„Sokakat eltemettem, túl sokat” – A jezsuita tábori káplán a kilenc hónapja tartó ukrajnai háborúról

Kitekintő – 2022. november 25., péntek | 18:21

Andrij Zelinszkij jezsuita szerzetes, görögkatolikus pap, aki a katonák között teljesít szolgálatot Ukrajnában. Az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) hírportáljának nyilatkozott a kilenc hónapja tartó háborúról, az ukrajnai és oroszországi helyzetről.

„Meghalt.” „Meghalt.” „Március 4-én esett el a csatában. Lourdes-ban kereszteltem meg. A bátyját két évvel ezelőtt ölték meg Donbaszban.” Mintha egy 21. századi sírfelirat-gyűjtemény lenne digitálisan Andrij Zelinszkij atya mobiltelefonján. Kijev utcáit járva mutatja a telefon képenyőjét, a fotókon azok a katonák vannak, akik a barátai voltak a katonai akadémiákon, a laktanyákban, a fronton, ahol ő maga is megfordult. De sokan már a temetőben vannak.

Sokakat eltemettem, túl sokat. Tiszta lelkek voltak, akik életükkel fizettek szabadságunk és hazánk védelméért” – mondja a görögkatolikus pap.

Mert „nyolc éve állunk háborúban Oroszországgal, nem pedig nyolc hónapja” – teszi hozzá a donyecki, luhanszki és krími megoldatlan „válsághelyzetekre” utalva. „A Nyugat pedig szemet hunyt, nem akarta látni, hogy Moszkva tankjai ott vannak az ukrán területen. »Jobb hallgatni, mint rontani a helyzeten« – ismételgették. Nem tanultunk a második világháború leckéjéből.

De ha az ember nem nevezi néven a gonoszt, akkor nem is tudja megállítani. Éppen ellenkezőleg, alibit szolgáltat ahhoz, hogy folytassa a pusztítást.”

Zelinszkij atya nem egyenruhás pap, bár terepszínű ruhát visel, amikor a fronton van. Egy olyan pap, aki a katonák mellett áll. A népe mellett, akik közül sokan ott vannak a lövészárkokban, ahol három éve szolgál. Ő volt az első ukrán katonai lelkész a háborús övezetben, az első azok közül, akik hivatalosan is ott szolgálnak, a fegyveres erők tagjaként. És jezsuita szerzetes is. Büszke rá, mert „a Társaság a határvidékek megtapasztalása, a hitet nem párhuzamos dimenzióként éli meg, hanem a hit lencséjén keresztül értelmezi a valóságot, mindenütt Istent keresi”. Még a két hadsereg felől érkező tüzérségi lövések között is.

„A háborúban fennáll a veszélye annak, hogy az ember elveszíti az emberségét – mondja a 42 éves lvivi származású lelkész. – Ezért mondogatom a katonáknak, hogy embernek lenni azt jelenti, a jót választani, keresni az igazságot, védelmezni az igazságosságot, meglátni a szépet. Még a borzalom, az erőszak, a fájdalom közepette is.”

Az ukrán hadsereget néphadseregként jellemzi: egyetemi professzorokat, munkásokat, operaénekeseket soroztak be. És életüket vesztették.

És beszél az ellenségről is, akiket Ukrajnába küldenek harcolni: „Gyakran szegény emberek, akiket elküldenek a bevetésre, de azt sem tudják, miért vannak itt. Mindent ellopnak. És amikor hazatérnek, egy teljesen más valóságról számolnak be.” Elmondja azt is, hogy zajlik „a fogolycsere és a harcokban elesett katonák holttestének visszaszolgáltatása”.

Andrij atyát jól ismerik Ukrajnában. A jezsuita szerzetes a Nemzeti Veterán Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke, az ukrajnai Caritas igazgatótanácsának tagja, a Lvivi Katolikus Egyetem oktatója, valamint az egyik alapítója a Vezetői Akadémiának, amely az ország új vezető rétegét képzi. „Ott voltam a Majdan téren a 2014-es méltóságteljes forradalom idején. Jó és igaz energiák szabadultak fel, amelyeknek meg kellett találni a helyét. A politikusok és tisztviselők új generációira van szükségünk.” Az akadémia hatvan öregdiákját is besorozták. „Túl sok hamis mítosz lengi körül ezt a háborút. Úgy tárták a világ elé, mint egyfajta felszabadítást. És közben az történik, hogy

az oroszok oroszul beszélőket ölnek Ukrajnában, mert a hadseregünk tagjainak majdnem 50 százaléka oroszul beszél, és a harcok főleg az ország keleti részén zajlanak, ahol a legelterjedtebb nyelv az orosz.

Vagy előfordul, hogy ortodoxok ortodoxokat ölnek, mert a legelterjedtebb vallási hovatartozás itt a Moszkvai Patriarkátushoz tartozó ortodox egyházhoz köthető. Ez azt mutatja, hogy Ukrajna olyan ország, ahol a kulturális és vallási pluralizmus soha nem diszkriminációt, hanem harmonikus együttélést jelentett.”

Zelinszkij atya jól ismeri Oroszországot, ahol két évet töltött noviciátusban. „Szibériában” – mondja mosolyogva. „A Nyugat – magyarázza a Pápai Gergely Egyetemen, a Pápai Keleti Intézetben, valamint az Egyesült Államokban folytatott tanulmányainak idejére emlékezve – csodálja Dosztojevszkij vagy Tolsztoj Oroszországát. De ez egy elméleti Oroszország, amely csak papíron létezik. Mára egy olyan nemzet lett, amelyre rátelepedett a propaganda, a »nagy Rusz« ideológiájának áldozata, ahol az emberek csaknem 70 százaléka támogatja a katonai hadműveletet, ahol elfogadják a jogok és a személyes szabadság súlyos korlátozását. A hatalom csúcsán pedig egy olyan politikai osztály áll, amely Ukrajnát a befolyása alá akarja vonni a gázellátáson, egyes oligarchákon, bizonyos Kreml által finanszírozott pártokon, televíziós csatornákon, az intézményeink korrupt tisztviselőin keresztül.”

„A tragédia az – folytatja –, hogy ma Oroszországban tilos »embernek« lenni, és az ember csak a kormánynak engedelmes állampolgár.” Itt szünetet tart.

A béke nem egy varázsszó: nem elég ismételgetni ahhoz, hogy valósággá váljon. Az ima sem elég. Isten ajándéka, de kell hozzá az emberek együttműködése: nyitott szívre van szükség, az igazságra és az igazságosságra nyitott szívre.”

Szerző: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Avvenire

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria