Bemutatjuk Egyházunk új szentjeit – Troncatti Mária szalézi missziós nővér

„Misszionáriusnak kell lennem.”

Gyermekkor

Troncatti Mária (Maria Troncatti) 1883. február 16-án született az olaszországi Corteno Golgiban, Brescia tartományban. Hitben és szeretetben gazdag családi légkörben nőtt fel. Hároméves korában részesült a bérmálás szentségében, az elsőáldozásban pedig amint betöltötte hatodik életévét (akkoriban lehetséges volt a bérmálás szentségének felvétele kisgyermekként, az elsőáldozás előtt – a szerk.). Gyermekkorában a szülők keresztény életpéldája és a plébános szolgálata mellett nagy hatással volt rá négy évvel idősebb nővére, Caterina, aki barátja és bizalmasa is lett.

Mária élénk és vidám kislány volt, nagyon kötődött édesapjához, Giacomóhoz, és feltűnő érzékenységgel és figyelmességgel fordult a szegények és mindazok felé, akiknek segítségre volt szükségük. Az olvasmányok közül, amelyeket tanítója ajánlott neki, szerepelt a Bolletino Salesiano (Szalézi Értesítő) is. A misszionáriusok élete elbűvölte Máriát, és teljesen betöltötte az a vágy, hogy „Istent elvigye” azokhoz, akik még nem ismerik.

15 évesen csatlakozott a Szűz Mária Leányai Egyesülethez. Ebben az időszakban érlelődött meg szívében az elhatározás, hogy teljesen Istennek szentelje magát, de nagykorúsága eléréséig – akkoriban ez a 21 éves kor betöltetését jelentette – várnia kellett, hogy kérhesse felvételét a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményébe, tudván, hogy édesapja nem nagyon támogatja ezt a választást. Mária 1905. október 15-én vett búcsút családjától.

Segítő Szűz Mária Leányai

A Segítő Szűz Mária Leányai Intézményének központi házában, Nizza Monferratóban Mária végigjárta a szerzetesi képzés állomásait: a jelöltség és a noviciátus időszakát. Egészségi állapotát megviselte a hosszú időn át tartó beilleszkedés és alkalmazkodás, és ez olyan problémákat okozott, amelyek elbizonytalanították az elöljárókat, amikor a jövőjéről kellett dönteniük. Mindazonáltal a közösségben sokan nagyra értékelték benne a regula „szeretetteljes betartását és még a legapróbb kötelességek hűséges teljesítését” is.

Egyszerű fogadalmát 1908. szeptember 17-én tette le, ám ezután is komoly megpróbáltatásokkal kellett szembenéznie: többek között egy ujjfertőzéssel – az orvos szükségesnek látta az amputációt. Nem sokkal ezután tífuszos láz támadta meg, amely komoly aggodalmat keltett. A Nizza Monferrató-i anyaház gyengélkedőjében a szalézi rendfőnök, Michele Rua atya (akit 1972-ben boldoggá avattak) meglátogatta és megáldotta őt, majd azt mondta neki, hogy hosszú, munkával teli élet vár rá. Felépülése után egy gondviselésszerű tengeri kúra a liguriai Varazzében visszaadta a fiatal nővér energiáját és egészségét. Varazze tíz éven át Mária nővér apostoli szolgálatának színtere lett, ahol a ház különféle feladatait látta el.

Az első világháború közeledtével speciális ápolóképzésen vett részt, hogy testi-lelki gondozást nyújthasson a frontról hazaérkező sebesült katonáknak. Ebben az időszakban megtapasztalta a Segítő Szűz Mária különleges oltalmát is: 1915. június 25-én súlyos árvíz sújtotta Varazze városát, ő csodával határos módon megmenekült. Ez megerősítette elhatározásában, hogy misszionárius lesz.

A háború végén Máriát egy évre Genovába küldték, hogy a háborús árvák összegyűjtésében segítsen. A következő évben (1919–20) ismét Nizza Monferratóba ment, ahol a nővérek és a növendékek ismét megbizonyosodhattak sokoldalúságáról: ápolónő, asszisztens, közösségi segítő volt az oratóriumban – mindig készen a váratlan eseményekre.

1922-ben a rendfőnöknő, Caterina Daghero tájékoztatta Mariát missziós küldetésének célállomásáról: Ecuador. Harminckilenc évesen valóra vált az álma. Elutazásának napja – több nővérrel együtt – az intézmény alapításának 50. évfordulóját (1872–1922) ünneplő jubileumi rendezvénysorozat méltó betetőzését jelentette. Troncatti nővér 1922. november 9-én indult a dél-amerikai országba.

Misszionárius Ecuadorban

Mária nővér életének következő negyvenhét éve a misszióban telt, egyetlen megszakítással: 1934 és 1938 között Guayaquilbe hívták, hogy vezesse a Beneficencia de las señoras nevű segélyszervezetet. Missziós munkáját Chunchiban, az Andok hegységben fekvő kisvárosban kezdte, ahol a helyi szalézi intézmény vezetőjének nevezték ki. Itt ápolónőként szolgált, és saját kezdeményezésére rendelőt, valamint egy kis gyógyszerkiadó helyiséget, úgynevezett botiquínt hozott létre.

1925-ben Mária nővér szalézi misszionáriusok és nővértársai egy csoportjával együtt elindult az Andokból az amazóniai esőerdő szívébe vezető missziós küldetésére. Az út hegyvidéki szakasza Pailasban, 3000 méteres magasságban ért véget, ahová lóháton jutottak el. Innentől a misszionáriusok kísérők nélkül folytatták útjukat. Végül, napokig tartó gyaloglás után elérték Macas városát, a méndezi apostoli vikariátus központját, ahol a szalézi misszió már 1924-ben otthonra talált az ősi Madonna-kép, a Purísima (Tisztaságos Anya) vonzáskörében. 1925. december 4-én, a Purísima ünnepén megünnepelték a misszionáriusok megérkezését.

Mária nővér tevékenysége hamarosan az Upano folyón túlra is kiterjedt, ahol egykor az ősi Sevilla de Oro virágzott – itt jött létre később a Sevilla Don Bosco-misszió. Az orvosi ellátás és az evangélium hirdetése fokozatosan megnyerte a shuar népet, de hamarosan megjelentek az első jelei néhány telepes elégedetlenségének, akik attól tartottak, hogy veszélybe kerül az őslakosok feletti befolyásuk. A missziót elárasztó általános csüggedtség ellenére Mária nővér nem hagyta magát megtörni: házról házra járva, szavainak és tanúságtételének meggyőző erejével elérte, hogy azok, akik rosszat tettek, kötelességüknek érezzék a jóvátételt. 1930-ban Macasban először ünnepeltek keresztény esküvőt: egy fiatal shuar pár saját, szabad akaratából választotta az egyházi szertartást.

Mária nővérnek és a misszionáriusoknak közben gyakori egészségügyi vészhelyzetekkel kellett szembenézniük – a feketehimlő-járványtól a súlyos kanyaróig –, amelyek számos áldozatot szedtek.

1954-ben, 70 évesen, Mária nővér már örömmel figyelhette a kórház működését, boldogan fogadta a betegeket, és a kórházi ápolás révén a testi betegségek mellett a lelkieket is gyógyíthatta. A kórház hatékonyabb működése érdekében ápolói tanfolyamokat szervezett fiatal nők számára, valamint varró-, higiéniai, gyermekgondozási, főzőtanfolyamokat és házasságra felkészítő képzéseket. Fő célja a nők képzésének és társadalmi előmenetelének biztosítása volt, mivel a shuar kultúrában gyakran hátrányos helyzetben voltak: férjeiktől, uraiktól függtek, vagy a legnehezebb munkákra kényszerítették őket.

Amikor 80. életévének betöltésekor lemondott a kórház vezetéséről, Mária nővér más módon folytatta szolgálatát: mint madrecita vagy abuelita buena (szeretett kis anyácska, kedves, drága jó nagyika – a szerk.), aki minden korú és helyzetű embert meghallgat, tanácsot ad és vigasztal.

1969-ben szomorúan érzékelte a misszió és a misszionáriusok elleni nyílt fenyegetések első jeleit. A megfélemlítés 1969. július 4-én egy hatalmas gyújtogatásban csúcsosodott ki, amely egyetlen éjszaka alatt megsemmisítette a sucúai misszióban végzett évek fáradságos munkáját. Mária nővér imádkozott, és könyörgött a shuar közösségek vezetőihez, hogy tiltsanak meg minden bosszúállást, sőt, felajánlotta magát áldozatul a béke helyreállítása érdekében.

Augusztus 5-én Mária nővér részt vett a macasi Purísima-ünnepen. Ez alatt egy meghitt pillanatban bizalmasan azt közölte Pierina Rusconi nővérrel – megkérve őt, hogy csak akkor árulja el, ha már megtörtént –, hogy „La Purísima azt mondta, készüljek fel, mert hamarosan valami súlyos dolog fog történni velem”.

Eltelt húsz nap. 1969. augusztus 25-én Mária nővér elbúcsúzott a közösségtől, hogy Quitóba utazzon lelkigyakorlatra. Akkor érkezett a repülőtér kifutópályájára, amikor a kis gép motorjai már jártak. Mária nővér annak az erdőnek a szélén, amely közel fél évszázadon át „szívének hazája” volt, a shuar nép körében végzett fáradhatatlan és önzetlen munkájának színtere, utolsó felszállását élte meg: azt, amely a paradicsomba vitte. 86 éves volt, és egész életét a szeretet szolgálatának szentelte. Ahogy írta: „Mindennap egyre boldogabb vagyok a misszionáriusi hivatásomban!” A felszállás után néhány másodperccel hatalmas csattanás hallatszott; a balesetben csak ő vesztette életét.

Troncatti Szent Mária életét teljesen az evangelizációnak és a shuar nép emberi és társadalmi felemelésének szentelte Ecuador amazóniai esőerdőjében. Minden cselekedetét az Isten szeretetéhez való hűség és a testben és lélekben szenvedők iránti együttérzés határozta meg. Elkötelezettségében kiemelkedik az Egyház iránti mély hűsége és szeretete, amely Isten szolgái iránti gondoskodásában is megnyilvánult: mindig készen állt arra, hogy segítséget nyújtson nekik a misszió nehézségeiben, miközben igazi máriás lelkületet és szalézi lelkianyaságot élt meg.

Forrás: Causesanti.va

Fotó: Segítő Szűz Mária Leányai Intézménye/Vatican News; Vatican Media

Hollósi Judit/Magyar Kurír