Batizból, Kaplonyból, Krasznabéltekről, Máramarosszigetről, Mezőfényről, Mezőpetriből, Mikolából, Nagybányáról, a nagykárolyi Kalazanci Szent József- és a Fatimai Szűz Mária-templomból, Nántűről, Szaniszlóról, Szatmárnémeti különböző plébániáiról és a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontból érkeztek kórusok a szatmárnémeti székesegyházba.
A jubileumi szentév jegyében zajló találkozó a remény évének kiemelt eseménye volt, amely nemcsak a zene, hanem a hit, az egység és a közösség ünnepévé vált. Az eseményt a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Pasztorális Irodája szervezte.
A találkozó püspöki szentmisével kezdődött, amelyet Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök mutatott be.
A szentév ajtaja nyitva áll, beléphetünk az igazi krisztusi életbe – hangsúlyozta a szentmise kezdetén a főpásztor, a szentév kegyelmi üzenetére irányítva a figyelmet. – A jubileumi időszak különleges alkalom arra, hogy Isten irgalmát befogadva a hívők teljes megújulásban részesüljenek, elnyerve nemcsak bűneik bocsánatát, hanem a bűnökért járó ideig tartó büntetések elengedését is.
Schönberger Jenő arra buzdította a jelenlévőket, hogy Szent Lukács evangélista közbenjárását kérve újítsák meg hitüket és szolgálatukat az Egyházban.
Homíliájában a szatmári megyéspüspök a nap szentjét, Szent Lukácsot az öröm és a szépség evangélistájaként mutatta be, aki evangéliumában az énekek és himnuszok – a Magnificat, a Benedictus és a Nunc dimittis – által az egész megváltástörténetet mennyei oratóriumként tárja elénk.
A megváltás története Lukácsnál nemcsak szó, hanem ének által kifejezett öröm: az éneklés az Isten iránti szeretet és az öröm kifejezése, amelyben a hívő ember szíve és lelke is megszólal.
„Aki énekel, kétszeresen imádkozik” – idézte Szent Ágoston híres mondását Schönberger Jenő püspök. Hozzáfűzte, hogy „aki nem feltétlenül szépen, hanem őszintén és hittel énekel”. Mert
Isten nem a tökéletes hangot, hanem a szeretettel teli szívet keresi.
A főpásztor rámutatott, hogy az emberi hang különleges ajándék: egyszerre testi és lelki valóság. A hang a lélek lehelete, amely Isten teremtő leheletéből fakad.
Amikor valaki énekel, ebből az isteni leheletből ad vissza valamit Istennek dicséretként és a világ szépségének kifejezéseként.
Még a próbateremben elhangzó egyszerű beéneklés is Isten dicséretét szolgálhatja.
A kórusélet példáján keresztül a püspök az Egyház egységéről is szólt: egy kórus akkor szól szépen, ha tagjai figyelnek egymásra, együtt lélegeznek és harmóniában énekelnek. Ugyanígy az Egyházban is minden „szólamnak” egymásra kell figyelnie, mert ahol harmónia van, ott jelen van a Szentlélek.
A kórus harmóniájában Isten teremtett rendje válik hallhatóvá. Egy szép, tisztán megszólaló énekben a Szentlélek jelenléte tapasztalható meg.
Ha egy dallam megérinti az ember szívét, ott már az evangélium munkálkodik.
A hűség fontosságát is hangsúlyozta szentbeszédében a megyéspüspök, példaként állítva a hívek elé Szent Lukácsot, aki mindvégig kitartott Pál apostol mellett. A szolgálat nem mindig könnyű, néha hosszú próbák, fáradt hangok, hideg templomok és korai vasárnapok kísérik, de az Úr nem hibátlan teljesítményt, hanem hűséget és szeretetet kér.
A főpásztor párhuzamot vont az evangélium szavaival is: Jézus 72 tanítványt küldött ki a világba; nem tudósokat és prédikátorokat, hanem egyszerű embereket, akik vállalták az örömhír továbbadását. „Ti is ilyen tanítványok vagytok, amikor éneketekkel örömöt és hitet visztek az emberek közé, a templomban, egy esküvőn vagy éppen temetésen – fordult a kórusokhoz Schönberger Jenő. – A ti hangotok az evangélium hangja.”
Ti vagytok a zsoltárok élő folytatása, a Magnificat mai megszólalásai.
Amikor énekeltek, nemcsak hangot adtok, hanem hitvallást is tesztek, hogy jó az Úr, és öröm az ő szolgálata.”
A szentmise után az énekkarok három-három művel mutatkoztak be, tanúságot téve arról, hogy az éneklés nem csupán művészet, hanem imádság is.
A találkozó zárásaként a kórusok együtt énekelték el a remény himnuszát, amely a jubileumi szentév mottóját is megszólaltatta: „Egy szívvel, egy lélekkel és egy hitben.”
A kórusok fellépését követően Czier István plébános, az egyházmegye egyházzenei felelőse megköszönte a kórusok jelenlétét és a plébániai életbe való aktív bekapcsolódásukat. Az énekkaroknak további sok kegyelmet és kitartást kívánt szolgálatukhoz, majd meghívta a résztvevőket a Megmaradás Házába, ahol szeretetvendégséggel folytatódott a program.
Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




















