Kereszténység és egyházi élet a Bánságban – Nemzetközi ökumenikus konferenciát tartottak Temesváron

Külhoni – 2023. május 16., kedd | 17:42

Különböző felekezetekhez tartozó teológiai hallgatók, professzorok, bánsági svábok, hegyvidéki bánsági németek, erdélyi szászok, Németországban letelepedett románok gyűltek össze a temesvári Nyugati Egyetem Aula Magna termében május 4-én, a Kereszténység és egyházi élet a Bánságban a történelemben és a jelenben című, hatnapos nemzetközi teológiai konferencia megnyitóján.

A konferenciát a nürnbergi székhelyű Ex Fide Lux Német–Román Teológiai, Tudományos, Kulturális és Párbeszéd Intézet és a Bánsági Román Ortodox Érsekség szervezte a román kormány vallásügyi államtitkársága és a Németországi Evangélikus Egyház (EKD) támogatásával, együttműködve a Temesvári Római Katolikus Egyházmegyével és a Német–Román Teológiai Könyvtárral.

A rendezvény május 4. és 9. között Temesváron zajlott. Az előadások mellett a program keretében több kirándulást, látogatást is szerveztek a régióban; a Temesvár belvárosában található történelmi templomok megtekintése mellett a résztvevők egyes bánsági vallási közösségeket is felkerestek.

A Nyugati Egyetemen tartott ünnepélyes megnyitót Ioan Selejan bánsági ortodox metropolita moderálta. Jürgen Henkel, a Német–Román Teológiai Könyvtár szerkesztője és kiadója, a konferencia megrendezésének kezdeményezője elmondta: nagy öröm számára, hogy Temesváron az Európa kulturális fővárosa évét vallási dimenziójában is megélhetik. „A Bánság, akárcsak Erdély, nagyon gazdag egyházi és vallási kultúrával rendelkezik. Nekünk, az Ex Fide Lux nemzetközi ökumenikus intézetnek pedig az a szándékunk és igényünk, hogy beszéljünk erről a kultúráról, megismertessük és eszmecserét kezdeményezzünk róla” – ismertette Jürgen Henkel a nemzetközi konferencia célját.

A megnyitón több romániai és németországi vendég vett részt, köztük Wolfram Göll polgármester, az Ex Fide Lux elnökségi tagja; Wolfram Langpape egyházi főtanácsos az EKD részéről; Cristian Untea tanácsos Florin Frunză vallásügyi államtitkár nevében; Dominic Fritz temesvári polgármester; Regina Lochner temesvári német konzul, valamint a Temesvári Nyugati Egyetem képviseletében Mădălin Bunoiu rektorhelyettes és Loredana Pungă dékánhelyettes.

Több felekezet képviselői személyesen mondtak köszöntőt: így Pál József Csaba római katolikus püspök, Ioan Călin Bot görögkatolikus püspök, a Lugosi Görögkatolikus Egyházmegye apostoli kormányzója, valamint Gerhard Servatius-Depner lelkész (Medgyes) a Romániai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház képviselőjeként.

A konferencia megnyitóján átadták a jelenlévőknek a Jürgen Henkel és Martin Eichler által szerkesztett és a Josef Fink Művészeti Kiadó által gondozott új, német nyelvű Temesvárt bemutató városkalauzt.

Anton Sterbling fürthi egyetemi tanár a romániai Bánságról mint történelmi társadalmi és kulturális térről beszélt; Alin Scridon a Bánságban működő ortodox egyház történetéről tartott előadást; Claudiu Călin, a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye levéltárosa a Bánságban működő római katolikus egyház történetébe és jelenébe adott betekintést.

A pénteki programban előadások szerepeltek a bánsági evangélikus egyházról, illetve az evangélikus szlovákokról, továbbá városnézés és látogatás a Șag–Timișeni kolostorban.

Szombaton a Bánsági Falumúzeumban a népi kultúra állt a középpontban, délután pedig a lugosi görögkatolikus székesegyházba és a püspöki székhelyre látogattak a résztvevők.

A vendéglátók Ioan Călin Bot püspök, Oliviu Gaidoș, a lugosi múzeum muzeográfusa és Raimondo-Mario Rupp, a lugosi egyházmegye sajtófelelőse és levéltárosa voltak, akik üdvözölték a résztvevőket.

Lugoson a vendégek megtekintették a kis ágostai hitvallású evangélikus templomot, amelyet Walther Sinn lelkész mutatott be.

Vasárnap a konferencia résztvevői az Arad megyei Szemlakon különböző templomokban (ortodox, római katolikus, evangélikus) szentmisén, istentiszteleten vettek részt, majd Walter Sinn evangélikus lelkész beszélt a 150 lelket számláló közösségről.

Ezt követte a hodos-bodrogi kolostorban, majd az új aradi ortodox székesegyházban tett látogatás, ahol Timotei Seviciu érsek fogadta a csoportot, továbbá a máriaradnai kegyhely megtekintése, ahol Andreas Reinholz kanonok, helyi plébános mutatta be a bazilikát.

Hétfőn Liebling, Birda és Detta városokba kirándultak a résztvevők.

Forrás és fotó: Romkat.ro, Temesvári Egyházmegye/Raluca Nelepcu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria