Ukrajna apostoli nunciusa áldotta meg a menekültek házát Fasztivban

Kitekintő – 2023. január 12., csütörtök | 13:42

A Kijevtől mintegy 80 kilométerre délnyugatra fekvő településen, Fasztivban Visvaldas Kulbokas érsek, Ukrajna apostoli nunciusa január 6-án, vízkereszt napján különleges házszentelést tartott: megáldott egy újonnan kialakított, belső menekülteket befogadó házat.

Az ukrajnai katolikus egyház továbbra is szívén viseli a belső menekültek helyzetét, akik a háború miatt kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat. Számos kezdeményezést indítottak, amelyekkel őket segítik.

A menekültek fasztivi háza a Porres Szent Mártonról elnevezett Domonkos Központ által megvalósított projekt része. A házban főként Herszonból, Mariupolból, Bahmutból és Pokrovszkból érkező menekültek, csaknem ötven ember talált menedéket.

Az ukrajnai domonkos elöljáró, Jaroszlav Kravec elmondta: „Úgy döntöttünk, hogy felgyorsítjuk a felújítási munkálatokat az egyik épületben, amelyet a város nekünk ajándékozott, hogy abban ki tudjunk alakítani lakhatásra alkalmas tereket. Úgy láttuk, hogy a legfontosabb igény az, hogy menedéket nyújtsunk a fedél nélkül maradtaknak. Télen, amikor hideg van, amikor nincs fűtés, ezeknek az embereknek olyan helyet kell találniuk, ahol méltósággal tölthetik el az időt. A sok segítségnek köszönhetően fel tudtuk gyorsítani a javítási munkákat, és már üzembe helyeztük az épület egy részét, ahol most azok élnek, akiknek sürgős menedékre volt szükségük.”

Forrás és fotó: rkc.org.ua / Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria