Istenre figyelni és önmagunkat adni – Kolozsvári egyetemisták találkozója Kovács Gergely érsekkel

Külhoni – 2023. március 28., kedd | 17:51

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) szervezésében találkozott a Kolozsváron tanuló egyetemi hallgatókkal és közösségük lelkészeivel március 23-án.

A találkozót ÉrsekKEL a fedélzeten címmel hirdették meg a szervezők. Molnár Lehel OSchP egyetemi lelkész az est céljaként a párbeszédet jelölte meg a gyulafehérvári főegyházmegye főpásztora és az egyetemisták között. A találkozó során az érsek és a fiatalok jobban megismerték egymást, valamint a főegyházmegye és az egyetemi lelkészség működését is. A létrejött beszélgetés személyes hangvétele nemcsak a főpásztor és a fiatalság közti egységet, együtt gondolkodást segítette, hanem a generációk közti tiszta párbeszédnek és egymás felé fordulásnak is példát állított.

Figyelni, tanulni és imádkozni: egyedül ez segít a dinamikus világunkban való eligazodásban – mondta az érsek, kiemelve a szent életű püspök, Márton Áron  példáját. Örömmel fogadta, hogy a KEL egyetemistái érdeklődnek Áron püspök életpéldája, hitben való kitartása iránt, és meghallgatják szüleik, nagyszüleik róla szóló történeteit. Áron püspök életét szemlélve, hitéért megélt meghurcoltatására gondolva a beszélgetés résztvevői megerősödhettek abban, hogy biztos alapuk egyedül a hit, az Istennel való erős kapocs lehet. „Minden változik, de Isten nem; sem az ő szeretete és gondoskodása. [Áron püspök] erre épített és utána adta önmagát” – fogalmazott az érsek.

Felmerült a keresztény könnyűzene témája is, melyen sok fiatal generáció nőtt és nő fel a főegyházmegyében. A liturgia bensőségességét emelő zene esetében az a lényeges, hogy az egységet szolgáló, a közösséget egybekapcsoló zene legyen, amely méltó Istenhez. A főpásztor fontosnak tartja a keresztény könnyűzenét az egyházmegyében, ugyanakkor a liturgiában a keresztény ifjúsági könnyűzene is az egész közösség, az egység célját kell hogy szolgálja; teológiai szempontból helyes tartalmakat kell feltárnia; minőségi kell hogy legyen és nem szabad elnyomnia a hagyományos egyházi zenét.

Az érsek hitéről és istenélményeiről megfogalmazott kérdés nyomán kiderült: a hit nem más, mint kegyelem – számára a gyermekhitet, majd a kamaszkori űrt a bölcs papokkal való beszélgetések, emberközeliségük, nyitottságuk megismerése követte. Visszanézve azt látja, hogy megtérését a hiteles katolikus emberek életének köszönheti, akik sokszor nem is szavakkal, hanem tettekkel mutattak rá Istenre: imádságokat tanító édesanyja, a templom hideg kövén térdelő idős asszony, vagy azon papok szeretete és figyelme, akiknél inasként dolgozott kamaszkorában. Ezen élettörténetek segítették a hit beérésében és végül az Isten mellett való elköteleződésében. Ennek kapcsán emelte ki a hozzá legközelebb álló szenteket. Szent Pálra mint példaképre hivatkozva elmondta, hogy hasonlítanak egymásra a késői meghívásban, és reméli, hogy Pálhoz hasonlóan nagy erőbedobással és mély meggyőződéssel tudja szolgálni egyházát. Loyolai Szent Ignác lelkisége a római tanulmányok idején érintette meg, míg Márton Áron püspök életét a boldoggá avatási per posztulátoraként kezdte igazán szívébe engedni, az ő jelleme mindmáig irányadó számára.

Az este végéhez közeledve örömteli volt az egyetemi hallgatók számára hallani, hogy az érsek számít rájuk, a főegyházmegye pedig fontosnak tartja talentumaikat és lelkesedésüket, hogy mindannyian kamatoztathassák azokat közösségeik javára. Így Lisieux-i Szent Terézzel együtt mondhatják majd: „Igen, megtaláltam a helyemet az Egyházban, és ezt a helyet te adtad nekem, Istenem… Az én édesanyámnak, az Egyháznak a szívében én leszek a Szeretet… így minden leszek…”

Forrás: Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye

Fotó: Péter Loránd

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria