Megtöltötték az újfehértói templomot a hálaadó Szent Litrugiára érkező, a jubiláló Sivadó Csaba atyának jelenlegi vagy korábbi szolgálati helyéről ide látogató hívei, valamint rokonai.
A prédikációt tartó Sivadó Miklós atya a Genezáreti tavon történt csodálatos halszaporítás történetét idézte Újfehértó „partjára”, amikor Krisztus megkérdezi Pétertől: „Szeretsz-e engem?”.
Sivadó Csaba atyát ma, elhívása, majd szentelése után 25 évvel szintén megkérdezi az Úr: „Szeretsz-e engem?”
A sok szolgálati helyen eltöltött negyedszázad lenyomataként a hívek szeretetében fürödve a „templom örökkévalóságában” mondhatta ki válaszát Jézusnak újra Csaba atya, és szolgáltathatta ki az Eucharisztia szentségét keresztény testvéreinek.
Főpásztora, Szocska Ábel püspök – Horváth Tamás bírósági helynök atya tolmácsolásában – szintén köszöntötte az ünnepeltet, aki kezébe vehette a Szentatya pápai áldását is.
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria