérve a jelenlévő hívekre az új esztendő első estéjén.

Az Egyház karácsonykor figyelmünket a betlehemi Gyermek felé fordította, ma pedig, az új esztendő első napján – Szűz Mária istenanyaságának ünnepén – az Édesanyára fordítja tekintetünket; abból a célból, hogy hogy ismerjük meg Mária lelkületét, hiszen arra vagyunk hivatottak, hogy Máriás-lelkülettel vegyük körül a betlehemi Gyermeket – fogalmazott Veres András.

A főpásztor érdekességként felhívta a hívők figyelmét arra is, hogy a keleti egyház sosem ábrázolja a Szűzanyát a gyermek Jézus nélkül, ezzel is utalva arra, hogy az elnevezésének és a Szűzanya istenanyasága ünneplésének az oka maga Jézus.

Őt, aki valóságos Isten és valóságos ember a Szűzanya szülte e világra, ezért joggal nevezzük őt Istenanyának.

A püspök emlékeztetett, hogy január elseje egyben a béke világnapja is. Békéért könyörgünk, amely konszenzust teremthet ember és ember, nemzet és nemzet között. A béke ugyanis Isten ajándéka az emberek számára. Az emberi szívnek kell nyitottá válnia a szeretetre, amellyel a másik ember iránt viseltetve, minden viszály ellenére sikerülhet békében és szeretetben élni egymással. Felidézte Szent II. János Pál pápa szavait, aki szerint a béke vagy mindenkié, vagy senkié.

Az ember nem élhet különálló szigetként a társadalomban: ha vannak békétlenek, lehetetlen a béke tartós megteremtése.

Az egyik legszégyenletesebb bűn a testvérek közötti békétlenség, a gyűlölködés – figyelmeztetett Veres András. Fel kell fedeznünk és tudatosítanunk kell magunkban, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Ferenc pápa szerint „a testvériség eme érzése nélkül, lehetetlen a béke megteremtése.” Ha ennek tudását nem tesszük a magunkévá, akkor nem lehetünk a béke apostolai sem – mutatott rá. A testvériség érzése a szűk családban alakul ki, s aki abban nem részesült otthon, az nem fog tudni szélesebb társadalmi közegben sem a testvériség szellemében élni.

Mindebből látszik, hogy

a szívek megtérésére van szükség: istengyermekiségünk felfedezésére és egymás iránti tiszteletünk, szeretetünk megerősítésére. Ebben az új esztendőben a Szűzanya segítségét is kérve bízzuk életünket a gondviselő Istenre!

 – kérte a híveket Veres András.

A Szentleckében (Gal 4,4–7) olvastuk: az idők teljességében Isten elküldte Fiát a világba. Vagyis Jézus a világba érkezett, és csak rajtunk múlik, engedjük-e, hogy az Isten Fia életünkben, családjainkban otthonra találjon. Ha befogadjuk, akkor részünk lehet abban a tartós örömben, amire mindnyájan vágyunk, s amit egymásnak kívánunk így az új év kezdetén, s amiről a költő, Bódás János is ír Elveszíthetetlen öröm című versében:

Nem igaz, hogy az élet rút, kegyetlen,
sok öröm van, elveszíthetetlen.
Van öröm, amely mindörökre tart,
nem árt neki szó, se tűz, se kard,
se fagy, se szélvész, átok vagy nyomor,
mitől a világ oly sokszor komor.
Van öröm, amely soha nem apad,
s ez az öröm: add másoknak magad!
Míg élsz, magadat mindig adhatod.
Adj szót, vigaszt, ha van falatot,
derűt, tudást, vagy békítő kezet,
mindez Tiéd! Vesd másba s nézheted,
hogy nő vetésed, hozva dús kalászt,
s meggazdagítva lelked asztalát.
Csoda történik: minél többet adsz,
Te magad annál gazdagabb maradsz.

Adja meg Isten mindnyájunknak az új esztendőben e tartós örömet, és így tudjuk szeretteink életét is örömtelivé, boldoggá tenni – zárta szentbeszédét a főpásztor. 

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ács Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria