Pizzaballa pátriárka: Jeruzsálemnek a megbocsátás bátorságával kell gyógyítania a sebeket

Gondolatébresztő javaslatok

„Jeruzsálem hivatása – írja a bíboros – az, hogy gyógyítsa a világ sebeit. Szelídséggel és a megbocsátás bátorságával gyógyítani a szakadásokat: ez Jeruzsálem magasztos küldetése, ahol a keresztények só, fény és kovász azon társadalmakon belül, amelyeknek teljes jogú tagjai.” Pierbattista Pizzaballa hosszú dokumentumot tett közzé, gondolatébresztő javaslatként, amelyet a párbeszéd útján kell érlelni, „feltéve, hogy mindenkit az Isten ránk vonatkozó akaratának megértésére irányuló őszinte vágy vezérel”.

A szöveg május 8-án, hétfőn könyv formájában is megjelenik olasz nyelven a Vatikáni Könyvkiadó (Libreria Editrice Vaticana) gondozásában, és már vizsgálják a más nyelvű kiadások lehetőségét is.

Sorsfordító események

Nem lehet eltekinteni 2023. október 7-től és a gázai háborútól, „azoktól a sorsfordító eseményektől, amelyek a lehető legrosszabb módon zártak le egy korszakot és nyitottak meg egy újat”. „Amit most élünk – jegyzi meg a pátriárka –, az nem csupán helyi konfliktus, hanem egy globális szintű paradigmaváltás tünete.” A nemzetközi közösség évtizedeken át hitt egy szabályokon, szerződéseken és multilateralizmuson alapuló rendben, ma azonban úgy tűnik, mindenki „szembesült ezek gyengeségével”. „Annak vagyunk tanúi, hogy visszatér a nyers erő mint a legfontosabb eszköz minden vita eldöntéséhez – teszi hozzá a bíboros. – A háborút bálványként kezdték tisztelni.” A civileket már nem áldozatoknak tekintik, hanem halálukat olyan károknak tartják, aminek a felelőssége az ellenséget terheli, amiért nem adta meg magát; vagy a célok elérését szolgáló eszközöknek, miközben

egyes világhatalmak nem az igazságosság, hanem stratégiai és gazdasági érdekeik alapján döntik el, melyik oldalon állnak.

A káosz következményei

„Ezt a háborút szavakkal és képekkel is vívják – mutat rá a pátriárka. – Egyre nehezebb megkülönböztetni a híreket a propagandától, miközben fel kell tenni magunknak a kérdést, hány ember halt meg ezekben a legutóbbi háborúkban egy »algoritmus döntése« miatt.” Az egyházmegye élete is elszenvedte a káosz következményeit, mint például azt, hogy felbomlanak a kapcsolatok, mert gyűlölet és a bizalmatlanság mérgezi őket; enklávékra és identitásukba zárkózó buborékokra töredezik a társadalom, amit a közösségi média algoritmusai is felerősítenek; valamint hogy elértéktelenednek olyan szavak, mint az „együttélés”, a „párbeszéd”, az „igazságosság” vagy a „közjó”. A negatív hatások közé tartozik a vallásközi párbeszéd válsága is, amelyre ránehezednek „az egymásnak ellentmondó emlékek és az identitás politikai célokra való felhasználása”.

A szent helyek, amelyeknek az imádság tereinek kellene lenniük, identitások közti harcok csataterévé válnak, a szent szövegeket pedig az erőszak, a megszállás és a terrorizmus igazolására használják. Az Isten nevével való visszaélés korunk legsúlyosabb bűne”

– jelenti ki Pizzaballa.

Az Egyház válaszai

Ebben a helyzetben a helyi Egyháznak különféle válaszokat kell adnia a heterogén környezetben. Gázában a keresztények „rendkívüli megpróbáltatások között élnek, de a Szent Család-plébánia és a Caritas továbbra is Krisztus arca a borzalmak közepette”. Palesztinában csendben és alapjaiban dől el az izraeli–palesztin konfliktus jövője. „Ha nem szakad meg a megszállás és a jogállamiság hiánya okozta agressziók hulláma, fennáll a veszélye annak, hogy állandó megszállássá kristályosodik ki a helyzet, ami elvágja az igazságos és közös megoldás minden lehetőségét” – figyelmeztet a pátriárka.

Izraelben „nő a társadalmi diszkrimináció, a gazdasági egyenlőtlenség és a bűnözés miatti bizonytalanság, ami erősíti a kivándorlás gondolatát. A héber nyelvű katolikus közösség ebben a polarizált vitában nem mindig érezte úgy, hogy meghallgatják”. E pusztulás közepette azonban a keresztény közösségek „a remény kézzelfogható jelei és az életerő bátor megnyilvánulásai maradnak, köszönhetően az egyetemes Egyház – Ferenc pápától XIV. Leó pápáig, egészen a legkisebb és legszegényebb egyházmegyékig terjedő – állandó közelségének lélekben és tettekben”.

Hol van a prófétai tanúságtétel?

A jeruzsálemi egyház „hallatta a hangját, próbálta az igazság szavát kimondani ebben a zűrzavarban is, gyakran azon az áron is, hogy nem talál megértésre, de – teszi fel a kérdést Pizzaballa – vajon ez elég volt? Vagy ebben a nehéz időszakban időnként előnyben részesítettük az óvatosságot, és az intézményi túlélést kerestük, feláldozva prófétai tanúságtételünket? Ez a kérdés nap mint nap velünk van, és soha nem könnyű megválaszolni”. Elgondolkodunk azon, mi Isten akarata Jeruzsálemmel kapcsolatban. Ehhez „fürkésznünk kell a Szent Város képét, amelyet ő maga kínál nekünk” a Szentírásban.

Jeruzsálem nem csupán politikai határok vagy technikai megállapodások kérdése, fő identitása az, hogy az isteni kinyilatkoztatás helye, az imádság háza minden nép számára.

„Ha figyelmen kívül hagyjuk ezt a vertikális dimenziót, Isten elsőbbségét, amely a különböző hívőközösségek érzékenységében fejeződik ki, az minden együttélési megállapodás kudarcához vezetett és a jövőben is oda vezet” – figyelmeztet a pátriárka.

Lelkipásztori következmények

Lelkipásztori szinten mindenekelőtt a liturgia és az imádság elsőbbségét kell szem előtt tartani. Alapvető a családok szerepe is mint az együttélésre és tiszteletre való nevelés műhelyei, ahol a múltat a maga fájdalmával és igazságával, de a gyűlölet és a bosszúvágy érzésének átadása nélkül mesélhetik el a gyermekeknek. A keresztény iskolákat „egy új emberiesség műhelyeiként” kell felfogni, ahol közvetítik a keresztény lelkiismeretet, és arra nevelnek, hogy a történelmet a haragtól mentes tekintettel olvassák újra. Támogatni kell a kórházakat és szociális intézményeket, ahol a befogadás, a párbeszéd és a gyógyulás már megélt valóság. Fontos szerepe van az időseknek, akik az élő emlékezetet jelentik, a fiataloknak – akik a prófécia –, valamint a papoknak és szerzeteseknek, akikre biztos pontként lehet tekinteni a közösségben, és akik a lehetséges együttélés mintaképei. „Az egyházak közötti megosztottság keresztjének hordozása küldetésünk része – teszi hozzá Pizzaballa a más keresztényekkel való kapcsolatokra utalva –, ezért

fontos olyan alkalmakat teremteni, ahol kölcsönösen megismerhetjük egymást, és fontos egy hangon szólni, mert az első tanúságtétel a közösségek közötti egység.”

Mint a tanítványok a mennybemenetel után

A vallásközi párbeszéd szintén „életfontosságú szükséglet”. Végezetül alapvető, hogy soha ne tűrjünk el „semmilyen cinkosságot az erőszak kultúrájával”, miközben teret adunk a bizalomnak. „Hogyan lehetséges mindezt megtenni?” A pátriárka válasza egyszerű: „Egyedül nem tudjuk. De nem vagyunk egyedül. Jézus vár ránk plébániáinkon, hívőközösségeinkben, egyházi csoportjainkban és mozgalmainkban. Végül nem a saját erőnk tart meg minket, hanem az evangélium öröme.” „Mi is szeretnénk visszatérni a mindennapi Jeruzsálemünkbe, mint a tanítványok a mennybemenetel után. Térjünk vissza az életünkhöz szenvedéllyel.

Hordozzuk szívünkben Isten álmát az ő városáról, és hagyjuk, hogy ez az álom lépésről lépésre, napról napra a saját életünkké váljon”

 – zárja írását a pátriárka.

Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Fotó: Vatican Media; Merényi Zita (archiv)

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír