Templom, kórház és kulturális központ újjáépítését is segíti a magyar kormány Törökországban

Kitekintő – 2023. március 23., csütörtök | 13:26

A februári törökországi és szíriai földrengést követő eddigi segítségnyújtáson felül a magyar kormány felajánlotta, hogy finanszírozza egy ortodox templom és egy kulturális központ újjáépítését, valamint részt vesz egy lerombolt kórház rekonstrukciójában – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter március 20-án, hétfőn Brüsszelben.

A tárcavezető a februári törökországi és szíriai földrengés áldozatainak megsegítését célzó nemzetközi donorkonferencián közölte, hogy Magyarország biztosítja a szükséges anyagi forrásokat a szír ortodox egyház Szent Péter és Szent Pál-templomának újjáépítéséhez a törökországi Adıyamanban. Emellett a magyar kormány finanszírozza egy kulturális központ újjáépítését a szintén törökországi Osmaniyében, ahol az egyik legnagyobb magyar zeneszerzőnek, Bartók Bélának is állandó kiállítása van. Szijjártó Péter hozzátette, hogy hazánk részt vesz egy, a helyi hatóságok által választott kórház újjáépítésében.

A  külgazdasági és külügyminiszter arról is beszámolt, hogy egymillió dollárt különítettek el szír keresztény egyházak azon programjai számára, amelyek fő célja a természeti katasztrófa nyomán hajléktalanná vált emberek megsegítése és a helyzet stabilizálása.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország a februári földrengés hírére azonnal mentőcsapatokat küldött Törökországba. Összesen százhatvanhét magyar szakember érkezett a helyszínre huszonkilenc mentőkutyával, akik harmincöt ember életét tudták megmenteni.

Ezt követően százhúsz tonna egészségügyi-orvosi felszerelést szállított hazánk a török egészségügyi ellátórendszer működőképességének támogatása érdekében.

Végezetül Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy sikeres lesz a törökországi újjáépítés, amire – szavai szerint – Recep Tayyip Erdoğan török elnököt és elkötelezettségét ismerve jó esély van.

Forrás: MTI

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria