Folytatódik az engedély nélkül épített kopt templomok jogi elismerése Egyiptomban

Kitekintő – 2019. augusztus 8., csütörtök | 15:31

2016 óta gyorsan halad azoknak a keresztény istentiszteleti helyeknek a törvényesítési eljárása, amelyek – a korábbi szabályozás értelmében – nem rendelkeztek a szükséges engedélyekkel. Az elmúlt napokban a templomok ellenőrzésére felállított kormányzati ad hoc bizottság bejelentette, hogy újabb 88 kopt templom felel meg a jelenlegi törvényi előírásoknak.

Eddig 1109 templomot és hozzájuk kapcsolódó épületet ismert el jogilag az állami bizottság. Az egyiptomi parlament 2016. augusztus 30-án hagyta jóvá az istentiszteleti helyek építéséről és kezeléséről szóló új törvényt. Ennek következtében indult el az ellenőrzés és a törvényesítés folyamata. Az ad hoc bizottság által vizsgált templomok azelőtt épültek, hogy érvénybe lépett volna az új törvény a keresztény istentiszteleti helyek építéséről. A bizottság feladata, hogy ellenőrizzen több ezer templomot és keresztény imahelyet, amelyek a múltban a szükséges engedélyek nélkül épültek, és lépéseket tegyen az új törvény által előírt szabályoknak megfelelővé tételükre. Ez a folyamat az istentiszteleti helyek törvényesítésével zárul le.

Az elmúlt évtizedekben számos templom és kápolna „spontán” épült, kötelező engedélyek nélkül. A helyi keresztény közösségek által így felhúzott épületek még ma is ürügyként szolgálnak időnként az iszlamista csoportoknak, hogy a keresztények ellen uszítsanak – írja a Fides missziós hírügynökség.

A 2016 augusztusában hozott, istentiszteleti helyekre vonatkozó törvény komoly előrelépést jelent az egyiptomi keresztény közösségek számára az 1934-ben hozott úgynevezett 10 szabályhoz képest, amit a belügyminisztérium csatolt a korábbi, ottomán birodalmi törvényhez. Ez megtiltotta az új templomok építését iskolák, csatornák, kormányépületek, vasutak és lakóövezetek közelében. Sok esetben ezeknek az előírásoknak a merev alkalmazása megakadályozta, hogy templomokat építsenek olyan városokban és falvakban, ahol keresztények laktak, elsősorban Felső-Egyiptomban.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria