A keresztút 366. stációja – Nemzetközi imádságot tartottak a békéért Ukrajnában

Kitekintő – 2023. február 27., hétfő | 13:57

A keresztút 366. stációja címmel február 24-én, pénteken tartották az Ukrajnai Római Katolikus Egyház karitatív szervezete, a Caritas-Spes Ukraine által meghirdetett nemzetközi imádságot, amelyhez angol, spanyol, olasz és ukrán nyelven online lehetett csatlakozni.

Három nappal az ukrajnai háború kezdetének évfordulója, február 24-e előtt Ferenc pápa zárt körű audiencián fogadta Vjacseszlav Hrinevics SAC atyát, az ukrajnai Caritas-Spes ügyvezető igazgatóját. A találkozón jelen volt a Caritas Internationalis (Nemzetközi Karitász) ideiglenes adminisztrátora, Piero Francesco Pinelli és asszisztense, Maria Amparo Alonso Escobar asszony is. A beszélgetés során Vjacseszlav atya betört ablakból készült keresztet ajándékozott a Szentatyának.

„Ezt a keresztet az egyik művész munkatársunk készítette. A betört ablakok töredékeiből készült kereszt azokat a borzalmakat mutatja be, amelyeket a televízió képernyőjén látunk – magyarázta az ajándék jelentését Hrinevics atya. – A háború gyakran az ablakokon keresztül tör be az emberek életébe, és csak az álmok, az otthonok, sőt, az életek töredékeit hagyja csak hátra. A lelkünk ablakait is betöri a háború. De ebben a keresztben ott van a remény is – egy pillangót helyeztek el benne, ami a régi értelmezés szerint a feltámadt Jézust szimbolizálja. A lepke szárnyában egy füzetlap darabkája látható, amelyre szerelemről szóló szöveg van írva. Mindez a remény jele, hogy ennek a borzalomnak igazságos béke lesz a vége.”

Az ukrajnai Caritas-Spes igazgatója arról is beszámolt a találkozó után, hogy egy másik ajándékot is átadott, egy keresztúti elmélkedés szövegét. „Átadtam a pápának ezt a nagyon mély, személyes, bensőséges szöveget, amelyet a Karitász munkatársai írtak, és kértem, hogy olvassa el, szentelje meg belső tapasztalatunkat, amelyet a keresztút elmélkedéseiben írtunk le, hogy a Szentlélek erősíten meg bennünket szolgálatunkban. Február 24-én, pénteken a Nemzetközi Karitász munkatársaival együtt imádkozzuk ezt a keresztutat.”

Vjacseszlav Hrinevics hozzátette: „Látom, hogy ez a háború mennyire fáj Ferenc pápának. A beszélgetés során megosztotta, hogy gyakran, amikor Ukrajnából származó gyerekeket lát, észreveszi, hogy nem mosolyognak, s ez nagyon fáj neki.” 

„Mindent jól csináltok, én veletek vagyok, és mindent megteszek, ami tőlem telik” – fogalmazott Ferenc pápa a találkozás végén, majd megáldotta őket, és rózsafüzért ajándékozott nekik.

A keresztút 366. stációjának imája a Caritas Internationalis YouTube-csatornáján az alábbi videóra kattintva visszanézhető.

Forrás és fotó: Caritas-Spes Ukraine; Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria