Az evangélium igazsága lesz a mérce – Diakónusokat szenteltek Gyulafehérváron

Az eseményen jelen volt Jakubinyi György nyugalmazott érsek, Tamás József nyugalmazott segédpüspök, Fazakas Márton OPraem csornai premontrei apát, a szeminárium elöljárói, gyulafehérvári egyházmegyés papok, a szentelendő diakónusok plébánosai, valamint családtagjaik és barátaik, szeretteik.

A szentelési szentmisében az evangélium felolvasása után András István, a gyulafehérvári szeminárium (Seminarium Incarnatae Sapientiae) rektora szólította a jelölteket, és arra kérte az érseket, hogy szentelje fel őket a szerpapi (diakónusi) szolgálatra.

Prédikációjában Kovács Gergely érsek az Apostolok cselekedeteiből elhangzott szakaszt idézte, amely szerint „hét jó hírben álló, Lélekkel eltelt, bölcs férfit” választottak ki az apostolok, akiket kézrátétellel felszenteltek az Egyház karitatív ügyeinek intézésére. E példára hivatkozva mutatott rá a főpásztor a diakónusi szolgálat lényegére, amely ma is az Egyház szolgálatára, a közösség javára történik.

Levente és Hunor figyelmét felhívta arra, hogy

Isten és az ő népének szolgálata három konkrét fogadalmat kíván: engedelmességet, nőtlenséget – azaz osztatlan szívet –, valamint szegénységet.

Arra kérte őket, hogy kevesebbel, mint Isten, ne érjék be.

„Mai világunkban különösen nagy bátorság kell ehhez az elköteleződéshez; ebben segítsen a két ünnepelt apostol életpéldája” – mondta Kovács Gergely.

Szent Fülöp a „kereső és kérdező hit” példája, aki az utolsó vacsorán nyíltan kérte Jézust: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát!” Ez a hit útján járó ember őszinte keresése. Szent Jakab, az ifjabb, a csendes, hűséges szolgálat mintaképe, aki a jeruzsálemi közösséget csendben, kitartóan és hűségesen vezette.

A prédikáció második részében a főpásztor az evangéliumból idézett: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”

Az út Krisztus követését, a szolgáló szeretet keresztjeinek vállalását jelenti. Az igazság az evangélium igazságához való hűséget kívánja – szavakkal és a hiteles élet példájával.

Az élet pedig azt jelenti, hogy a most megkezdett út nem a földi létre, hanem az örök életre vezető zarándokút.

Az érsek az első hét diakónus példáját is felidézte, akiket „az özvegyek és árvák megsegítésére választottak ki és szenteltek fel”. A szolgálat kulcsszava itt is központi jelentőségű. A diakónusok hármas szolgálatot látnak el: az ige, az oltár és a szeretet szolgálatában állnak. Isten élő szavát hirdetik, a liturgia szolgálatát végzik, és Krisztus együttérző szívét jelenítik meg a szegények és rászorulók között.

Végezetül a főpásztor azt kívánta a szentelendőknek, hogy szolgálatukat a „Szentlélek ajándékaival megerősödve” úgy végezzék, mint Krisztus igazi tanítványai – aki „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak.” Áldását és a hívek imádságát ajánlotta fel számukra, hogy „mindvégig hűek maradjanak hivatásukhoz”.

A homília után a jelöltek elmondták szentelési ígéreteiket, majd tiszteletet és engedelmességet fogadtak a mindenkori főpásztornak. Ezt követően, a teljes átadás jeleként földre borultak, miközben a Mindenszentek litániáját imádkozva a jelenlévők – köztük családtagok, rokonok, barátok és ismerősök – a gyulafehérvári székesegyházban a szentek közbenjárását kérték a jelöltekért.

A litánia elimádkozását a diakónussá szentelés két lényeges mozzanata követte: a püspök általi kézrátétel és a felszentelő ima. Az újonnan felszenteltek magukra öltötték a diakónusi liturgikus ruházatot – vagyis a bal vállon átvetett és a jobb kar alatt megkötött stólát, valamint a dalmatikát –, átvették az evangéliáriumot, majd a diakónusi rendbe való befogadással zárult a szentelés szertartása.

„Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett bennük! Ad multos annos!”

Forrás: SIS

Fotó: Kováts Álmos Botond és Fekete László-Csaba/SIS; Cziple Hanna-Gerda/Romkat.ro

Magyar Kurír