Elutasították a vallási kisebbségekhez tartozó nők védelmét szolgáló törvényjavaslatot Pakisztánban

Kitekintő – 2021. november 12., péntek | 13:02

Számos vallási kisebbségekhez tartozó csoport hirdetett tüntetést november 13-ra több pakisztáni városban. Október 13-án az erőszakos térítések elleni pakisztáni parlamenti bizottság elutasította az Emberi Jogok Minisztériuma törvényjavaslatát, mert azt „iszlámellenesnek” tartotta. A törvény a legkiszolgáltatottabb nőket védte volna az emberrablástól és az erőszakos térítéstől.

„Mindannyiunknak ki kell állnia a törvényjavaslat mellett, amely meg akarja védeni a vallási kisebbségekhez tartozó (hindu és keresztény) nőket az áttérés kényszerétől. Nemcsak azt akarjuk, hogy ezt törvénybe iktassák, hanem azt is, hogy a törvényt végre is hajtsák. A javaslat visszautasítása az emberi jogok megsértése – fogalmazott Tabasszum Juszaf karacsi katolikus jogász, aki aktívan közreműködik a novemberi tüntetések szervezésében. – Mélységesen elszomorít bennünket a vallási kisebbséghez tartozó nők helyzete. Az állam felelőssége, hogy védelmet biztosítson polgárainak, különösen a nőknek és a gyermekeknek, akiknek veszélyben van a testi és lelki biztonsága.”

Tabasszum Juszaf a Fides nemzetközi hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: „Már van egy törvény, amely megtiltja a kiskorúak házasságát; de ennek ellenére a kisebbségi közösségekbe tartozó lányokat elrabolják, áttérítik, és arra kényszerítik, hogy hozzámenjenek egy kétszer vagy akár háromszor idősebb férfihoz. A törvényt ezekben az esetekben teljesen figyelmen kívül hagyják. Ez egyértelműen mutatja, hogy a törvény végrehajtása nem vonatkozik a nem muszlim nőkre, ami komoly diszkrimináció.”

Sabbir Safkat, a Keresztény Nemzeti Párt elnöke úgy nyilatkozott a Fides hírügynökségnek: „Az alapvető jogainkért harcolunk, és kérjük a miniszterelnököt, a bírói testületet és a pakisztáni hadsereg főparancsnokát, hogy biztosítsák a nők védelmét az erőszakos térítéssel és emberrablással szemben. A keresztények és a hinduk félelme növekszik, mert egyre gyakoribb, hogy a kiskorúakat házasságra és áttérésre kényszerítik. Az államnak meg kell akadályoznia a további eseteket.”

Pakisztán, hivatalosan a Pakisztáni Iszlám Köztársaság, független ázsiai állam a Közel-Kelet és Közép-Ázsia határán. Területe: 881 913 km².

Pakisztán az ötödik legnépesebb ország a világon, és Indonézia után itt él a második legnagyobb muszlim közösség. A több mint 225 milliós lakosság 96,47 százaléka muszlim, 2,14 százaléka hindu 1,27 százaléka keresztény; az országban élnek még szikhek, buddhisták, dzsainisták és párszik. (Forrás: Wikipedia.org)

Az elutasított törvénytervezet 3. cikkelye kimondja, hogy minden nem muszlimnak, aki át akar térni az iszlám hitre, egy „áttérési igazolást” kell kérnie a lakhelye szerinti elsőfokú bíróságtól. A bírónak hét napon belül személyesen meg kell hallgatnia a kérvényezőt, hogy meggyőződjön róla, valóban szabad akaratából akar-e áttérni. A cikkely továbbá azt is kimondja, hogy a bíró a nem muszlim állampolgár kérésére találkozót szervezhet annak a felekezetnek a vezetőivel, ahová a kérvényező áttérni kíván. A bírónak kilencven napja van tanulmányozni az esetet.

Végül az áttérési igazolás kiállítási dátumától a nem muszlim kérvényező vallása hivatalosan is megváltozik. A 4. cikkely kijelenti, hogy aki erőszakosan térít, az bűncselekményt követ el, és minimum öt, maximum tíz év börtönbüntetésre, valamint legalább 100 ezer pakisztáni rúpiás (kb. 180 ezer forint) pénzbüntetésre ítélhető. Továbbá bárki, aki erőszakosan áttérített személlyel köt házasságot, a szertartást vezeti, vagy bármilyen módon elősegíti a házasság megkötését – annak tudatában hogy egyik vagy mindkét fél erőszakos térítés áldozata –, az három év börtönbüntetésre és 100 ezer pakisztáni rúpia kifizetésére ítélhető.

A 6. cikkely kimondja, hogy kiskorú nem térhet át más vallásra, ha mégis ezt követeli, ezt figyelmen kívül kell hagyni.

Fordította: Baranyai Judit

Forrás: Fides

Fotó: Vatican News; Mondoemissione.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria