II. Tavadrosz kopt pátriárka: Az egyiptomi keresztények nem másodosztályú állampolgárok

Kitekintő – 2021. november 17., szerda | 10:41

II. Tavadrosz kopt ortodox pátriárkával Ahmed Tahiri újságíró beszélgetett az egyiptomi Extra News csatornán, a műsor november 14-én került adásba. Az interjúban számos témáról esett szó, például a sportról, a politikáról, az egyiptomi keresztények helyzetéről és a pátriárka tanítóinak emlékezetéről.

A Kopt Ortodox Egyház vezetője hangsúlyozta, hogy az egyiptomi keresztények nem „másodosztályú állampolgárok” a muszlimokhoz képest, ugyanakkor vádaskodás nélkül elismerte, hogy az állampolgárság elvének elfogadása egy folyamat, amely csak akkor ér véget, amikor – a politikai és az oktatási intézményeknek köszönhetően – beleivódik az emberek tudatába és mentalitásába. Ezzel kapcsolatban Tavadrosz dicsérettel illette az egyiptomi elnököt. A pátriárka Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnököt elődjeihez, Hoszni Mubárakhoz, Anvar Szadathoz, Gamal Abden-Nasszerhez és Mohammed Naguibhez hasonlította, és azt mondta, hogy a jelenlegi elnök annyit ért el hét év alatt, amihez más körülmények között három évtized sem lett volna elég. A pátriárka továbbá méltatta az „új köztársaság” kifejezést, melyet esz-Sziszí és munkatársai alkottak, kifejezve az észak-afrikai ország jövőjének irányát.

Kevésbé komoly témára váltva Tavadrosz pátriárka megerősítette, hogy futballrajongó, és különös figyelemmel követi nyomon Mohamed Szaláh egyiptomi csatár teljesítményét: „Hallottam, amikor a Vilmos herceggel való találkozóján a klímaváltozásról beszélt” – tette hozzá, dicsérve a sportoló szociális érzékenységét. „Áldja meg Isten mind a két lábát, a jobbat és a balt is, melyeket olyan lenyűgöző módon használ.”

A pletykákkal kapcsolatban, melyek szerint film készül III. Senuda kopt ortodox pátriárkáról (1923–2012), Tavadrosz azt nyilatkozta, hogy a jövőben támogatna egy ilyen projektet, de az idő még nem jött el ennek megvalósítására. Senuda emléke – mondta – még mindig élénken él, és a film nem alkothatna róla olyan képet, amely ne térne el nagyban azoknak az emlékeitől, akik ismerték és szerették, még akkor sem, ha tehetséges rendezők és színészek dolgoznának a projekten. Tavadrosz bevallotta, hogy mély hatást gyakorolt rá Senuda alakja, az „ékesszóló költő és prédikátor”, aki 41 éven keresztül vezette a Kopt Ortodox Egyházat. „Többször is találkoztam Senuda pátriárkával, a könyveiből tanultam, az előadásait hallgattam; szerzetesi életünket jelentősen befolyásolta iránymutatása, mert szenvedélyes viszony fűzte a szerzetességhez.”

Tavadrosz szüleiről és tanárairól is megemlékezett, akik segítették keresztény útján, és támogatták szerzetesi és papi hivatását. A pátriárka megemlítette VI. Cirill pátriárkát is, aki sem teológus, sem remek prédikátor nem volt; az ő életszentsége a mindennapok szerény mozzanataiban mutatkozott meg.

2016 márciusában a kopt ortodox laikus társaságok tanácsa (a Kopt Ortodox Egyház befolyásos szervezete, elnöke maga a pátriárka) figyelmeztetést tett közzé olyan tévésorozatok, dokumentum- és játékfilmek ellen, amelyek az Egyház beleegyezése nélkül kísérelték meg adaptálni III. Senuda életét. Senuda története „az Egyházhoz tartozik” – olvasható a tanács nyilatkozatában –, és semmilyen film nem készülhet belőle az Egyház engedélye nélkül. Az Egyház jogi lépéseket tehet, ha mégis sor kerülne ilyesmire.

Egyiptom (hivatalosan Egyiptomi Arab Köztársaság) független ország Észak-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában. Az ország területe 1 001 449 km², lakossága 94 798 827 fő. Vallási megoszlást tekintve a lakosság zöme, 85-90%-a muszlim (a többség szunnita), 10-15% legnagyobb része keresztény (meghatározó többségük kopt ortodox).

Fordította: Baranyai Judit

Forrás: Fides.org

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria