Árvízi helyreállítási munkálatokat támogat a Gyulafehérvári Caritas

Külhoni – 2025. augusztus 6., szerda | 9:47

A május–júniusi árvizek súlyos károkat okoztak több székelyföldi településen, köztük a Kovászna megyei Kökösben és Nagyborosnyón. A természeti csapás után sok család saját erejéből képtelen helyreállítani otthonát, ezért a Gyulafehérvári Caritas igyekszik segíteni a bajbajutottakon – adta hírül a RomKat.ro erdélyi hírportál augusztus 5-én.

A segélyszervezet tervei szerint a mostani akció csak az első lépés, azonban az újabb támogatások kiosztása további egyeztetéseket követően történik meg.

Hat ház újulhat meg Kökösbácsteleken

Kökösbácsteleken az első körben hat, az árvíz miatt nehéz helyzetbe került család részesül segítségben. A Caritas a kökösi önkormányzattal együttműködve választotta ki azokat a háztartásokat, ahol idős, beteg, egyedülálló vagy kiszolgáltatott emberek élnek, és nem tudják önerőből megszervezni otthonaik felújítását. A katolikus egyház segélyszervezete közel 158 ezer lejt (nagyjából 13 millió forintot) különített el az építkezési munkálatokra, és a kivitelezőt is kiválasztotta már. A munkálatok között szerepel vályogházak megerősítése betonalappal, a nedves, sérült vakolat eltávolítása, az épületek újravakolása, csempézés és padlócsere a szükségleteknek megfelelően. Az első két ház felújítása még ezen a héten elkezdődik, és amennyiben a munkálatok jól haladnak, egy harmadik háznál is megindulhat a helyreállítás.

Építőanyagot juttattak Nagyborosnyóra

A Gyulafehérvári Caritas 250 tonna apró kavicsot és homokot szállított Nagyborosnyóra a sepsiszéki község polgármesteri hivatalának kérésére. Az építőanyag kiosztását a rászoruló családok között a továbbiakban a helyi önkormányzat végzi, ezzel is lehetőséget biztosítva számukra az alapvető helyreállítási munkák elvégzéséhez.

Szöveg: Tibodi Ferenc/Gyulafehérvári Caritas

Fotó: Gyulafehérvári Caritas

Forrás: Gyulafehérvári Caritas/Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria