A Szentatya beszéde elején szeretettel köszöntötte az olasz püspököket és rajtuk keresztül az egész olasz egyházi közösséget: a papokat, diakónusokat, szerzeteseket, családokat, hitoktatókat, fiatalokat, időseket, szegényeket és betegeket. Külön utalt azokra, akik „talán anélkül, hogy tudnák, szívükben hordozzák az Isten utáni szomjúságot”.
A mai kor kihívásai
Leó pápa rámutatott: korunkat „összetettség” jellemzi, amelyben sokan fáradtságot, széthullást és magányt tapasztalnak. Közelmúltbeli lelkipásztori látogatásait – május 8-án Pompejibe és Nápolyba, május 23-án Acerrába utazott – felidézve hangsúlyozta: „Közösségeinkben néha érezzük a hit továbbadásának fáradságát és az új nemzedékek megszólításának nehézségét.” Ugyanakkor az evangélium új látásmódot ad: „Jézus, amikor a tömegekre tekint, nem megoldandó problémát lát, hanem aratnivalót, Isten földjét.” Ezért a pápa szerint az első feladat: „Elsajátítani az Úr szemszögét.” Majd figyelmeztetett:
Ne csak a megkeményedett talajra panaszkodjunk, és ne álljunk meg pusztán a statisztikai adatoknál. Lássuk a Feltámadott szemével azt az aratást, amelyet maga Isten készít elő számunkra.”
Az evangélium legyen a középpontban!
A Szentatya hangsúlyozta, hogy az egyház elsődleges feladata ma is az evangélium hirdetése. Assisi Szent Ferencre, VI. Pál Evangelii nuntiandi és Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű dokumentumaira utalva így fogalmazott:
A prioritás az evangélium.”
Rámutatott: a hit az evangéliumból születik, ami élő találkozás Krisztussal, aki meghalt és feltámadt. Az egyháznak újra fel kell tennie az alapvető kérdéseket: Milyen istenarcot teszünk láthatóvá prédikációnkban, katekézisünkben, liturgiánkban és szeretetszolgálatunkban? Hogyan segítjük elő a Krisztussal való találkozást?
A keresztény beavatás és a keresztség jelentősége
A pápa beszédének egyik központi része a keresztény beavatásról szólt. Hangsúlyozta: a keresztény beavatás nem pusztán a szentségekre való felkészítés, hanem „az a »méh«, amelyben a közösség a hitre nevel, bevezet a húsvéti életbe az Úrral való szeretetközösségben, az egyházi testvériségben”. Ezt követően a Szentatya rámutatott: „Újra fel kell fedezni a keresztséget mint élő és egzisztenciális valóságot.”
„A hitet ott adják tovább és ott növekszik, ahol élő és befogadó közösségek léteznek” – mondta XIV. Leó, majd kifejtette, milyennek kell lennie egy ilyen közösségnek: olyannak, amely képes imádkozni és meghallgatni.
Ahol Isten igéje megvilágítja a döntéseket; ahol az Eucharisztia valóban forrás és csúcspont; ahol a szegények nem külső kedvezményezettek, hanem testvérek, akikben maga az Úr szól hozzánk.”
A fiatalok és a családok
A Szentatya külön hangsúlyt fektetett beszédében a fiatalok és családok helyzetére. „A fiatalok arcok, hangok és történetek, akikkel párbeszédet kell folytatni.” Figyelmeztetett: „A családokat nem szabad magukra hagyni.” A sebeket nem elrejteni kell, hanem alázattal az Úr elé vinni.
Leó pápa szerint a hitnek konkrét társadalmi következményei is vannak: „tényleges elköteleződéssé kell válnia a társadalomban, a politikában és a kultúrában”.
A meghallgatás
A püspökök feladatáról szólva XIV. Leó hangsúlyozta a meghallgatás fontosságát: „Mély meghallgatásra vagyunk hivatva.”
Meg kell hallgatni Isten igéjét, Isten népét, és meg kell hallani az idők jeleit, sőt arra is figyelni kell, ami megkérdőjelezi lelkipásztori szokásainkat.
A pápa szerint az igazi meghallgatás missziós közösséget hoz létre: „Ahol a meghallgatás valódi, ott a közösség nem zárkózik be, hanem a megkülönböztetés és a küldetés helyévé válik.” „Ez a szinodális út értelme, amelyet végigjártatok, és amelynek – ahogyan hangsúlyoztátok – most állandó stílussá kell válnia” – szögezte le Leó pápa.
Szinodális út
A II. Vatikáni Zsinat emlékeztetett bennünket arra, hogy Isten nem külön-külön és nem egymás közötti kapcsolat nélkül akarta megszentelni és üdvözíteni az embereket, hanem néppé formálva őket, mely nép az igazságban ismeri fel őt, és az életszentségben szolgál neki (vö. Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 9). „A szinodális egyház olyan egyház, amelyben mindenki – saját hivatása szerint – felajánlhatja a Lélektől kapott ajándékot a közös épülésre” – emlékeztetett a Szentatya. A részvétel tehát nem kiváltság, hanem a szeretetközösség és a küldetés követelménye, ezért módszerré, felelősséggé és állandó figyelemmé kell válnia, a különböző karizmák és szolgálatok bevonásával, a püspök sajátos feladatának tiszteletben tartásával.
XIV. Leó kitért arra, hogy az olasz egyház szinodális útjának összefoglaló dokumentuma emlékeztet a részvételi testületek értékére mint olyan helyekre, ahol a közösségek megkülönböztetése konkrét formát ölthet. Nem elég azonban, hogy ezek léteznek, azt is meg kell vizsgálni, hogy valóban működnek-e.
Megújulás
Ebben a folyamatban az Olasz Püspöki Konferencia különböző struktúrái arra hivatottak, hogy továbbra is a szeretetközösség, az összehangolás, a megkülönböztetés és a támogatás szolgálatát végezzék az olasz egyház javára. Ezért a püspöki konferencia szervezetét a küldetés igényeihez és a megváltozott történelmi körülményekhez kell igazítani.
Nem arról van szó, hogy külső szervezeti modelleket utánozzunk, vagy mindent adminisztratív hatékonysággá redukáljunk, hanem arról, hogy megkérdezzük: milyen arculat segíti ma leginkább a pásztorokat és a helyi egyházakat abban, hogy jobban hirdessék az evangéliumot,
együtt járjanak az úton, és lehetővé tegyék a valódi, rendezett és termékeny részvételt. Amikor ezt a vizsgálatot a Lélekben végzik, az nem gyengíti, hanem megtisztítja a szeretetközösséget” – mutatott rá XIV. Leó.
Legyen bátorságunk!
Beszéde végén a pápa erőteljes lelkipásztori buzdítást intézett az olasz püspökökhöz. „Legyen bátorságunk az evangélium lényegéhez!”
Majd sorra megnevezte azokat a területeket, ahol erre szükség van:
legyen bátorságunk olyan közösségekhez, amelyek kevésbé aggódnak mindennek a megőrzése miatt, és szabadabban hirdetik Krisztust.
Legyen bátorságunk olyan katekézishez, amely beavatás és állandó keresztény képzés. Legyen bátorságunk befogadó és missziós plébániákhoz. Legyen bátorságunk meghallgatni a fiatalokat anélkül, hogy megszelídítenénk kérdéseiket. Legyen bátorságunk hagyni, hogy a szegények evangelizáljanak bennünket. Olaszországnak szüksége van erre a tanúságtételre.”
Beszéde végén XVI. Leó pápa az Olasz Püspöki Konferencia a Szűzanya oltalmába ajánlotta, majd apostoli áldását adta a püspökökre és az olasz egyházi közösségekre.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria





