A remény követei – Olasz önkéntes fiatalok a bombázott ukrán városokban

Az első támadás Mikolajivben történt, majd május 3-án Herszonban újabb szörnyű és összehangolt támadások zajlottak. „Nagy az aggodalom, mert amikor az ember kezdi újra látni a reményt, akkor ismét támadnak. És ez fáj, talán akkor még jobban fáj” – Carla Cervellini, a Colomba művelet (a XXIII. János Pápa Közösség akciója, amellyel a konfliktuszónákban való jelenlétükkel a szolidaritást és a békét mozdítják elő; a colomba olasz szó magyarul galambot jelent – a szerk.) olasz önkéntese ad hírt a dél-ukrajnai Mikolajivból arról, milyen a hangulat a városban ezekben a napokban, amikor újrakezdődtek a támadások és bombázások.

Egy hete érkezett, jelenleg ott van vele Carlo és a mindössze 20 éves Arianna is. Ők a XXIII. János Pápa Közösség „erőszakmentes békehadtestének” tagjai, akik a „remény javaslatával” érkeznek számos helyre. 1992 óta ott vannak a konfliktuszónákban az áldozatok mellett, hogy erőszakmentes akciókkal teret teremtsenek a kiengesztelődés és a béke számára. Mikolajivban állandó jelenlétet biztosítanak, váltják egymást. Tavaly június óta több mint egy tucat olasz önkéntes töltött már itt hosszabb-rövidebb időt. „Fiatalok – mondja Carla –, akik meg akarják érinteni ezt a helyzetet, megismerni a valódi életet. Fiatalok, akik úgy döntöttek, hogy eljönnek ide, hogy életük egy szakaszában osztozzanak az itt maradottakkal. A hazatérő önkéntesek visznek magukkal innen egyfajta örökséget, az érkezők pedig megöröklik azt a bizalmat és azokat a kapcsolatokat, amelyeket az előttük érkezők építettek ki. Egy darabka történelem, amely hónapról hónapra halad előre.”

A hónapokig tartó esőzések és hideg után néhány napja ismét kisütött a nap Mikolajivban, közeleg a tavasz. A várost szétfeszíti a vágy a normális élet után. Az utcákon újra megindul a forgalom. Családok és gyerekek vannak a játszótereken. „De a normalitáshoz való visszatérés sajnos csak látszólagos – mondja az olasz önkéntes. – Ezt támasztja alá az utóbbi időben történt két támadás is.” Az első egy héttel ezelőtt, Mikolajivban történt, ahol egy több mint 200 éves, a város számára kedves történelmi épületet ért  támadás, amelynek mintegy húsz sérültje és két halottja volt.

„Elmentünk megnézni a helyszínt, és megdöbbentünk. Semmi sem maradt. Gyökerestül kitépett fák, a földön törmelék, megégett romok. A város kulturális életének szívét találták el egy olyan időszakban, amikor a város éppen megpróbált újra felkelni. A riadalom nem ért itt véget. Május 3-án délután újabb szörnyű és összehangolt támadások érték Herszon városát, szupermarketeket és buszmegállókat vettek célba. Embereket, akik az utcán vártak a buszra, akik gyógyszert venni indultak, akik vásárolni mentek. A halálos áldozatok száma huszonháromra emelkedett, köztük két gyermek, és több mint ötvenen megsebesültek. Ez volt az elmúlt időszak egyik legnagyobb támadása.”

„Amikor ez történt, éppen a mikolajivi székhelyünkön voltunk, beszélgettünk és imádkoztunk, és azonnal érezni lehetett, ahogy megnőtt a feszültség és a fájdalom. Itt mindenki ismeri egymást, és a sérültek közül sokan barátok vagy ismerősök voltak. Voltak, akik sírtak.”

Mikolajivban továbbra is 22 órától van kijárási tilalom, ezzel szemben egész Herszon régióban már több napja teljes körű kijárási tilalom van érvényben (május 6-án jelent meg a beszámoló –  a szerk.): senki nem léphet be és nem hagyhatja el a várost. A bombázások olyannyira felerősödtek, hogy a hatóságok megkezdték a civilek önkéntes evakuálását is. Aki szeretné, a humanitárius folyosókon keresztül elhagyhatja a várost. Néhány nappal ezelőttig az olasz önkéntesek helyi partnereikkel együtt kisebb missziókat indítottak Herszonba és a közeli falvakba, hogy segélyt vigyenek, de ezekben a napokban a missziókat leállították, mert túl veszélyes: „Ki tudja, mi történhet, és meglehetősen nagy a feszültség” – magyarázza Carla. Aggódnak, hogy az ott maradt emberek, különösen a falvakban, a napok múlásával hamarosan kifogyhatnak az élelemből.

Az olasz önkéntesek napjai nagyon intenzívek. „Amióta megérkeztem, egy perc pihenőnk sem volt” – mondja Carla. Előkészítik a segélycsomagokat, be- és kirakodnak a teherautókból, és aztán ott vannak a legintenzívebb pillanatok, amikor átadják a segélyeket az embereknek. Az elmúlt három napban mindennap körülbelül száz embernek, főként időseknek, nőknek és gyerekeknek osztották ki a csomagokat. De a Galamb-művelet küldetése nem csak a segélyek kiosztása, hanem az is, hogy „ne érezzék magukat egyedül és elhagyatottnak azok, akik itt maradtak ebben az embertelen helyzetben”.

„A minap – meséli végül Carla – egy lány azt mondta nekem: »Az ember szabad, választhatja azt, hogy öl, vagy választhatja azt is, hogy szeret. Mi itt a háborúban olyan embereket látunk, akik szándékosan választják a gyilkolást és a pusztítást, és erre nincsenek szavak, fegyvertelenül állunk előtte. Elveszíted a hitet és a reményt az életben. Aztán rájössz, hogy sok más ember is van, aki ehelyett a szeretetet választja, és ezek az emberek visszaadják az erőt ahhoz, hogy ne omolj össze, tovább élj és haladj előre«”.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Agensir

Fotó: Agensir; Operazione Colomba

Magyar Kurír