Víziók Európáról – Fiataloknak szóló nemzetközi teológiai konferenciát rendeznek Veszprémben

Hazai – 2023. február 7., kedd | 14:43

Február 16–19. között konferenciát rendez a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola az Európai Teológiai Társasággal, a Veszprémi Főegyházmegyével és a Veszprémi Érseki Főiskolával együttműködve. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával megvalósuló Víziók Európáról konferenciára 15 európai országból érkeznek teológusok és egyetemi hallgatók Veszprémbe.

A rendezvény címe – Víziók Európáról (Visions of Europe) – egyben felhívás is a konferencián részt vevő fiatalok számára, hogy bátran fogalmazzák meg saját víziójukat a kontinens jövőjéről. A szervezők arra biztatják a hallgatókat, hogy előadásaikban nyúljanak vissza azokhoz a zsidó-keresztény gyökerekhez, amelyek Európa kultúrájának éltető forrását jelentik.

A február 16. és 19 között zajló konferencia programjában plenáris és szekcióelőadások, vitafórumok, World Café csoportbeszélgetések és kulturális rendezvények is szerepelnek.

A nyitónapon Udvardy György veszprémi érsek, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, az Európai Teológiai Társaság részéről pedig Margit Eckholt elnök és Kovács Gusztáv alelnök mond beszédet. A második és harmadik napon kerül sor a hallgatók szekcióelőadásaira, valamint a csoportbeszélgetésekre és a vitafórumokra.

A szervezők célja, hogy a résztvevők nyitott párbeszédet folytassanak Európa jövőjéről, melyben egyszerre van jelen a különböző országokból érkező fiatalok sajátos nézőpontja és Európa zsidó-keresztény gyökerei iránti nyitottság.

Az előadások nyelve angol, német, francia, olasz és magyar. A konferencia minden érdeklődő számára nyitott.

A részletes program ITT olvasható.

Az Európai Teológiai Társaságot (European Society for Catholic Theology) 1989-ben alapították azzal a céllal, hogy a vasfüggöny lehullásával a volt keleti blokk országaiban és a nyugati világban dolgozó teológusok számára megteremtsék az együttműködés lehetőségét és támogatást nyújtsanak a hittudomány területén dolgozó szakemberek újabb generációinak.

Forrás és fotó: Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria