A Közép-afrikai Köztársaság 80 százalékát fegyveresek uralják – A helyi püspöki kar is tiltakozik

Kitekintő – 2020. szeptember 8., kedd | 15:47

„Vannak reményt keltő jelek, de a fegyveres csoportok állandó jelenléte fenyegetést jelent az ország jövőjére nézve” – hangzik a Közép-afrikai Köztársaság püspökeinek segélykiáltása, amely a szeptember 6-án közzétett Engedd el népemet című lelkipásztori levélben olvasható.

„A 2013. márciusi államcsíny után országunk 2016 márciusában demokratikus intézményrendszert épített ki. Szavazás és választások révén a nép új alkotmányt hozott létre, és legitim vezetőket állított az ország élére” – írták a püspökök. Az elért eredmények között szerepel az a politikai egyezmény (Accord Politique pour la Paix et la Réconciliation en République Centafricaine, APPRCA), melyet a Közép-afrikai Köztársaság békéjéért, illetve a megbékélésért írt alá 2019-ben a kormány és 14 fegyveres csoport.

„Kedves testvéreink, politikai szinten meg kell kérdőjeleznünk a köztársasági intézmények hatékonyságát országunk újjáépítésében – olvasható a Fides hírügynökséghez is eljuttatott levélben. – Keserűen állapítjuk meg, hogy országunk 70, sőt 80 százalékát fegyveres csoportok foglalták el, melyek közül egynéhányat a legkegyetlenebb zsoldosok irányítanak.” Ezek a csoportok „háborús bűntettek, emberiség elleni és környezeti bűncselekmények elkövetői, melyek ásványi nyersanyagforrásaink nagymértékű kifosztásában is részt vesznek. Ártatlan emberek vérét ontották Bocarangában, Bohongban, Bozoumban, Bessonban, Bouarban, Biraóban, Ndélében, Briában, Lemounában és Koudjiliben” – írták a püspökök.

A hadurak kihasználják a békéért aláírt politikai megállapodást, és visszaélnek az ebben nekik nyújtott engedményekkel, különösen ami a teljes mozgásszabadságot illeti. Létrehozták a háború üzletét, az emberi vérre épülő gazdasági modellt”

– fogalmaztak a püspökök, akik vészhelyzetet hirdettek, mert e csoportok közül néhány kezd megerősödni, új harcosokat toboroznak, és növelik fegyver- és lőszerkészleteiket. „Még nem mondtak le hazánk szétszabdalásának tervéről? A választások megszakításával akarják ezt elérni?” – teszik fel a kérdést a főpásztorok.

A Közép-afrikai Köztársaság Afrika középső részén fekszik. A Magyarországnál közel hétszer nagyobb ország népsűrűsége alacsony (8 fő/km²), de népességszaporulata magas (évi kb. 1,5 százalék). A lakosság 35 százaléka törzsi vallású, 25 százaléka római katolikus, 25 százaléka különféle protestáns keresztény, 15 százaléka pedig a szunnita iszlám híve. (2010-es adat). Forrás: Wikipédia

„Amikor átutazunk a Közép-afrikai Köztársaságon, elborzaszt a kényszerrel kiürített vagy a büntetlen gonosztevők által felgyújtott falvak látványa. A családok inkább száműzetésben élnek, vagy menekülttáborokban, melyek olykor az otthonuktól mindössze száz méternyire találhatók.”

„Milyen vezetők lesznek képesek felszabadítani a Közép-afrikai Köztársaság lakosait az elnyomás, a nyomor és a tudatlanság alól?” – kérdezik a püspökök a decemberi elnökválasztással kapcsolatban. Az üzenet elsősorban a fiatalokhoz és a nőkhöz szól.

A püspökök arra buzdítják a fiatalokat, ne kifogyhatatlan ágyútöltelékek, hanem országuk legfontosabb erőforrásai legyenek. Arra kérik őket, tagadják meg szavazataik eladását, és tartózkodjanak a szavazati eredmények megkérdőjelezésének erőszakos módjától.

A nőket pedig arra bátorítják, hogy aktívan vegyenek részt a választási folyamatokban jelöltként, választóként és az erőszakmentesség támogatóiként minden szinten, ahol az ország hasznára válhatnak.

„Szűz Mária, a Mennyek és a Föld Királynéja tegye gyümölcsözővé erőfeszítéseinket az átlátható, hiteles és békés választásokért, melyek pedig adjanak számunkra Mózes példáját követő, az emberek szolgálatában álló valódi vezetőket” – zárták levelüket a püspökök.

*

Ferenc pápa Banguiban, a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában nyitotta meg 2015-ben az irgalmasság rendkívüli szentévének első szent kapuját. „Ma Bangui a világ lelki fővárosává vált. Az irgalmasság szentéve korábban kezdődik ezen a földön, mely sok éve szenved a háborútól, a gyűlölettől, a megértés és a béke hiányától. És ezen a szenvedő földön most ott áll minden olyan ország, mely a háború keresztjét hordozza. Bangui az Atya irgalmasságáért való ima lelki fővárosává vált. Mindnyájan kérjünk békét, irgalmasságot, kiengesztelődést, megbocsátást és szeretetet. Banguiért, a Közép-afrikai Köztársaságért, az egész világért és a háborútól szenvedő országokért kérjük a békét! Mindnyájan együtt kérjünk szeretetet és békét. Mindnyájan együtt! Doyé Siriri! [szango nyelven: Szeretet és Béke]” – e szavakat mondta a Szentatya 2015. november 25-én.

Fordította: Balláné Sárközi Jáhel

Forrás: Fides

Fotó: SECAM

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria