Már gyerekkoromban felfigyeltem arra, hogy némely név önmagában patinás, nagy jelentéstartalommal bír, tiszteletet parancsol számomra. Gyakorta gondolkodtam azon, az én nevem ilyen lesz-e valaha. Az már bizonyos, hogy sok időnek kell eltelnie és sok munkát kíván, hogy egy név ilyen jelentőségteljes tartalmat nyerjen.
A ma hetvenéves Marton József tanár úrról elmondható, hogy az életéből sok idő eltelt. A hét évtized rendkívül sok munkát rejt. Számszerűségében is imponáló életművéből hadd emeljünk ki csupán néhány fontosabb momentumot. Ötévi plébániai lelkipásztori munka után öt évig a kántoriskolások tanára, spirituálisa és osztályfőnöke. Az utóbbi harmincöt évben a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola tanára. Mindeközben az általa alapított Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola Levelező Tagozatán tanult katekéták katekétája, az ugyancsak általa alapított kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem keretében működő Teológia Kar diákjainak tanára és több mandátumon keresztül a kar dékánja, doktorátusvezetőként több mint harminc teológiai doktor „doktorpapája”, a gyulafehérvári székeskáptalannak emberemlékezet óta nagyprépostja.
Hogy a Szent István Tudományos Akadémia tagja és Fraknói-díjas egyháztörténelem-professzorként avatott ismerője a patrológia mellett az egyetemes egyháztörténelemnek, hogy míves értelmezője a Gyulafehérvári Főegyházmegye történetének, de különösen boldog emlékű Márton Áron püspök életművének, talán említeni sem kellene, olyannyira magától értetődően összefonódik nevével, hiszen számtalan könyvet és publikációt jelentetett meg.
Ez a szédületes életmű nyilván tiszteletet kelt. Nekem most mégis – amikor a hetvenéves Tanár Úrra gondolok – nem ez, hanem egyszerűbb, hétköznapibb történetek jutnak eszembe. Egy harminchét év előtti egyszerű történet ötlik fel. A kántoriskola 1983. évi farsangi előadásán két édesanya is részt vett. A püspöki palota ódon folyosóján a Tanár Úrral összetalálkozva – ahogy ez lenni szokott – mindjárt fiaik viselt dolgai, tanulmányi előmenetele iránt érdeklődtek. A Tanár Úr néhány általánosságot mondott, majd térült-fordult és az egyik édesanyát félrevonva – hogy ne bántsa a másikat – külön dicsérte meg ennek fiát, mert tapintatosan tudta, hogy az eltérő értékeléssel fájdalmat okozna.
A másik egy hét év előtti egyszerű történet. Amikor az édesanyám temetésén többen nem tudtak vagy nem is mertek részt venni, kész volt vállalni a szertartás vezetését, mert tapintatosan tudta, hogy ahol nagy a szükség, ott kell a segítség.
Kedves Tanár Úr, hetvenedik születésnapod alkalmából – sok volt és jelenlegi tanítványodnak a jókívánságát is tolmácsolva – kívánok a jó Istentől erőt, egészséget, hogy továbbra is nagyszerű és egyszerű dolgokat egyaránt megvalósíthass. Ad multos annos!
Forrás és fotó: Romkat.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria