A gyóntatórobottól a lelkigondozásig – Kortárs művészek és lelkipásztori szolgálat a városmisszióban

A német egyházi segélyszervezet szeptemberben megrendezett 23. nemzetközi kongresszusán a budapesti Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat is részt vett. Az eseményről Kovács Éva, az Oázis szolgálatvezetője tudósított.

Az Egyház a nagyvárosban – A lelkipásztori szolgálatok kihívásai és lehetőségei Keleten és Nyugaton címmel megrendezett kongresszuson kétszáz egyházi vezető és elöljáró vett részt harminc országból. A szervezet több mint két évtizede támogatja a kelet-európai újjáépítést, neve a 104. zsoltár latin fordításából ered: „renovabis faciem terrae” („…megújítod a föld színét”).

Az értékválsággal küzdő Európában, ahol mindent áthat a szekularizáció, sokan keresik a spiritualitást. Hogyan lehet közelebb hozni a nagyvárosokban élő emberekhez a 21. században a személyes Istent és az Egyházat a társadalmi és kulturális változásokra nyitottan? Ennek lehetőségeit vizsgálták a kétnapos találkozó résztvevői. Kezdetben a liturgia–diakónia–martyria hármasára fókuszáltak, amelyek az Egyház küldetését és az evangelizáció útjait jelentik. A bevezető előadásokban szó volt a városi élet jelenségeiről és a nagyvárosok szerepéről az Európai Unióban.

Irodalmi és zenei betétekkel is színesítve előadását nagyobb városok kulturális változásain vezetett végig Michael Stavarič, majd lehetőség volt személyesen is bejárni az élő Egyház tereit. Ilyen volt például az állomásmisszió München főpályaudvarán, ami az első és az utolsó lehetőség lehet mindazoknak, akik áldozatként, kitaszítottként vagy hajléktalanként segítséget kérnek.

A művészetek evangelizációs lehetőségeibe a Szent Pál-plébánián lehetett betekintést nyerni. Az elsőre meghökkentő installációk között volt a pap helyén kivetített robot a gyóntatószékben, aki kedvesen fülelt a hang irányába, vagy a támasztóoszlopokra „loccsantott” kerámiaparadicsom.

A rendhagyó tárlat mélyebb megértésébe a münchen-freisingi érsekség munkatársa, Ulrich Schäfer vezette be a résztvevőket. A templomban látható valamennyi műalkotás az építészeti adottságokhoz igazodott, s a lehetőség a művészek preevangelizációját, valamint a művészek és a tárlatlátogatók közötti párbeszédet is támogatja.

„Jó volt érezni a papok, püspökök friss, »ropogós«, Isten tervét fürkésző lelkületét – szívük »termőföldje« is megújult – fogalmaz az Oázis munkatársa, Ötvös Ágnes komplex művészetterapeuta. – Meglepetésként ért megtapasztalni a művészet szerepét abban, hogyan érheti el a mai embert az Egyház. Láttunk példákat plébániákon, ahogy a művész az alkotásain keresztül dialógust indít a betérő emberrel. Különösen erős hatást gyakorolt rám az augsburgi St. Moritz-templom, ahol a templombelső »levetkőztetése« után csak egy dolog vonzza a tekintetet, a sétáló Jézus szobra a szentélyben. Nem a keresztre feszített, hanem az élő, jelen lévő, ma is ható és mozgásban lévő Jézusra irányul a figyelem.”

A konferencia második napján Markus-Liborius Hermann előadásában további újszerű preevangelizációs megoldásokat ismertetett. Berlinben, a Brandenburgi kapu előtti téren Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című festményét „élőképben” jelenítették meg. A járókelők megálltak, elindult a párbeszéd – ismét formabontó lehetőség, ami mellett nem tudtak szó nélkül elmenni az emberek.

Észak-amerikai tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel Blase Cupich bíboros, chicagói érsek, aki munkatársaival együtt a sebezhetővé vált felnőttek védelmét támogató és a prevenciót elősegítő lehetőségeket mutatott be. A nyitott és alacsony küszöbű ellátóhelyek: új lehetőségek a lelkigondozásban című workshopon az augsburgi St. Moritz-plébánia, a 47 éve működő Münchner Inseln (Müncheni Szigetek), valamint az – öt évvel ezelőtti alapítása óta várólista nélküli, anonim és térítésmentes – Oázis vettek részt. Az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat munkatársai egyszeri személyes találkozásban vagy hosszú távú lelkigondozói folyamatban kísérik a betérőket feltétel nélküli elfogadással úgy, hogy találkozzanak értékeikkel, erőforrásaikkal, és mindezekkel élni is tudjanak.

Az Oázis – ahol meghallgatnak hiánypótló jelenlétét igazolja, hogy az elmúlt öt évben közel háromezer embert segített mintegy ötezer találkozásban.

A társadalombiztosítási alapú ellátásba vagy pszichoterápiás folyamatba csak akkor kerülnek az emberek, ha már kórházi kezelésre szorulnak, vagy ha képesek megfizetni a lelki egészséget támogató, helyreállító segítséget. Ugyanakkor a lelkigondozás a legalkalmasabb segítség mindazok számára, akik elakadtak a személyes életükben, magányosak vagy konfliktusaik támadtak az Egyházban, illetve istenkeresők – számukra az Oázis az Egyház kapuja.

Forrás és fotó: Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat

Magyar Kurír