A jeruzsálemi keresztény egyházak vezetői elítélik a Szentföld békéjét fenyegető erőszakhullámot

Kitekintő – 2022. április 7., csütörtök | 11:49

A jeruzsálemi pátriárkák és a helyi keresztény egyházak vezetői április 2-án két nyilatkozatot is kiadtak: elítélik egyrészt az elmúlt két hétben a Szentföld különböző pontjain történt erőszakos cselekményeket, amelyeknek legalább egy tucatnyi halottja és számos sebesültje van, valamint a Jaffa kapunál lévő Kis-Petra Hotel zsidó radikálisok általi elfoglalását.

A jeruzsálemi pátriárkák és a helyi keresztény egyházak vezetői nyilatkozatukban mindenféle erőszakos cselekményt elítélnek és kifejezik részvétüket az elhunytak családtagjai felé. Imádkoznak az áldozatokért és a sebesültek mielőbbi felgyógyulásáért.

„A vérontás e hirtelen fokozódásával szembesülve” a keresztény vezetők aggodalmuknak adnak hangot a három ábrahámi vallás (zsidó, keresztény és iszlám) fő vallási ünnepeinek – a ramadán, a pészah és a húsvét – időszakában megnövekedett feszültség miatt. Arra kérik a három ábrahámi vallás híveit, hogy „mutassanak kölcsönös tiszteletet és törődést egymás iránt, ami az érintett felekezetek tanításának középpontjában áll”, és felszólították a kormányt, hogy „a vallási tolerancia és az erő alkalmazása korlátozásának politikáját gyakorolják a konfliktusok enyhítése érdekében”.

„Minden jóakaratú embert arra biztatunk – olvasható a szentföldi egyházi vezetők nyilatkozatában –, hogy az elkövetkező hetekben, amelyek vallási hagyományaink számára szentek, járjanak a béke útján, ami központi szerepet játszik Jeruzsálem, a »béke városa« szellemiségében. Ily módon igaz tanúi lehetünk a világban a béke – a keresztény pax, a zsidó shalom és a muszlim szalam – közös víziójának, amely a különálló, de mégis összekapcsolódó vallási meggyőződéseink középpontjában áll.”

Másik, szintén április 2-án közzétett nyilatkozatukban a jeruzsálemi pátriárkák és a helyi keresztény egyházak vezetői elítélték a történelmi Kis-Petra Hotel elfoglalását, amit az Ateret Kohanim radikális zsidó csoport hajtott végre azzal a céllal, hogy növelje a zsidó jelenlétet Kelet-Jeruzsálemben. Ez a támadás „fenyegetést jelent nemcsak a jeruzsálemi keresztény negyed létére, hanem a Szent Város közösségeinek békés együttélésére is” – olvasható a közleményben. A keresztény egyházak vezetői felidézik: többször is figyelmeztettek „a szélsőségesek törvénytelen cselekedeteire”, amelyeket megfélemlítés és erőszak jellemez.

A Kis-Petra Hotel tizennyolc éve húzódó jogi vita tárgya a görög ortodox patriarkátus és az izraeli zsidó Ateret Kohanim csoport között.

„A görög ortodox patriarkátus ingatlanát, a Kis-Petra Hotelt elfoglaló Ateret Kohanim jogtalan behatolás és birtokháborítás bűncselekményét követte el. Úgy viselkednek, mintha a törvény felett állnának, és nem tartanak tetteik következményeitől” – írják a keresztény vezetők, hozzátéve, hogy „ez a probléma nem csupán az egyes ingatlanokat érinti, hanem Jeruzsálem egész karakterét, beleértve a keresztény negyedet is”. A helyzetet súlyosbítja, hogy a szálloda azon az úton található, amelyen a keresztény zarándokok milliói járnak, akik minden évben ellátogatnak Jeruzsálembe. „A keresztény örökséget képviseli, és a mi létezésünkről tanúskodik ezen a helyen.”

A helyi egyházak vezetői, miközben hangsúlyozzák, hogy a radikális szélsőséges csoportok „minden oldalról rájuk kényszerítik törvénytelen és veszélyes programjaikat”, egyúttal azt is kifejezésre juttatják, hogy elutasítják mindezt, és aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy „ez feszültséghez vezethet egy olyan pillanatban, amelyben mindenki megpróbálja azt csökkenteni, és a bizalmat próbálja építeni az igazságosság és a béke érdekében. A kényszer és az erőszak nem vezethet békéhez” – olvasható a nyilatkozatban.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria