Egy albániai érsek, aki fiatalkorában gumicsónakon menekült Olaszországba

Tizenhat éves volt, amikor 1993-ban negyven honfitársával együtt gumicsónakba szállt, hogy Olaszországba menjen, az „Eldorádóba”, amelyről oly sok albán álmodott, akik a kommunista diktatúra és a súlyos gazdasági válság sújtotta országból menekültek. Harminc évvel később a tirana-durrësi egyházmegye érsekeként egy új virágkorát élő egyház élén áll. Úgy tűnik, hogy Arjan Dodaj történetét valóban a Gondviselés tervei jellemzik, és mindannyiunk számára sok tanulsággal szolgálhat.

Miután partra szállt az pugliai tengerparton, Cuneóba költözött, ahol néhány honfitársa segítségével elkezdett dolgozni: volt hegesztő, kertész, kőműves, elvégzett minden munkát a megélhetésért. „Aztán a találkoztam a Mária-ház néhány fiataljával, egy olyan imacsoport tagjaival, akik különösen tisztelték a Szűzanyát, akikkel őszinte és érdek nélküli barátság alakult ki, amely segített, hogy felfedezzem Isten barátságos arcát – meséli. – Egy arcot, amelyet már gyermekként megéreztem, látva nagymamámat, aki minden este kihajolt az ablakon, a ház előtti pajtát nézte, kezében egy olajbogyókból kialakított lánccal. Csak később jöttem rá, hogy ez egy rózsafüzér volt, amelyen nem látszott, hogy vallásos tartalma van, és később tudtam meg, hogy a pajta helyén a kommunizmus előtt a falu temploma állt. Arra is emlékszem, hogy a nagymamám, miközben a házimunkát végezte, csendben dúdolgatott, és amikor Olaszországba jöttem, rájöttem, hogy az énekek szavai az imádságok szavai voltak. Így tudta titokban megőrizni, amit kislányként kívülről megtanult, így adták át nekünk az idősek azt a bizonyosságot, hogy Isten mindig jelen van, még akkor is, ha a körülmények arra kényszerítenek, hogy rejtve tartsuk a hitünket”.

A cuneói közösség fiataljaival együtt Arjan megismerte Međugorje lelkiségét, és érezte, hogy a kereszténység iránti vonzódása egyre nő, mígnem megérett benne a döntés, hogy elinduljon a katekumenátus útján. 1994-ben keresztelkedett meg. „Úgy éreztem, hogy szó szerint magával ragadott Krisztus, és kezdtem érezni,, hogy amint az Úr teljesen odaadta magát az emberért, úgy engem is arra kér, hogy teljesen adjam oda magam neki.”

Szívében megszületett a hivatás, amelyet a Kereszt Fiainak Testvériségében ápolt Rómában, egészen addig, amíg Szent II. János Pál 2003-ban pappá szentelte. Az ezt követő években a római albán közösség plébánosaként és káplánjaként szolgált a Trullo negyedben egészen 2017-ig, amikor is George Frendo tiranai- durrësi érsek kérésére fidei donum papként visszatért hazájába, később pedig az érsek vikáriusa, majd 2021-ben az utóda lett.

Arjan szüleit ellenben sokáig nem érintette meg a hit: „Apám különösen nem tudta elfogadni az életemben bekövetkezett fordulatot. Ám a szentelésem olyan erősen hatott rá, hogy a lelke legmélyét érintette meg. Olyannyira, hogy életem legszebb élményével ajándékozott meg: miután előző nap felszenteltek és bemutattam az első eucharisztikus liturgiát, másnap délután keresztény házasságkötésben részesítettem a szüleimet. Nagyon különleges pillanat volt számomra és számukra is.”

Az albániai egyháznak nagyon régi gyökerei vannak: egy Tirana melletti falut Szent Péterről neveztek el annak emlékére, hogy Péter keresztülhaladt rajta; a Rómaiaknak írt levélben Szent Pál az Illíriában végzett evangelizációs munkájáról emlékezik meg; a durrësi (durazzói) egyházmegye első püspöke a hagyomány szerint Szent Cézár volt, Jézus 72 tanítványának egyike, aki vértanúhalált halt. A több évszázados oszmán uralom, majd az állami ateizmust hirdető és megvalósító kommunista diktatúra után a Katolikus Egyház most tavaszi éledésben van, sok fiatal van a hívei között.

Hazatérve egy másféle Albániát talált, mint amit hátrahagyott. Sok kivándorló hazatért, az ország nyitott a világra. Nem csupán gazdasági, hanem komoly társadalmi-kulturális fejlődést ért el, még ha sok mezőgazdasági vidék továbbra is elmaradott. Ma a keresztények száma majdnem elérte a muszlimokét, a lakosság több mint 30 százalékát teszi ki, kicsivel több köztük az ortodox keresztény, mint a római katolikus. Sokan külföldön lettek kereszténnyé, és hazatérve hitükkel „megfertőztek” másokat is. „A papi hivatások száma is megnőtt, ma körülbelül kétszáz papunk van – 1993-ban, amikor elhagytam az országot, alig húszan voltak –, ők látják el a több mint félmillió katolikus szolgálatát.”

„Az új generációk egészséges kíváncsisággal érdeklődnek a hit iránt, és szüleikkel ellentétben szabadon gyakorolhatják azt. Ha olyan javaslattal találkoznak, amely a szívükhöz szól, készek előítéletek nélkül követni. Tavaly húsvét éjszakáján kétszázan részesültek a keresztségben Tirana négy plébániáján, több mint a fele muszlim hagyományokkal rendelkező családból származott: ez a különböző vallások között meglévő barátság és párbeszéd légköre miatt is lehetséges, amelyet Ferenc pápa 2014-es apostoli útja során a testvéri együttműködés példájaként említett.”

A muszlimokkal és az ortodoxokkal való együttműködésre számos lehetőség kínálkozik a kultúra, a jótékonyság és a migránsok befogadása területén: ezeken a területeken Dodaj érsek az albán Caritas elnökeként is érintett, amely szervezet az elmúlt években a balkáni útvonalon érkező több ezer szíriai, afgán és iraki menekült ellátásában vett részt.

„Népünk jól ismeri a migráció tapasztalatát, amely sajnos folytatódik, és amely ahhoz vezet, hogy sok fiatal, erős élet elvérzik és sok humánerőforrás elvész. A hatóságoknak felelősségteljesen kell beavatkozniuk az oktatás előmozdítása érdekében, és intézkedéseket kell hozniuk annak ösztönzésére, hogy a fiatalok itt maradjanak. Akik pedig befektetőként jönnek az országunkba, azoknak nem szabad kizsákmányolniuk az embereket: gondolok itt sokakra, akik az Albániába áttelepített call centerekben dolgoznak rengeteg munkaórában, nem megfelelő bérekért. A Caritas nagyon elkötelezett a szegények iránt, az Egyház azon dolgozik, hogy mindenki találkozhasson az élő Istennel, elébe megy az emberek szükségleteinek, és tanúságot tesz arról, hogy Krisztus az üdvösség arca. Ahogyan velem történt tizenhat éves koromban, amikor Olaszországba mentem egy jobb életet keresve.”

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Avvenire; L’Osservatore Romano

Fotó: Avvenire; Vatican News

Magyar Kurír