25 év válogatott tanulmányai – Interjú Erdő Péter bíborossal római könyvbemutatójáról

Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar adásának vezetője a könyvbemutató előtti napon, kedden készített interjút Erdő Péter bíborossal.

– Bíboros úr, ezúttal római látogatásának úti célja egy könyvbemutató, először Rómában, majd Velencében. Az olasz nyelvű könyv címe: A kánonjog az üdvösség és társadalmi valóság között. Milyen könyvről is van szó?

– Ez egy tanulmánygyűjtemény. Az ember a járványidőszakot és a lezárást igyekezett fölhasználni arra, hogy valami hasznos tevékenységet végezzen. Átnéztem az utóbbi éveknek az olasz nyelvű cikkeit és azok közül elkezdtem válogatni. Elsősorban nem válogattam be olyan cikket, amely túl hosszú, 60-70 oldalas. Aztán kihagytam a túl rövideket is, kihagytam azokat, melyek kizárólag csak jogtörténeti problémával foglalkoznak és nincs jelenlegi, hatályos vonatkozásuk. Így is maradt benne sok olyan cikk, mely erősen történelmi jellegű, de van aktualitása is. Kihagytam azt is, amit vagy provokatívnak éreztem, vagy esetleg nehezebben érthetőnek és így jutottam el harminckét cikkhez, amely már olaszul megjelent, tehát csak össze kellett gyűjteni és át kellett fésülni. Ebben segítségemre volt Bruno Esposito professzor, akinek elküldözgettem ezt az anyagot és ő mint kötetszerkesztő, eleve mint született olasz, összefésülte azokat, bár már korábban olaszul lektorált módon megjelentek, különböző kötetekben és folyóiratokban.

– Huszonöt év termése a kötet, és most újraolvasva a benne lévő cikkeket, lát-e benne egyfajta fejlődést…?

– Huszonöt év alatt az ember különböző helyzetekben dolgozott. Az elején elsősorban és főként tanár voltam, ez nagyjából meghatározta a témákat is. Aztán később már püspökként és bíborosként olyan témák jöttek elő, amelyek esetleg a világegyházat érdeklik, vagy valamilyen szempontból felkértek rá, de amelyek azért a kánonjog és a kánonjog-történet világát is foglalkoztatják. Itt már azért inkább az egyházi közügyek is ott rejlenek a lapok között. Azt azért természetesen el lehet mondani, hogy ezek nem „közéleti aktualitások” és nem az állami egyházjog kérdései. Arról is elég sokat publikáltam ebben az időszakban, magyarul, németül, néha olaszul is, de ezek nincsenek benne a kötetben. Azt hiszem, hogy elsősorban olyan módon lehetett ezeket csoportosítani, hogy kategóriákat különböztettünk meg: azt mondtuk, hogy „alapvető kérdések”, egyáltalán az egyházjog alapvető kérdései, aztán az Egyház hierarchikus szervezete, felépítése, aztán liturgiát érintő jogi kérdések, mint a szentségi fegyelmet érintő témák, végül pedig az egyházi eljárásjogra vonatkozó kérdések, amelyekben akár a bíró erkölcsi bizonyosságáról, akár a külső és belső fórumnak a különbségéről, akár például az új egyházi házasságjogról lehetett szó, házassági peres eljárásról, egészen pontosan szólva, hiszen 2015-ben Ferenc pápa ezt a maga egészében újra szabályozta.

– A könyv címe – A kánonjog az üdvösség és a társadalmi valóság között – mire utal, mit foglal össze?

– A kánonjog célja nyilvánvalóan a lelkek üdvössége, mégpedig nemcsak az egyén üdvössége, hanem az Egyháznak, mint Isten népének a kollektív tanúságtétele, hiszen az Egyháznak a küldetése az, hogy az üdvösség jele és szentsége legyen a világban, ezzel pedig Krisztusnak a személyes küldetését folytatja. Ezért van egyházfegyelemre szükség, ezért van intézményes struktúrája az Egyháznak és nem egyéb okból. Azt hiszem, hogy ez teremt igazán egységet az Egyház intézményes életének és jogának a világában. Ebben a kategóriában persze számos alkérdés lehet, például ilyenek, mint szabadság és jog az Egyházon belül. Vagy, hogyan alakul az igazságtalan törvényeknek és a jogkövetésnek a viszonya. Igazságtalan törvénynek mondjuk a külső világban, a világi életben. Az ilyen törvényekhez, kérdés, hogyan kell az Egyháznak viszonyulnia, mint intézménynek. Manapság sok olyan helyzetet látunk, amikor ebben is feszültség alakul ki. Aztán az anyagi javak rendeltetése az Egyházban, ez is egy nagyon alapvető kérdés, ahogyan a vagyonkezelés részleteiről is lehetne vastag köteteket írni. Azonban, hogy az egésznek mi a célja, vagyis milyen alapvető követelményekhez kell igazodjon, ez azt hiszem, nagyon aktuális, hiszen itt jó és rossz indulattal „szegény Egyházról” és „gazdag Egyházról”, mindenféléről beszélnek, a valóság az, hogy ennek is az alapvető küldetés szempontjához kell igazodnia. Azután

fontos dolog az, hogy az Egyház hierarchikus felépítésében, szervezetében honnan is merítjük az alapokat. Mert azokat nem mi találjuk ki, nem úgy van, hogy leülünk és valamiféle politikai vagy szociológiai vagy társadalomszervezési elméletből kiindulva valamilyen szervezetet megkonstruálunk és ezt próbáljuk keresztülvinni. Ez idegen az Egyháztól.

Hanem megint csak megvizsgáljuk a saját eredetünket, mert Krisztusnak az akaratához kell igazodnunk. Az ő akarata pedig nem az volt, hogy ne legyen semmiféle szervezet, nem az volt, hogy mindenki csak egy szabad vélemény- klub módjára viszonyuljon az ő örökségéhez, hanem „közös kollektív küldetést” adott a tanítványainak. Sőt, tizenkettőt választott ki, ami a választott nép tizenkét törzsének a struktúrája. A tizenkét apostolra, mint tizenkét pátriárkára alapította ezt az Egyházat, és ez az első évtizedekben nagyon is tudatos volt: Mátyás megválasztásakor a tizenkettes számot is ki akarták egészíteni. Később, ahogy terjedt az Egyház, nyilván az apostolutódok köre szélesebbé vált. Nagyon sok mindenben fennáll ez a fajta rendezettség, amely spontán adódott, megint csak abból az alapvető küldetésből, amit Krisztustól kaptunk, és ez fejlődik a történelem során. A klerikusok kiválasztásának a szempontjai kapcsán – persze a „klérus” szó néhány száz évvel későbbi – olyanok, akik az életüket az Egyház szolgálatára szentelték, már nagyon korán voltak az Egyházban, vagy akik természetesen civil foglalkozásuk mellett, de mégis az Egyházban kiemelkedő szolgálatot végeztek. Ennek az egésznek a folyamata és azok a szempontok, amik szerint az Egyház az ilyen szolgálattevőket kiválasztotta, ez ugyan történelmi fejlődésen megy keresztül, és kölcsönhatásban történik az Egyházat körülvevő kulturális környezettel, de ugyanakkor megint csak az alapvető küldetésnek a megvalósítását szolgálja. Tehát nem filozófiai álmodozásoknak a színtere, hanem egy nagyon organikus fejlődés, amivel újra meg újra találkozunk, akármelyik területhez közelítünk.

A liturgia világa! Ott is nagyon érdekes, akár a II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformja. Hogy lehet az, hogy ugyanazok a reformelvek, más gyakorlati következményekhez vezettek a latin Egyházban és a keleti katolikus Egyházakban?! És íme, megvan az oka annak is. Szervesen lehet azonosítani azokat a tényezőket, amelyek az egyes keleti Egyházakban nagyobb mértékben a saját örökségnek az újra felfedezését kívánták meg, a latin Egyházban pedig egyfajta közérthetőbbé válást, vagy közelebb kerülést a kommunikáció nyelvezete szempontjából is a hívő közösség tagjaihoz. Azt hiszem, érdemes ezeket megfelelő türelemmel és a forrásoknak a szem előtt tartásával vizsgálni, mert egy nagyon megrendítő és nagyon építő összkép rajzolódik ki belőle. Nem is szólva magának az egyházjognak a teológiai megalapozásáról, ami megint nem csak egy filozófiai disciplina. Nem arról van szó, hogy egy szervezet előtt állva kitalálunk hozzá valamilyen ideológiát, hogy megmagyarázzuk, miért kell ennek így lennie. Szó sincs róla! Hanem a kezdet kezdetén egyszerre volt intézményesen strukturált és legmesszebb menőkig éppen a hitben motivált az egyházi közösségnek az élete. Továbbá szervesen kapcsolódott Izrael közösségének az életéhez, hiszen a tanítványok mind onnan nőttek ki, nemcsak származásukat illetően, hanem gondolkodásukban és hitvilágukban is, magának Jézusnak a tanításában. Ebben fedezik fel a messiási ígéretek beteljesedését, ebből vonják le a saját hitüknek megfelelően – de immár Jézus tanításától és személyétől megvilágítva – a közösségi életre nézve is a következtetéseket. Megrendítő kép ez – véleményem szerint – és érdemes arra, hogy ilyen mélységig foglalkozzunk vele. Mert akkor tudunk a jelenlegi problémákhoz is úgy hozzászólni, hogy az egyszerre legyen megalapozott és lelkesítő, előremutató és megoldásokat ígérő. Adja Isten, hogy ehhez ez a könyv is hozzájáruljon, ha a közönség figyelemre méltatja!

– Épp a jelszóból kiindulva a mai korszak egyik nagy kihívása az a nézet, mely szerint post veritas, igazság utáni korszakot élünk. Ez a kihívás hogyan érinti a kánonjogot, hogyan tud válaszolni erre?

– Az, hogy „Igazság utáni korszakot” élünk, ez is egy „szép” jelszó a sok közül. Ha azonban a természettudományokat meg a technikát vizsgáljuk, akkor ott csak igazolt ismeretek rendszerére való törekvést találunk, sőt, ebben egy nagyon komoly versenyfutást látunk a világban, akár az űrkutatásra vagy a biológiai kutatásokra gondolunk, nagyon sok területen. Tehát itt egyáltalán nem arról van szó, hogy felejtsük el, hogy mi az igazság és majd propagandával helyettesítjük a gyógyszerek hatékonyságát vagy a rakéták működőképességét…

– Viszont ennek az „igazság utáni” megközelítésnek óriási az erkölcsi hatása, mert alapértéket erodál…

– Erodál akkor, ha valaki ilyen jelszavak szerint igazítja a hitét meg a gondolkodását. Természetesen az igazság-fogalom, amit mondjuk Aquinói Szent Tamás széles körben elterjeszt, az azért a kora középkori egyiptomi-zsidó filozófiából származik, ahogy maga az Aquinói is idézi a forrásait. Az alapgondolat az „értelem megfelelése a dolognak”. Na most, ha az egész emberi élet tudatos, és az ember értelemmel és szabadsággal fölruházott, Isten képére alkotott lény, akkor az emberi élet is így kell, hogy működjön, nem pedig értelem és szabadság nélkül. Az értelem által vezérelt szabadság igazságot kíván! Azt, hogy a környezetünket valamilyen módon leképezzük és ez alapján hozzuk meg a döntéseinket. Ha nekünk nincs jövőképünk, ha nem gondolunk a jövőre, ha nem tudunk absztrahálni annyira, hogy alternatívákat rajzoljunk magunk elé, akkor a szabad választás sem lehetséges.

Az ember legnagyobb kiváltságát és legnagyobb ajándékát, a szabadságát is csak az értelem működésének a segítségével tudja használni.

Az értelem pedig mi között különböztet? Nem érzések közt, az egy másik képesség, hanem az igazság alapján, mert az az értelem valódi eligazítója. Persze tudjuk azt, hogyne tudnánk, hogy azok a kategóriák, melyeket megfogalmazunk, melyeket kidolgozunk, azok a környező világnak csak megfelelnek, nem azonosak vele. Én a színeket látom, ahogy arra az emberi szem képes, ahogy az emberi idegrendszer képet alkot róla. Egy másik élőlény másképpen reagál ugyanazokra az objektív ingerekre. Azonban amit látok, a színeknek, a formáknak, a többi külső ingereknek, valami a külső világban megfelel. Olyannyira megfelel, hogy ha én a saját képem alapján cselekszem, akkor az a túlélésemet teszi lehetővé. 

– És másokkal megosztható…

– Természetesen, az embernek ez a nagyszerű tulajdonsága. A beszéd, a jel, amelyik konkrét, világos tartalmat hordoz, ez viszi előre az emberiséget. Ha Arnold Gehlen könyvét olvassuk az emberről, ami egy klasszikussá vált mű, ott is arról beszél a szerző, hogy az emberi differenciált hangképzés, hogy a jeleket pontosan meg tudta fogalmazni, hogy szavakat alkotott, még talán a gondolkodására is visszahatott és pontosabb fogalmakhoz segítette és ez tehermentesítette az életét: tervezhetőbbé tette a jövőt, pontosabban leírhatóvá a jelen helyzeteket és ez a képesség egyáltalán nem veszítette el az aktualitását. Mi tudjuk azt, hogy a legmélyebb kutatásoknak – természettudományról beszélek – a kérdésfeltevései azok ma már sokszor meg kell, hogy haladják az emberi fogalmakat vagy fantáziát. A mesterséges intelligencia bennünket abban is segít, hogy a tárgyi világnak olyan kérdéseket tegyünk föl, amit mi már meg sem tudunk fogalmazni, meg hogy a válaszokat, amiket kapunk a világmindenségtől, azt olyan spektrumon dolgozzuk föl, ami minket magunkat már meghalad. De ez nem jelenti azt, hogy az igazság elvesztette az érvényét, vagy a fontosságát, hanem azt jelenti, hogy nekünk a dologgal való megfelelés érdekében még több eszközünk van. Tehát a mesterséges intelligenciával való emberi kommunikáció és annak a hasznosítása, az egy újabb lépcsőfok abban, hogy az értelmünk megfeleljen a dolognak. Tehát én azt hiszem, hogy nem az „igazság utáni”, hanem az igazságnak a szélesebb kiteljesedése érdekében előrelépő korszakban élünk.

– Megosztás! A könyvbemutató hol lesz, milyen publikum előtt?

– Az első bemutató a Lateráni Egyetemen lesz, mert a Lateráni Pápai Egyetemet, mint „alma materemet” is nagyon szeretem. Vannak ott jóbarátaim, mint most is, néhányan a régi nagy professzorok közül is eljönnek, és a könyv egy-egy részletét fogják ismertetni vagy bírálni. Azután egy másik bemutatót majd Velencében tartunk a Marcianumon, mely szintén egy kánonjogi fakultással rendelkező felsőoktatási intézmény és ez a kötet a Marcianum Press kiadó gondozásában jelenik meg, tehát a velencei sorozatban, ezért illő, hogy ott is tartsunk egy ilyen alkalmat. A Lateráni Egyetem egyébként az egyetlen olyan egyetem, ahol mindkét jog pápai intézete működik, tehát nemcsak kánonjogot, hanem civiljogot is tanítanak. Magyarul az Egyháznak a saját joga és a világi jog sajátos szakmai párbeszédben is áll egymással és a jogtörténeti tárgyaknak is egy szélesebb választékát kínálja, mint más római egyetemek.

Gratulálunk a könyvhöz és kívánom, hogy legyen sikere és haszna!

Forrás: Vértesaljai László SJ/Vatikáni Rádió

Fotó: Németh Norbert, Varga Norbert

Magyar Kurír