XIV. Leó pápa katekézise: Az emberiség személyek közössége, Isten családja

Beszédében a Szentatya az emberi közösség természetéről elmélkedett. Hangsúlyozta, hogy az emberi személy és a társadalom fejlődése szorosan összefügg egymással, ezért a különbözőséget nem fenyegetésnek, hanem a gazdagodás lehetőségének kell tekinteni. Arra buzdított, hogy az individualista gondolkodásmódot meghaladva a kölcsönösség, a megosztás és a gondoskodás logikáját kövessük, és felelősen vegyünk részt a közjó szolgálatában. Kiemelte, hogy az emberiség jövője attól függ, hogy elköteleződünk-e egy emberibb világ építése mellett.

Végül több nyelven összefoglalta katekézisét, és üdvözölte a jelen lévő hívőket. Az általános kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és az apostoli áldással zárult.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!

A Gaudium et spes konstitúció (GS) a második fejezetét „az emberi közösség” témának szenteli. Arra hív, hogy „az emberek közötti kapcsolatok megsokasodását” „a mai világ egyik legfontosabb jelenségének” tekintsük (23. pont). Ennek azonban „mélyebben, a személyek közösségében” kell kiteljesednie, amihez nélkülözhetetlen „egymás teljes szellemi méltóságának kölcsönös tisztelete” (uo.).

Ezek olyan kijelentések, amelyek napjainkban még sürgetőbbé váltak. Egyfelől ugyanis a technológiai fejlődés, a tömegtájékoztatási eszközök és a közösségi média elterjedése, valamint a mesterséges intelligencia egyre szélesebb körű alkalmazása új lehetőségeket nyit meg, lebontva az akadályokat és áthidalva a távolságokat; másfelől a kapcsolatok egyre kevésbé személyessé, egyre inkább virtuálissá válnak, és fennáll a veszélye annak, hogy szokásunkká válik algoritmusokra bízni olyan döntéseket, amelyek kizárólag az emberi lelkiismeretre tartoznak. E tekintetben a keresztény közösség arra törekszik, hogy a társadalmi kapcsolatoknak valós tartalmat és személyes mélységet adjon.

A zsinat arra hív, hogy Isten teremtő tervéből merítsünk szempontokat és erőt; ő ugyanis azt akarta, hogy „az emberek egyetlen családot alkossanak, és testvérnek tekintsék egymást”; ezért „Isten és a felebarát szeretete az első és legfőbb parancs”, amely Krisztusban nyerte el teljes kinyilatkoztatását és tökéletes megvalósítását (vö. GS 24).

Az emberi személy tökéletesedését és a társadalom fejlődését egymással szorosan összefüggőnek kell tekinteni: ha szembeállítjuk vagy elválasztjuk őket egymástól, mindkettőt meghiúsítjuk. A történelem, a legújabb kori történelem is, világosan megerősíti ezt az igazságot; ezért nem szabad belefáradnunk annak hangsúlyozásába, amit a II. vatikáni zsinat atyái is kijelentettek: „az emberi személy, akinek természeténél fogva feltétlenül szüksége van a társas életre, valamennyi társadalmi intézmény alapja, alanya és célja, és annak is kell lennie” (GS 25).

Ehhez kapcsolódóan a Gaudium et spes kijelenti, hogy a világban élő emberek és népek különbözőségét nem veszélynek vagy fenyegetésnek, hanem a gazdagodás és a növekedés lehetőségének kell tekinteni. Az olykor erőszakba torkolló szembenállás a bűn hatalmának következménye: a bűn minden szinten befolyásolja az emberek gondolkodását és cselekvését, pusztulást és halált okozva. Egyre inkább a kölcsönösség, a megosztás és a gondoskodás logikáját kell követnünk, ahogyan az az emberi test különböző tagjai között is érvényesül (vö. 1Kor 12,21–25).

Ezen a ponton a lelkipásztori konstitúció a „közjó” tömör meghatározását is adja, emlékeztetve arra, hogy az „azon társadalmi életfeltételek összessége, amelyek mind a csoportoknak, mind az egyes tagoknak lehetővé teszik, hogy teljesebben és könnyebben elérjék tökéletességüket” (GS 26). Ugyanakkor, elismerve a népek kölcsönös függését, kijelenti, hogy „minden csoportnak számot kell vetnie a többi csoport szükségleteivel és jogos igényeivel, sőt az egész emberi család közjavával is” (GS 26).

Ebből a megközelítésből kiindulva a zsinati atyák rámutatnak néhány „gyakorlati és sürgetőbb következményre” (GS 27). Mindenekelőtt az emberi személy tiszteletére. A Gaudium et spes így fogalmaz: „Minden, ami az élet ellen irányul: az emberölés bármely formája, a népirtás, az abortusz, az eutanázia és a szándékos öngyilkosság; minden, ami az emberi személy épségét sérti: a csonkítások, a testi vagy lelki kínzás, a lelki kényszer alkalmazása; minden, ami az emberi méltóságot sérti: az embertelen életkörülmények, az önkényes bebörtönzések, deportálások, rabszolgaság, prostitúció, leány- és fiúkereskedelem, a lealacsonyító munkakörülmények, melyek a munkásokat a haszonszerzés puszta eszközévé teszik, s nem szabad és felelős személyeknek tekintik – mindezek és a hozzájuk hasonlók kétségtelenül szégyenletes gaztettek” (uo.).

A második következmény: tisztelet és szeretet az ellenfelek, illetve azok iránt is, akik tőlünk eltérően gondolkodnak és cselekszenek (vö. GS 28).

Harmadszor: minden ember alapvető egyenlősége, mely társadalmi igazságosságot követel. A dokumentum így fogalmaz: „Mint Isten szándékaival ellenkező dolgot, a személy alapvető jogaiban le kell küzdeni és ki kell küszöbölni minden nem, faj, bőrszín, társadalmi helyzet, nyelv vagy vallás alapján történő hátrányos társadalmi vagy kulturális megkülönböztetést” (GS 29).

Végül a zsinati atyák arra buzdítanak, hogy lépjünk túl az individualista gondolkodásmódon, és tegyük magunkévá a felelősségvállalás és a részvétel magatartását (vö. GS 30–31).

Kedves testvéreim, az emberiségnek mint „személyek közösségének” ez a szemlélete értékes örökség, melyet a II. vatikáni zsinat hagyott ránk. Mindannyiunkat segít abban, hogy személyes és közösségi megkülönböztetést végezzünk, és felelősen ítéljük meg korunk társadalmi és politikai törekvéseit az emberi személy méltósága, a társadalmi igazságosság és a közjó építésében való szabad részvétel kritériumai alapján.

Az emberiség jövője ugyanis attól függ, hogy ki-ki mennyire köteleződik el amellett, hogy Istennel és testvéreivel együttműködve egy emberibb világot építsen (vö. GS 30).

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír