Megtelt a Szent Katalin-templom Betlehemben a karácsonyi éjféli misére

Kitekintő – 2022. december 27., kedd | 14:36

Ezrek látogattak el a világ különböző pontjairól szenteste a betlehemi Születés-bazilikához, ahogyan a mellette álló Szent Katalin-templom is megtelt a karácsonyi éjféli misére. Az ünnepi misét Pierbattista Pizzaballa érsek, jeruzsálemi latin pátriárka mutatta be.

Pierbattista Pizzaballa érsek délután érkezett közeli Jeruzsálemből Betlehembe, ahol a Jászol téren ünneplő tömeg fogadta.

A Szent Katalin-templomban az első sorokban a diplomáciai testület tagjai foglaltak helyet, képviselve az egész világon élő keresztényeket, mellettük a szentföldi kereszténységet képviselő helyi politikai és vallási vezetők ültek. A templomot megtöltötték a helyi keresztény közösség tagjai, a zarándokok és a turisták.

„Úgy tűnik, az erőszak a Szentföldön a fő nyelvünkké, a kommunikációnk módjává vált. Ebben az évben a palesztin utcákon és tereken egyre több erőszakos cselekményt láttunk, és a halálos áldozatok száma az évtizedekkel korábbiakhoz méhető. Ez a politikai feszültség aggasztó növekedésének, és a növekvő nyugtalanságnak a jele – különösen a fiataljaink körében –, amely arra utal, hogy egyre távolabb kerülünk a konfliktus megoldásától” – mondta Pierbattista Pizzaballa a hagyományos éjféli misén.

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke kiemelte beszédében a politika nyelvének növekvő erőszakosságát Izraelben, ahol fennáll a veszélye annak, hogy megbomlik a társadalmat alkotó különböző vallási és etnikai közösségek közötti, már amúgy is törékeny egyensúly. A politikának az a feladata, hogy az országot és annak lakóit szolgálja, hogy az ország különböző társadalmi és vallási közösségei közötti harmóniára törekedjen, és ezeket konkrét és pozitív tettekbe ültesse át, nem pedig az, hogy megosztottságot, vagy ami még rosszabb, gyűlöletet és megkülönböztetést szítson – hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy a palesztin kérdés, úgy tűnik, már nem áll a világ figyelmének középpontjában. Ez is az erőszak egyik formája, palesztinok milliói egyre inkább magukra maradnak.

Pizzaballa szerint az erőszak sajnos nem csak a politikában jelenik meg: „Látjuk a társadalmi kapcsolatokban, a médiában, a játékokban, az iskola világában, a családokban, és néha még a közösségeinkben is. Mindez a bizalom korunkra jellemző, egyre mélyülő hiányából fakad. Nem bízunk abban, hogy a változás lehetséges, már nem bízunk egymásban. És így az erőszak lesz az egyetlen módja annak, hogy beszéljünk egymással. A bizalom hiánya az, ami minden konfliktus gyökere itt a Szentföldön, vagy Ukrajnában és a világ oly sok más részén.”

Az Egyház szerepe az ilyen gyötrelmes helyzetekben „az, hogy segítsen a szív tekintetével nézni a világra, és emlékezni arra, hogy az életnek csak akkor van értelme, ha nyitott a szeretetre.

A karácsony ünneplése számunkra, a Krisztusban hívők közössége számára azt jelenti, hogy az irgalom, az együttérzés, a megbocsátás alkalmait teremtjük meg, segítjük elő. Ez azt jelenti, hogy

bátran meg kell tenni olyan gesztusokat, amelyek építik a bizalmat. Az Istenbe vetett hitnek támogatnia kell az emberbe vetett bizalmunkat, meg kell alapoznia reményünket, a szabad és őszinte szeretet gesztusaiban kell megnyilvánulnia.

A béke olyan emberekre vár, akik tudják, hogyan kell Isten stílusát konkrét és kézzelfogható tettekre váltani a mindennapok kicsi és nagy dolgaiban. Olyan emberekre, akik nem félnek megtestesülni a világ életében, és akik az ingyenes szeretet gesztusaival fel tudják ébreszteni a jóság iránti vágyat, amely minden ember szívében lakozik és csak arra vár, hogy megszabaduljon az önzés béklyóitól. Jézus azt tanította nekünk, hogy a szeretet legyőzi a halált.”

*

Noha idén egyelőre kevesebben látogattak el Betlehembe, mint 2019 karácsonyán, a pandémia elmúlt két esztendeje után nagyjából 120 ezer zarándokot és turistát várnak december végéig a városba, ahol a lakók számára létfontosságúak a turizmusból származó bevételek.

Forrás: MTI; Agensir

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria