Könyv az apró csodák adta lelki békéről – Csíksomlyón is bemutatták a pápalátogatás emlékalbumát

Külhoni – 2019. november 25., hétfő | 19:26

A Ferenc pápa Csíksomlyón című könyv olyan történelmi esemény emlékeit örökíti meg, amely talán századokra meghatározhatja vagy meghatározta a sorsunkat, főleg ha komolyan vesszük a Szentatya üzenetét – fogalmazott Bodó Márta, a pápalátogatás médiabizottságának tagja november 17-én Csíksomlyón, az emlékkönyv bemutatóján, melyen a szerkesztők mellett az élménybeszámolók írói is részt vettek.

A romániai pápalátogatás tervezésénél nem volt egyértelmű, hogy a Szentatya Csíksomlyóra is eljön – idézte fel emlékeit Tamás József gyulafehérvári segédpüspök, kiemelve, Miguel Maury Buendía bukaresti nunciusnak jelentős szerepe volt abban, hogy a székelyföldi kegyhely is bekerült a programba.

A bukaresti nuncius segítette az erdélyi szervezők szeptemberi római látogatásának szervezését is, amikor az emlékkönyv átadása mellett személyesen is megköszönték Ferenc pápának a csíksomlyói látogatást. „»Isten hozott!« – így köszöntötte a küldöttség résztvevőit a Szentatya, és ez kárpótlás is lehet azért, amit nem kaptunk meg tőle Csíksomlyón” – tette hozzá a püspök, aki szerint az állami szervek okozta kellemetlenségek mellett is szép emlék maradt az esemény a legtöbb ember számára.

Urbán Erik ferences tartományfőnök hangsúlyozta, hogy a pápai misét szervezők legfontosabb célja a méltóságteljes liturgia előkészítése volt. „Ez sikerült, még olyan időjárás közepette is, amely az előkészületek lelkiállapotát is tükrözte. A pápa érkezésekor kisütött a nap, és az apró csodák lelki békét nyújtottak, ami egyben azt igazolta, hogy jó volt, amit tettek” – mondta Urbán Erik, aki az esemény hivatalos bejelentésekor a kegytemplom igazgatójaként kezdte a pápalátogatás előkészítését.

Böjte Mihály, a csíksomlyói ferences kolostor elöljárója is csodaként élte meg például a kegyszobor kiszállítását a nyeregbe. Elmondta, számos visszahúzó és ellenséges megnyilvánulás volt a kegyszobor elszállítása miatt. A szobor oltárról levételére főpróbát is tartottak, és az éjszakai szállítás, a rendkívül szigorú biztonsági ellenőrzés, illetve a Hármashalom oltárára tétele a vártnál is zökkenőmentesebb volt. A liturgikus bútorok kicsomagolásánál éppen az egyik biztonsági őr segítette őket egy zsebkéssel, hiszen vágóeszközöket még a szentmisét megelőző napokban sem lehetett a helyszínre vinni. Maradandó élmény volt számára a pápai misén az élő Egyház megtapasztalása, és sosem láthatta volna ilyen közelről a Szűzanya szobrát, ha nincs ez az esemény.

Péterfi Attila a logisztikai bizottság tagjaként beszámolt arról, hogy több mint ezerötszáz ember segítette imádságos lelkülettel – néha ellenszélben – az esemény előkészítését. Az erdélyi egyházmegyék közösen vettek részt a szervezésben, és ez jó példa arra, hogy ezentúl is közösen képviseljék ügyeiket.

Fábián Róbert, a könyv szerkesztésében közreműködő történész megjegyezte, hogy a látogatás napján a kellemetlen időjárás, az eső és köd miatt módosítani kellett az előzetesen bejelentett programot, így a pápa a marosvásárhelyi reptérről autóval jött a ferences Mária-kegyhelyre.

A Szentatya csíksomlyói látogatása nemcsak az erdélyi magyar katolikus közösség számára volt rendkívüli esemény és maradandó élmény, hanem Ferenc pápa számára is. Amikor Rómában átadták neki és átlapozta a képes albumot, akkor megismételte a hazautazás alkalmával a repülőgépen újságíróknak mondottakat: olyan szép tájak vannak Erdélyben, amilyeneket máshol még sosem látott.

A Verbum kiadó gondozásában megjelent emlékkönyv bemutatóját Serbán Mária moderálta.

Ferenc pápa erdélyi útjáról szóló cikkeink ITT találhatóak.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Suciu Dorottya; Csúcs Mária

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria